Egyiptom;Hamász;

- Maradtak a Hamász és Kairó ellentétei

A Gázát uraló Hamász és Egyiptom feszült viszonyát próbálta rendezni egy keddi kairói találkozó, de egyelőre nem történt előrelépés, nyilatkozta tegnap egy Hamász tisztségviselő.

A palesztin terrorszervezet nehéz helyzetbe került. A szíriai háború, az Iszlám Állam elleni harc elvonta a nemzetközi figyelmet a palesztin kérdésről, s az arab országok hagyományos támogatása is csökkent. A Muzulmán Testvériség és a mérsékelt iszlamista államfő, Mohamed Morszi 2013. júliusában bekövetkezett bukása és Abdel Fattah esz-Sziszi tábornok hatalomra jutása óta a terrorszervezet egyre inkább a Gázai övezetbe szorul. Sziszi elnökként törvényen kívül helyeztette a Muzulmán Testvériséget, amelyből a Hamász is kinőtt, megszüntette a gázai szervezet támogatását, és az egyiptomi biztonsági helyzet romlása miatt valóságos háborút indított a Sínai-félszigetre visszaszorult terrorcsoportok ellen. E terrorellenes hadjárat keretében lezárták az Izrael által egyetlen nem ellenőrzött határátkelőt Rafahnál, így a Hamász és a Gázai-övezet blokádja totális lett. A Kairóban tárgyaló Hamász küldöttség azt szerette volna elérni, hogy Egyiptom gondolja újra a döntést. Megállapodás azonban nem született. Az egyiptomi bíróság szerint ugyanis a Hamász is érintett abban az autóba rejtett pokolgépes merényletben, amelyben életét vesztette az egyiptomi főügyész. Hisam Barakat konvoját tavaly június 29-én Kairóban robbantották fel. A nyomozás eredményéről a belügyminiszter azt közölte, hogy a merényletet a Muzulmán Testvériség hajtotta végre a Hamász támogatásával. A palesztin szervezet azonban cáfolja a vádat. Kairó azt is állítja, hogy a Hamász áll a Sínai-félsziget dzsihádista támadásai mögött.

Donald Trump és Hillary Clinton tarolt a mini-szuperkedden, mindketten elnyerték a legnagyobb trófeát, győztek Floridában. A milliárdos Ohio kivételével mindenütt nyert, Clinton mind az öt államban az élen végzett. Hárman maradtak állva a republikánus oldalon, a negyedik elnökaspiráns, Marco Rubio floridai szenátor bejelentette, felfüggeszti kampányát. A demokratáknál is tovább folyik a párharc, annak ellenére, hogy Bernie Sanders ezúttal nem tudott meglepetés-győzelmet aratni, Clintontól azonban aligha lehet elvenni az elnökjelöltséget.