Valamivel több, mint 1,7 millió darab életbiztosítási szerződés található a magyar piacon, ezekből a biztosítók díjbevételeinek alig több mint fele származik - mondta lapunknak Gilyén Ágnes. A Magyar Biztosítók Szövetsége kommunikációs főosztályvezetője szerint ennek egyik oka, hogy a devizakölcsönök végtörlesztésekor, számos életbiztosítást kénytelenek voltak felmondani az ügyfelek ahhoz, hogy ki tudják fizetni a hitelüket. A tavaly év végi adatok szerint az életbiztosítási piaca 12 százalékkal csökkent az egyszeri díjas szerződésekből származó díjbevétel, így a piac a folyamatos díjú, hosszabb távú öngondoskodási hajlandóságot sejtető irányba tolódik el - mondta a szakember.
A magyarok rendkívül mértékben alulbiztosítottak: a megkérdezetteknek csupán 26 százaléka rendelkezik életbiztosítással, 12 százalékuknak pedig egyáltalán nincs kapcsolata valamely életbiztosítóval - derült ki a Portfolió felméréséből. Az emberek 38 százaléka azért nem köt biztosítást, mert nem engedheti meg magának, 34 százalékuk pedig csak akkor, tesz ilyen lépést, ha az kötelező. Mintegy harmada állítja, hogy a biztosításokat túl bonyolultnak találja, és nehezen igazodik el bennük – hangsúlyozta lapunknak Mérth Balázs, a Deloitte Zrt. partnere.
Az életbiztosítások közül az egyik legkorszerűbb a befektetéssel egybekötött (unit-linked) biztosítás. Ez egy rendszeres megtakarítás, amely az ügyfél által befizetett díj egy részét befekteti (egy vegyes életbiztosítással ellentétben itt a befektetés kockázatát az ügyfél viseli), emellett kockázati fedezetet nyújt, többnyire halál esetére. A biztosító a termékekhez kapcsolódó költségeket, köztük az általában magas összegű szerzési jutalékokat ebből a vagyonból vonja le, s az utóbbit átutalja a biztosítási ügynöknek. Általánosságban elmondható, hogy minél nagyobb tőkét kezel egy biztosító, a költségek nominálisan annál nagyobbak, a teljes tőkére vetítve viszont kisebbek.
Nemrég a Magyar Nemzeti Bank (MNB) úgy döntött, hogy némileg megreformálja a befektetésekhez kötött biztosítások rendszerét. A változtatások célja az, hogy egyezzen a biztosítók által meghirdetett és valós költségszerkezet, átlátható, egyszerű legyen a termékszerkezet, ez pedig növelje a fogyasztói bizalmat. Az egyik javaslatuk, hogy legyen egy igényfelmérő lap, ami azt is jelenti, hogy le kellene ülni az ügyféllel, tisztázni, hogy ő mekkora befektetési kockázatot vállal. A második ajánlás az, hogy a különböző biztosítóknak és az MNB-nek a honlapján meg lehessen tekintetni a Teljes Költség Mutatót (TKM). Emellett a költségeket szeretnék 3 elemre leszűkíteni: a szerződéskötés, a befektetés és az adminisztráció költségeire. Az MNB felmérése szerint akad olyan biztosítás, ahol a költségek 10 év átlagában meghaladják még a 10 százalékot is. De a hosszabb időtávon is alig-alig lehet felfedezni javulást, a felmérések találtak olyan biztosítást, ahol 20 év alatt még mindig 6-7 százalékos TKM-et számítottak fel. Szintén a koncepció része, hogy megtiltják azt a praktikát, hogy a biztosítók fiktíven befektetésként mutassák ki a kezdeti befizetéseket. Egy biztosítás futamidejének kezdetén ugyanis gyakran előfordul, hogy a befizetett díjakat valójában nem fektetik be, mivel azok elmentek a költségekre, például az ügynöki jutalékra. A jövőben csak a valóban befektetett pénz szerepelhet az elszámolásokban.
Az ügyfelek dolgát gyakran megnehezíti, hogy nem ismerik ki magukat a változatos nevű biztosítási termékek között. Az MNB aggályainak az is tápot ad, hogy az unitlinked termékeknek csak 26,3 százaléka felel meg teljesen a jelenlegi előírásoknak, 25,4 százalékuk viszont fittyet hány ezeknek.
Bonyolítja a helyzetet az is, hogy a biztosítók szívesen alkalmaznak bónuszokat, és kockázatkiegészítőket. Ezek bonyolultságát sem lehet mindig átlátni, és akkor még a kártérítési kötelezettségekről nem is beszéltünk.
