Nem foglalkoznak komolyan a kórházi vezetők a tisztaság kérdésével – egybehangzóan állították ezt a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) vezetői tegnapi sajtótájékoztatójukon. Néhány megszállott ápolási igazgató kivételével ritkán ellenőrzik, hogy milyen a közösségi helyiségek, várók, mosdók állapota, azt pedig még ennél is kevesebbszer firtatják, vajon a megfelelő hígítási arányban használta-e a takarító a fertőtlenítőszert az egyes műtőkben. Ugyanakkor folyamatosan 1-2 milliárd forinttal tartoznak 90 napon túl az intézmények a tisztító cégeknek, és sorra kötik a pontatlan közbeszerzési kiírások alapján a legolcsóbb ajánlatot tevő vállalkozással a szerződéseket.
Ez az a terület, ahol a gazdasági igazgatók kis megtakarítást próbálnak elérni azzal, hogy például csak reggeli takarítást kérnek a várókba vagy sürgősségi osztályok előtereibe, de délben már minden szemetesből kifolyik a hulladék, nem tudják azonnal pótolni a mosdókból folyton eltűnő kellékeket, mondjuk a WC-kefét. A tisztító cégeknek kiírt közbeszerzések nemcsak arról tanúskodnak, hogy spórolni akarnak a kórházak, hanem arról is, hogy a kiírás megfogalmazói nem értenek hozzá, mennyiért lehet reálisan elvégezni a munkát egy lepusztult fővárosi ellátó helyen és mennyiért egy frissen átadott vidéki épületben. Azzal kötnek szerződést, aki négyszer annyi négyzetméter kitisztítását vállalja egy óra alatt, miközben alaposan csak a negyedével lehet végezni – jellemezték az állapotokat a szakmai szervezet vezetői.
Paár Zoltán, a MATISZ elnöke minőségi elmozdulást vár attól, hogy az új közbeszerzési törvény alapján már figyelembe vehetik az intézmények azt is, mennyire jó színvonalú szolgáltatást kínál az ajánlattevő. Egyben segítségüket kínálják fel a Magyar Kórházszövetségnek, hogy meghatározhassák a szakmai minimumokat és az ezekhez alakított reális szolgáltatási árakat, ami szerintük elengedhetetlen lenne a megfelelő higiéniai szint kialakításához. Ausztriában kidolgozták ezt az egyszerű szakmai, minőségi szempontrendszert és kiválóan működik, nálunk is gyorsan be lehetne vezetni hasonlót – érvelnek a MATISZ tagvállalatai.
Bármilyen hihetetlennek hangzik, hiányszakma lett a takarító szakmunkás is, csak ezt még sem a társadalom, sem az egészségügyi szolgáltatók nem ismerték fel. Pedig a tisztasági cégek legnagyobb gondja jelenleg, hogy nincs elegendő megfelelően képzett szakemberük, mert az egészségügyi intézmények olyan alacsony áron hajlandóak csak szerződni velük, hogy nem tudnak többet fizetni 1000 forintos óradíjnál. Jelenleg is 5-6 ezer dolgozót keresnek a szolgáltatók, de ennyiért ma már szakképzetlen takarítót sem kapnak. Szolgáltatási díjaik 70 százaléka bérköltség, tehát a MATISZ szerint azzal kell számolni, hogy ha a kórházak nem szánnak több pénzt a tisztaságra és a higiéniára, akkor folyamatosan tovább romlik a helyzet pusztán azért, mert emelkedik a minimálbér. Fedezetet kérnek a bérek legalább 20 százalékos megemeléséhez például a járulékok 5 százalékra csökkentésével.
A tisztítást végző cégek szerint sokat javítana a kórházak higiéniai viszonyain, ha az intézmények működésének ezt a szeletét is jobban átgondolnák és megszerveznék. Az utóbbi hetekben a kórházi fertőzések megnövekedett száma miatt kialakult vitákban ezek a kérdések nem kerültek terítékre, pedig a szakmai szervezet érvei alapján a takarítás és a környezet fertőtlenítésének minősége nagyon fontos szelete a fertőzések megakadályozásának.
