A Petőfi Irodalmi Múzeum hét elején nyílt, Sárkányok mindig lesznek címet viselő tárlata családbarát felfedezést kínál, ugyanis a sárkánytörténeti áttekintés mellett falra festett irodalmi idézetekkel, jópofa játékokkal, színezővel és falra rajzolási lehetőséggel várja a közönséget. A kurátorok alapvetőleg a fiatalabb közönséget célozták meg, így evidens, hogy a megnyitón is nagy szerep jutott a kisgyermekeknek. Róka Szabolcs énekmondó a műsorba a közönséget is bevonó előadásában színpadra hívta-húzta a nézőket. Az általa mesélt és eljátszatott népmesébe illő történet kereteit megtartotta, adott volt egy öreg király és a birodalmát veszélyeztető sárkány, meg persze szép királylányok és hős lovagok. Nem kerülhettem el a váratlan szereplést, igaz, szerepemnek, a sárkány által legyőzetett kardforgatónak nem volt jövője. Rövid antrémat követően a karjaiban tartó Róka Szabolcs emelt a magasba, s az általam megszemélyesített alélt lovagot E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója - mint szanitéc - részesítette szívmasszázsban. Mondani sem kell, a közönség nevetésekkel kísért helyeslése közepette.
Ez a hosszúra nyúlt játék is rávilágított arra, hogy milyen sokszínű entitás a sárkány. „Nem gondoltam volna, hogy ez a különleges lény ennyire sokoldalú, összetett és megközelíthető állat. A kiállítás előkészületei során tapasztaltam meg, hogy a sárkány elvezet minket a mitológiába, a Biblia világába, a művészetekbe és legfőképpen az irodalomba, hiszen minden nép ősköltészetében is fellelhető” – mondta megnyitó beszédében E. Csorba Csilla. Az igazgató-asszony hozzátette, napjaink múzeumainak alapvető feladata, hogy a legfiatalabb korosztályokat is megszólaltassa, ami nagy kihívás, mert a gyermekeket általában nem tudja ugyanaz lekötni, mint szüleiket. A sárkányokat bemutató tárlat játékos feladataival talán a Petőfi Irodalmi Múzeum összes eddigi tárlata közül a legmegfelelőbb lehet erre a vágyott célra. A mitikus lények az elmúlt évtizedek legsikeresebb irodalmi alkotásaiban is előfordulnak, szerepel sárkány A Gyűrűk Urától kezdve a Harry Potter-regénysorozaton át a George R. R. Martin által írt, rendkívül nagy népszerűségnek és közhisztériának örvendő a Trónok harca című fantasyban is.
Az új, időszaki kiállítás megnyitóján Dragomán György József Attila-díjas író arról mesélt, óvodás és kisiskolás korában sárkánynak hitte magát. „Már azelőtt nagyon szerettem a sárkányokat, mielőtt megtudtam, hogy mégsem vagyok az. Azt hittem, a vezetéknevem azt jelenti, hogy sárkányember, vagányul is hangzik! Mindez még azzal van megfejelve, hogy György elűzi a sárkányokat, így merő ellentmondásban éltem” – kezdte az író. „Aztán meg kellett tudnom: a vezetéknevem a tolmács szóra vezethető vissza, s a keresztnevemnek is kevésbé prózaibb jelentése van, a György jelentése földműves” – summázta. Dragomán György hozzátette, gyermekkorában büszkén és boldogan mesélt a sárkányokról, gyakran olyan intenzitással, hogy az óvoda udvarának közepére ültették, hogy társai körbeülhessék. Meséiben a sárkányok azért voltak többfejűek, mert minden fejük más nyelven beszélt.
Ahogy lépésről-lépésre haladok a zsúfolásig telt kiállítótérben, igyekszem elolvasni az összes falra festett irodalmi idézetet. A zöldre mázolt falakon a magyar irodalom szinte összes nagy alakjának helyet szorítottak: ott virít többek között Áprily, Jékely, Illyés, Pilinszky, Nemes Nagy, Kassák, Vörösmarty, Szabó Lőrinc, Juhász Gyula, Juhász Ferenc versrészlete is. Mindezekben csak az a közös, hogy valamilyen minőségben említést tesznek a sárkányról, akárcsak a Sütő András beszélgetőkönyvéből származó részlet vagy Pázmány Péter veretes gondolata. A tárlat szól arról is, hogy a magyar irodalomban Jékely Zoltán életművében szerepel leghangsúlyosabban a sárkány. A szerző 1913. április 24-én, Szent György napján született, ez a tény számtalan versének volt ihletője. Természetesen sárkányokat tematizáló tárlaton megkerülhetetlen a 3. században élt római mártírkatona, Szent György alakja, amely versekben és díszes ábrázolásokon, tusrajzokon is megelevenedik. A Szent György legenda mára jelentős átalakulásokon ment át, számtalan eltérő irodalmi értelmezése született a sárkányölő történetének. (Elég csak Weöres Sándor átiratára gondolni, vagy felesége, Károlyi Amy művére, a Szent Györgyöt legyőzi a sárkány címűre.)
