Portland;Spiriev Attila;fedett pályás atlétikai világbajnokság;

Márton Anitának az eredmény fontosabb a helyezésnél
FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

- Magyar esélyek az atlétikai vb-n

Az eredmények alapján Baji Balázs, Márton Anita és Zsivoczky-Farkas Györgyi is az első nyolcban végezhet a helyi idő szerint ma kezdődő és vasárnapig tartó portlandi fedett pályás atlétikai világbajnokságon, melyre múlt szombaton utazott el a válogatott.

A magyar szövetség sportigazgatója, Spiriev Attila hangsúlyozta, a csapat nem nevezhető nagynak, mégis örömteli a hatfős létszám, mivel a 2004-es, hazai rendezésű vb óta nem volt olyan tető alatti világbajnokság, ahol ennyien vehettek részt.

"A hat fő már önmagában siker, ha pedig legalább ketten nyolcba tudnak jutni közülük, akkor nagyon elégedettek leszünk" - nyilatkozta a MTI-nek Spiriev, aki hozzátette, a legnehezebb dolga a gátas Bajinak lesz. A rangsorban nyolcadik az idei eredményeket tekintve a szabadtéren és fedettpályán is Európa-bajnoki negyedik sportoló. A 26 éves sprinter 60 méter gáton 7.55 másodperces országos csúcsot futott az ob-n február 21-én, márciusban pedig ezt csaknem megismételte (7.56).

Bajit az első nyolc közé várják. FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

Bajit az első nyolc közé várják. FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

A súlylökő Márton Anita egy éve a fedett Eb-n aratott győzelmekor 19.23 méteres országos csúcsot ért el, s célja, hogy Portlandben ezt megjavítsa. A tavalyi szabadtéri világbajnokságon negyedik súlylökő korábban úgy nyilatkozott, hogy a fedett vb-n az eredmény a fontos számára, helyezése pedig a mezőny összetételétől is függ majd. A 27 éves dobóatléta idei legjobbja 18.43 méter, mellyel a 10. a fedett – és 11. az összesített – világranglistán, ugyanakkor az előtte állók között hat amerikai van, a vb-n pedig csak ketten indulhatnak egy nemzetből.

Ötpróbában Zsivoczky-Farkas Györgyi tavalyi teljesítménye alapján kapott meghívást a 12 fős mezőnybe: a tavalyi szabadtéri vb-n hétpróbában hatodik lett 6389 pontos óriási egyéni csúccsal. A BHSE versenyzője idén még nem szerepelt ötpróbában, jó formáját ugyanakkor mutatja, hogy a fedett ob-n két számban győzött.

A sprinter Nguyen Anasztázia (60 m), valamint a gátas Kerekes Gréta és Kozák Luca (60 m gát) számára a nemzetközi tapasztalatszerzés lehet a cél.

A vb nyitónapján csak a férfi és a női rúdugrást rendezik meg, magyar idő szerint péntek hajnalban. Az időeltolódás miatt a döntőkre szintén hajnalban kerül sor közép-európai idő szerint. A vb-n a egyéni számok győztesei fejenként 40 ezer dollárt kapnak, a második hely 20, a harmadik 10, a negyedik 8, az ötödik 6, a hatodik pedig 4 ezer dollárt ér. A váltóknak helyezésük függvényében ugyanezek az összegek járnak. Minden egyes világcsúcsért 50 ezer dollárt fizet a nemzetközi szövetség.

Harminc forduló, első hely, 63 pont, csaknem két győzelemnyi előny a második pozícióban álló Tottenhammel szemben. A futballvilág a hétfő este is diadalmaskodó Leicester Cityt csodálja, és egyre többen szurkolnak azért, hogy a „kiscsapat”, megelőzve a topklubokat, bajnoki címet szerezzen a Premier League-ben. Várhidi Pétert arról faggattuk, hol állna a meglepetésgárda a Serie A-ban, a Bundesligában, vagy éppen a La Ligában.