- Néhány gondolat az oktatásról

Bevallom, egyre szomorúbban figyelem az oktatás körül kibontakozó vitát. Úgy érzem, hogy a szakmai szempontokat mindkét oldalon egyre inkább háttérbe szorítják a politikai megfontolások. A kormány az oktatási rendszeren keresztül szeretné megszerezni és uralni az emberek lelkét, míg az ellenzék ezt minden áron meg akarja akadályozni. Tapasztalatom szerint ugyanis az emberek jellemének, személyiségének kialakulására más tényezők (család, baráti társaság stb.) sokkal nagyobb hatással vannak, mint az iskola, amitől elsősorban használható ismeretanyag megszerzését várjuk. A kormány itt ugyanabba a hibába esik, mint a médiumok esetén: ahogy néhány tévécsatorna és újság birtoklásával nem lehet hatalmat szerezni az emberek gondolatai fölött, ugyanúgy nem működik ez az iskola esetén sem. Jó példa volt erre a szocializmus közel ötven éve. Érdemes megfigyelni, hogy ugyan mindkét oldalon a pedagógusokra hivatkoznak, valójában a vita a fejük fölött folyik, őket az érdemi megbeszélésekbe alig vonják bele. A gyakorló pedagógus – és vele együtt a diák - csupán kísérleti nyula az évtizedek óta zajló úgynevezett oktatási reformoknak, amelyeknek egyetlen eredménye, hogy az iskolából egyre felkészületlenebb és műveletlenebb diákok kerülnek ki. Ráadásul, miközben vérre menő viták folynak az oktatási rendszer formájáról, a lényeggel, a tartalommal úgyszólván senki sem foglalkozik. Véleményem szerint nem elsősorban az állami irányítással, az egységes tantervvel vagy az egyféle tankönyvvel van baj, hanem mindezek gyakorlati megvalósításával. A kormány ugyanis megelégedett azzal, hogy a mesebeli kis-gömböc mintájára rátelepedjen az oktatásra is, ezután viszont az ágazatot a sorsára hagyta. Nem az a gond, hogy egyetlen megaintézmény irányítja az összes iskolát, hanem az, hogy ehhez nem biztosítanak számára elég pénzt és megfelelő szakembereket. Nem a központi tanterv vagy az egyetlen fajta tankönyv a baj, hanem az, ha ezek a kiadványok ostobaságokat, nemegyszer valótlanságokat tartalmaznak. A rendszeres ellenőrzés sem ördög ellen való cselekedet, ha valóban a szakmai alkalmasságot és nem a politikai rendszer iránti lojalitást vizsgálják. Valamennyien állami oktatási rendszerben, központi tanterv szerint tanultunk és mégsem lett a legtöbbünkből sem alattvaló, sem műveletlen fráter. Egyébként igen érdekes, hogy miközben mindenki tudásalapú társadalomról szónokol, ezt mindkét fél egyre kisebb tudás alapján képzeli el. Egyszer érdemes lenne egy olyan felmérést készíteni, amely az egymást követő generációk tudását, ismeretanyagát vizsgálná. Borítékolom, hogy jóval kevesebbet tudunk, mint szüleink, gyermekeink tudása pedig meg sem közelíti a miénket. Miközben az élet egyre nehezebb feladatok elé állítja az embert, az iskola – amelyben állítólag az életre készítenek fel bennünket - mintha éppen az ellenkező irányba haladna. A pedagógusok dolgát nem könnyíti meg az sem, hogy míg régen a tekintély automatikusan megillette a tanárt, a szocialista és a liberális oktatáspolitikának köszönhetően ma már egy tanár csupán annyi tekintéllyel rendelkezik, amennyit munkájával ki tud vívni magának. Ez pedig nem megy mindenkinek. Annál kevésbé, mert - és ebben Klinghammer Istvánnak, sajnos teljesen igaza van - valóban sok az olyan pedagógus, aki csak jobb híján választotta magának ezt a hivatást, de nemigen alkalmas erre a sokoldalú követelményeket támasztó pályára. Hogy mi a megoldás? Mindenekelőtt meg kellene végre teremteni a pedagógusok anyagi és erkölcsi megbecsülését. Ezzel párhuzamosan szigorú követelményeket támasztani az oktatókkal szemben, hogy csak azok kerüljenek a pályára, akik valóban alkalmasak rá. Nem utolsósorban, minél kevesebb embernek kellene beleszólni a munkájukba. Egyszóval: hagyni kellene őket tanítani…