Az antik görög vázatöredékek, a sárkányfejes viking hajó modellek, a cserépkancsók, fametszetek, vert csipke lepedővégek, kisebb-nagyobb szobrok között az jut eszembe, vajon a térdünk magasságában rohangáló kicsik érthetnek-e valamit a kiállításból. A kihelyezett versmozaikokat valószínűleg nem értik, azokat nem tudják kontextusba helyezni, a hosszú ismertetők pedig untathatják őket. Talán ezért szaladnak el a Cillei család sárkányos kályhacsempe darabja mellett, pedig a Budapesti Történeti Múzeumból kölcsönzött darab a 15. századból származik. Ahogy látom, a gyerekeket leginkább a színes festmények és keleti vázák kötik le. Azért izgatja őket az is, hogy a „kukucskalyukba” belepillantva vajon milyen sárkány jelenik meg, s egészen otthonosan érzik magukat akkor is, ha a kihelyezett színes ceruzákkal rajzolhatnak a nagy köteg fehér lapra vagy a kijelölt falfelületre. Rendkívül ötletes a bejáratnál közszemlére tett barlangi medve állkapocs, meg azok a 30-40 ezer éves kövületek is, amelyeket hosszú időn keresztül sárkánycsontoknak véltek.
Az érettebb látogatókat lekötik a különböző történelmi pénzérmék, a középkori buzogány, Károlyi Antal gróf - magántulajdonból ide került - halotti címere, a gyönyörű metszetek, de legalább ennyire élvezetes szemlélődést biztosítanak az értékes bestiáriumok (amelyekben lidércekről, démonokról, tündérekről és egyéb különleges lényekről tettek említést elődeink). Ki van állítva az a 16. századból származó könyv is, amely Conrad Gesner zürichi polihisztor munkája, s amely először választotta külön a valós élőlényeket a mitikus lényektől. Petőfi verses meséjének, a János vitéznek a számtalan különböző kiadása előtt állva egy húszas éveiben járó hölgy arról kezd mesélni nekem, mennyire örül neki, hogy gyermekkori kedvenc lényével, a sárkánnyal most rengeteg különböző változatban találkozhat. "A szélkötő Kalamona volt a legkedvesebb magyar népmesém, időről-időre újra olvasom" - jegyzi meg. Ahogy a kiállítás végéhez közeledve átmegyünk a fantasy szekcióba, eszembe jutnak Boldizsár Ildikó meseterapeuta a megnyitón elhangzott gondolatai. "A sárkányoknak jellemzően több feje van, tudnak repülni (gyík és madár alakja ötvöződik bennük), képesek tüzet okádni, általában kincseket őriznek, néha nőt is rabolnak. Csakhogy az ősi sárkány még nem volt negatív figura. A sárkányok prototípusa erőt képviselt, jótevő, adakozó, bőséggel és termékenységgel összefüggésben álló lény voltak. Tragikus, hogy az emberi gondolkodás átfordult azzá, hogy a sárkányokat uralom alá kell hajtani, le kell őket győzni" - mondta el a Népszavának az író-mesekutató.
A Petőfi Irodalmi Múzeum november 6-ig nyitva tartó sárkánytárlata talán némileg árnyalja ezekről a monstrumlényekről kialakult képet. Mivel a kiállítás egyik kurátora mesekutatóként és könyvtárosként dolgozik, a Sárkányok mindig lesznek tárlat elég kellemes kikapcsolódást nyújt a szépirodalom és a fantasy kedvelőinek is. Az pedig, hogy a kurátorok által megmutatott számtalan ajtó közül melyiken lépünk be, melyik kultúr- vagy irodalomtörténeti témában mélyedünk el igazán, már a mi döntésünk.
