“Van egy sajátos forradalmi romantikája annak, hogy március 15. előtt megfogalmazunk 12 pontot” - igyekezett alázni az pedagógusokat Palkovics László, napjaink Hoffman Rózsája, a téeszelnök archetípusa. (vö. Tállai András.)
Nem, államtitkár úr! Maga akkora szarvasmarhaságot beszél, mint ide Lacháza! A pedagógusok annyira romantikáznak ma, mint Pelikán elvtárs az akasztófa alatt.
Azt is mondta Palkovics: azt a tanárnőt, aki megtagadni kívánja az osztályozást, le kell rúgni a pályáról.
Pedig nem nagy ügy megérteni. Vajon hogyan örülne az úr, ha az osztályozná csemetéjét matekból, akit földrajz szakosként osztottak be helyettesíteni - a nyugdíjba zavart szaktanerő helyett. Nyugodt lelkiismerettel ilyet pedagógus nem tesz, bár jó lenne, ha kézimunkatanár oktatná a kis Palkovicsokat történelemre.
A föladatba beledühödött államtitkár lefelé fordítja hüvelykjét, melyet Orbán Viktor igazgat. Ez azt jelenti, hogy a gyalázat ellen szót emelő tanárnő sorsa a szakmai halál. Nem mérlegelve sem képességeit, sem igazát. És, kétség se férjen hozzá: tényleg ki is lesz rúgva, és az úr látá, hogy ez jó.
Pedig csak meg kell néznünk, hogyan is kívánták kivégezni Pukli István igazgatót? Elővették Zuschlag Jánost. Azt mondták neki: Jani, mocskos, aljas, undorító, korrupt féregnek kell lefestenünk Puklit. Ehhez az kell, János, hogy a barátodnak mondd, akkor ilyen lesz. És megtette. Milyen lehet az ő önképe? Büszkén ótvarnak hirdetni magamat, hogy ezáltal a másik is szemétnek tűnjön...?
Ez ma a (nevelés)politika.
