Egy hét volt köztünk. Ő ennyivel volt idősebb nálam. Feleségétől tudom, hogyan maradt Magyarországon, mikor a magukat németnek vallók eltávoztak. A nagymamájánál élt, velük együtt indult szekéren Németországba, de nevelőapja utolsó pillanatban leszedte a saroglyából. A szekeret elragadták a lovak. Egy ideig még futott utána, de elbotlott, a porba zuhant.
Egész életében küzdött a porba ragadás rémképével. Kevés embert ismertem, aki nála többet és igényesebben tevékenykedett volna. Szívós munkával jelentős könyvkiadóvá fejlesztette az Argumentumot, az itt kiadott műveknek szentelte minden energiáját. Rendszerető, nagyon precíz vezető volt, nem törődött az idő dimenzióival. Ez a tulajdonsága már akkor tiszteletet keltett, amikor a Petőfi Irodalmi Múzeumban megszervezte a kéziratok feldolgozásának leghatékonyabb módját. Az Ady Endre műveit feltáró kritikai kiadás azóta sántikál, mióta kiadói munkája elszólította, de így is alapvető az a versgyűjtemény, amelyet sajtó alá rendezett és jegyzetekkel látott el.
Feleségével, Katival együtt dolgoztam, ő mesélte el, hogy Jóska időnként „pihent” is, azaz tájékozódott a világban. Nem hagyta megvezetni magát, mindenről kiforrott véleményt formált, s szerkesztői tevékenysége során hatalmas tárgyi tudásra tett szert sok tudományágban. Ezt várta fiától is, aki mellette tanulta meg, mit jelent a szívós, becsületes munka, amelynek valós eredménye van.
Ilyen lelkületű emberekre volna szükség, hogy a tényeknek megfeleljen a szlogen: Magyarország jobban teljesít. Jóska talán többet is teljesített, mint kellett volna: a szíve vitte el. Nagyon hiányzik. Percre pontosan megszabott idejéből néha futotta, hogy elbeszélgessünk. Szégyelltem magam: így kellene dolgoznom, ilyen odaadással, szenvedéllyel. Sosem sikerült. De legalább volt előttem példa, melyet szerencsés pillanataimban követhettem.
Elkomorodna, ha múlt időben beszélnék róla. Itt van, itt marad közöttünk szemérmesen rejtegetett derűjével, tudásával, kikezdhetetlen ízlésével.
