Telefonon jelentik: …..mellett Zeppelin-léghajót láttak. Északi irányban közeledik. Vagyis: minden pillanatban a fejünk fölött lehet.
Néhány kemény parancs hangzik és az előbb még oly csöndes állomás pezsdül az élettől. A szerelők ide-oda futkoznak, némelyek a hangárokhoz, hogy kitolják a röpülőgépeket, mások pedig a fegyvertárba bombákért és fegyverekért, ismét mások rendbe hozzák a röpülőtelep másik oldalán a fényszórókat, hogy visszatérésünkkor rátaláljunk a leszállás helyére.
A szekrények rejtett helyeiről előkerülnek az iránytűk, villanylámpák és térképek. Azután kirohanunk a térre, ahol egy fényszóró már munkához fogott és hosszú, reszkető fénysávokat bocsát a sötétségbe, borult ég felé. A fény majd erre, majd arra lendül és hirtelen vakító világossággal árasztja el a magasságot. De sehol sem találja meg azt, amit tulajdonképpen keres.
A fényszórónál foglalkoztatott emberek egyike azonban hirtelen elkiáltja magát. Fölfedezte egy Zeppelin körvonalait. Igen, ez az! Magasan a felhők között hosszú, szürke, szivaralakú tárgy lebeg.
Fölugrunk a repülőgépre, és mialatt megnézem, hogy a bombaszekrényben ott vannak-e a bombák, és hogy a gépfegyver rendben van-e, a röpülőtiszt megvizsgálja a gépet. Az első riadó óta még öt perc sem telt el és már a levegőbe emelkedtünk
Vajon ki tudna egy éjszakai röpülés első benyomásairól híven beszámolni? Hirtelen fölszökünk a földről a teljes sötétségbe borult határtalan térbe. Mintha csak koromsötét éjszakán leugranánk egy magas szikláról és mindig tovább és tovább zuhannánk, ki tudja hova. Oly sötét van. hogy még a szemünk elé tartott kezünket sem láthatjuk és csak a gép szakadatlan és hangos zúgása az egyetlen valóság és természetes ebben az ásító ürességben. Az ilyen éjszakai röpülés valóban nem kellemes dolog!
Alig hogy a földet elhagytuk, máris hajszálnyira röpültünk el egy tetőcsúcs mellett, de erre aztán, a kellemetlen összeütközéseket elkerülendő, gyorsan fölfelé igyekeztünk. Az éjszaka sötét, fekete, mint a holló. Semmit sem látunk. Nem is tudjuk, merre vagyunk. Végre egy hosszú, keskeny és szürkén csillámló fénysáv töri át az alattunk elterülő sötét fellegeket. A felhők mögül kikandikál az újhold, gyönge fénye visszaverődik a vízen és megmutatja nekünk a folyó útját. Mind a két oldalon apró, fényes gombostűfejek úszkálnak. Fölcsavarom a megfigyelőhelyen levő villanylámpát, rápillantok a magasságmérőre és megállapítom, hogy már 500 méter magasságban vagyunk
A lámpa rikító fénye a környező sötétséghez képest ugyan gyöngének bizonyult, de a szemet mégis kápráztatta, úgy hogy pillanatnyira semmit sem tudtam megkülönböztetni. De azután már jobban kivehettem az alattunk levő világosságot. Az utcai lámpások könnyen fölismerhetek. Mivel fényük fölfelé nem hatol hat, lefelé, a járda egy pontjára koncentrálódik, és onnan verődik vissza a magasba. A fénypontok párhuzamos sorairól könnyen meg lehet állapítani a főbb utakat. A kirakatokból kiáradó fény piros és zöld színben játszik.
Újra rápillantok a magasságmérőre. Még csak ezer láb, de folyton magasabbra megyünk. Mélyen alattunk, a szárazföldnek egy sötét, üres darabján hirtelenül tovairamló, kápráztató fénycsillám támad és apró fények egész sora követi. Vajon micsoda különös jelenség ez? Vasúti vonat!