Arról, hogy a magyarországi kórházakban mekkora a csak ott elkapható fertőzések száma és aránya, évente hányan fertőződnek és halnak meg, hónapokkal ezelőtt indult vita a hazai sajtóban. Megjelentek adatok arról, hogy egyre több az ilyen fertőzés, majd megszólaltak szakemberek, hogy egyre kevesebb, csak több esetben derül ki, hogy a beteg állapotának romlása mögött egy ilyen kórházi baktérium vagy vírus áll. Nehéz igazságot tenni laikusként. Egy biztos: két orvosi és egészségpolitikai felfogás csatáját követjük nyomon ezekben a vitákban. Az egyik azt mondja, a betegeknek és hozzátartozóknak joguk van pontosan ismerni, mi történik velük, ha megbetegszenek, milyen beavatkozásra készüljenek, annak milyen következményei lehetnek és mekkora a fertőzés kockázata, ha befekszenek valamelyik kórházi osztályra. Ennek a felfogásnak a hívei követelik a fertőzési adatok teljes nyilvánosságát, ők azok, akik csatlakoztak a Rezidensek és Szakorvosok Szövetségének (ReSzaSz) alelnökéhez, aki Angliából hazatérve terjeszteni kezdte az ottani gyakorlatot a kórházak fertőzési és halálozási adatainak közzétételéről, együtt az operáló orvosok hasonló adataival. Ők azok, akik úgy gondolják, a magyar állampolgárok is vannak annyira felnőttek, hogy képesek ezeknek az adatoknak az ismeretében eldönteni, melyik kórházban akarnak csípőprotézist kapni és melyikben nem.
A másik oldalon azok állnak, akik szerint ezek az ellátási adatok olyan információk, amelyekkel az átlagos magyar semmit nem tud kezdeni, csak szenzációhajhász újságírók példányszám növelő akcióiról van szó. Először az új országos tisztifőorvos közölte, csak akkor hozzák nyilvánosságra, hogy a kórházak milyen mértékben felelnek meg a működésükhöz megkövetelt minimumfeltételeknek – benne a higiéniai előírásoknak, ha lejár a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közérdekű adatigénylésének határideje, egy nappal sem korábban. Majd a héten a Semmelweis Egyetem egyik tanszékvezetője hosszú írásban fejtette ki a medicalonline.hu oldalán, hogy „a járványügyi jelentés a járványügyi szakmának készül, a civil nyilvánosság számára másként értelmezhető, félreértésre adhat okot”.
És valóban: a két szemlélet szembenállása már az országos adatok ismertetésekor botrányt kavar. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi és Kórházhigiénés Főosztályának vezető-helyettese a Kórházszövetség múlt heti konferenciáján még tényként közölte a jelenlévő orvosokkal, hogy évente 99 ezer nosocomiális, vagyis olyan fertőzést regisztrálnak az országban, amely egészségügyi ellátás következtében alakul ki. A sajtó felkapta a hírt és három nappal később az ÁNTSZ már tompította a kijelentés élét azzal, hogy csak becsült adatról van szó. Az egészségügyi államtitkár szerint a betegek biztonságban vannak minden ellátó helyen és az ágazatban tervezett valamennyi lépésnél is a betegbiztonság lesz a meghatározó szempont.
Amikor ezeket a tényekkel szemben elhangzó szólamokat hallgatjuk, a sorsukról dönteni képes felnőttek elgondolkodnak rajta: mégis az egész fertőzési témát felszínre hozó 1001 orvos hálapénz nélkül csoportnak és Hegedüs Zsoltnak, az adatok nyilvánosságáért harcoló ortopéd sebésznek van igaza. Ismerni akarjuk az adatokat, és ha van rá módunk, el akarjuk dönteni, melyik kórházba feküdjünk be. Kicsit tágabb összefüggésben nézve, nem érthető, hogy a hiány nélküli költségvetési csoda előállítására készülő kormány miért a magyar betegek kárán akar bemutatót tartani az Uniónak, miért nem akar emelni az egészségügyi kiadásokon, az pedig végképp érthetetlen, hogy a kórházi tisztaság és higiénia javításának pár milliárdos öltségein miért akarnak spórolni. A kevesebb fertőzés kevesebb további ellátást eredményezne, a betegek gyorsabban épülnének fel és egyáltalán, felépülnének, hogy visszatérhessenek a munkájukhoz. Nem bonyolult ezt kiszámolni.