Amint még magasabbra, értünk, lassanként eltűntek szemeink elől a föld egyes részletei. Ami itt alant elterül, egy sokkal szebb, a sötétség titokzatos leplébe burkolt földgömb, mint az a prózai fölület, amelyen minden nap mozgunk. Alig tudjuk elképzelni, hogy az a hatalmas sziget, amelyet már csak miriádnyi fénypont jelez, hétmillió ember lakóhelye. Itt messzi alattunk a világ legnagyobb városa fekszik álmos hunyorgatással.
Az ellenséges léghajónak még semmi nyoma! Megtöltöm a gépfegyvert és készenlétbe helyezem. A magasságmérő 5000 lábnyit mutat. Tehát egyre jobban megközelítjük a Zeppelin-magasságot, de még sehol semmi nyoma. A várakozás félelmetes nyugtalansága egyre tűrhetetlenebb lesz. Csak a gép reszket szünet nélkül. De most! ... Az expresszvonat gyorsaságával tör keresztül a sötétségen homályos, ijesztő valami. A borzalomtól eláll a lélegzetem. Most egész közel van, és ekkor látom csak, hogy egy másik röpülőgép, amely nyilván szinten a Zeppelint hajszolja és csak hajszálnyira volt attól, hogy velünk összeütközzön. Nem valami kellemes gondolat két röpülőgépnek fönt a magasban és sötétségben való összeütközését elképzelni. A biztos halál elkerülhetetlen.
Hirtelen a legvadabb ágyútűz kezdődik. Biztos jele annak, hogy a légi támadások elhárítására szolgáló ágyuk megtalálták céljukat. A fényszórók minden oldalról bevilágítják a magasságot és a fénynek egész tengere borit el bennünket is. A kormányost ez a hirtelen támadt fényesség annyira kápráztatja, hogy majdnem elvesztette hatalmát a gépe fölött és mindannyian a pokolba kívánjuk valamennyi fényszórót és a légi támadások elhárítására szolgáló ágyúkat. Abban a pillanatban, amikor megkezdték a Zeppelin ágyúzását, mi is veszedelembe kerültünk. Milyen könnyen eltalálhatnak bennünket, mialatt az ellenséges léghajó nyugodtan tovább röpülhet. De az ijedtségnél egyéb bajunk nem történt.
A fényszórók ismét megnyugosznak és bennünket is magunkra hagynak. Minden újból elcsöndesedik és elsötétül. Vagy 10 percig még ide-oda száguldunk, azután lassan és óvatosan leereszkedünk. Az egyik szememmel a magasságmérőt nézem, hogy megállapítsam, milyen n magasan vagyunk, a másikkal lekandikálok, hogy kifürkésszem az első fényjelzést. 8000 láb, 7000 láb! Rettentő hideg van. 6000, 5000! Egész örökkévalóság, míg lejjebb érünk. Végre 1000 lábnyira. vagyunk. Most óvatosnak kell lennünk, különben nyakunkat, szeghetjük.
Sehol semmi világosság vagy jelzés. A sötétségben semmit sem tudunk fölismerni. Minden tűz kialudt. A fényszórók is elpihentek. Kezdem magam nem jól érezni. Ledobok egy piros világítógolyót. Sziszegve futja meg fény-pályáját, Félénken várjuk az eredményt, de még sehol semmi világosság! A magasságmérő 500 lábnyit mutat. Most már azután a helyzet, aggodalmas lesz. Ha most nem akadunk rá a leszállás helyére, hamarosan összezúzott tagokkal kerülhetünk a földre. Kísérletet teszek egy zöldes világítógolyóval. Most már több á szerencsénk. A mélységben "fénypontokból álló hosszú és szabálytalan vonalat, födözök föl. Mutatom a kormányosnak, aki már szintén látta. Végre nagy nehezen megtörtént a leszállás és boldognak éreztük magunkat, hogy ismét megérinthettük lábainkkal az anyaföldet.
Népszava 1916. március 12.