Ez a mondat fog elhangozni ma délelőtt a Markó utcában, a Pesti Központi Kerületi Bíróság 369. számú tárgyalótermében. Védőbeszédem utolsó mondata lesz ez, olyan, amihez úgy vélem, már nincs mit hozzátennem, amit követően csupán picit meghajolni és leülni lehet.
Ami e mondat előtt elhangzik, az akár szokásos ─ a bírósági tárgyalás-sorozatot lezáró ─ védőbeszédnek is lenne tekinthető, ha nem kényszerülnék annak során is néhány olyat mondani, aminek hallásához e sokat tapasztalt falak nincsenek szokva. Például, hogy ebben a perben nem az ül a vádlottak padján, akinek ott a helye. Mivel sor került erre az eljárásra, a vádlottak padján a vádlónak kellene ülnie. Annak a vádlónak, akinek volt mersze végigcsinálni ezt a büntető eljárást ─ annak dacára is, hogy az eleje óta pontosan tisztában volt azzal, hogy vádjainak az égadta világon semmi valós alapja nincs. Annak a vádlónak, aki tehát ─ ne habozzunk kimondani! ─ konstruált, koncepciós pert vitt végig.
Éppen három évvel ezelőtt, 2012 januárjában kapta meg a nyomozást végző rendőri szervezet beadványomat, „észrevételek a nyomozás eddigi adataira, javaslat a nyomozás megszüntetésére” címmel. Ebben ezt írtam: „Összességében tényként megállapítható, hogy a gyanúsításban szereplő tények mindegyikét a nyomozás teljes egészében megcáfolta. A nyomozó hatóságnak semmilyen bizonyítéka nincs és nem is keletkezett, amely arra utalna, hogy a gyanúsításban szereplő cselekmények megvalósultak, illetve, hogy azok bármelyike bűncselekmény megállapítására alapot adna. Ellenkezőleg: bizonyítást nyert, hogy sem védencem, sem a másik két gyanúsított semmiféle bűncselekményt nem követett el. Az alábbiakban ennek részleteit adom elő.”
És előadtam. Indokolva, dokumentálva, tényekkel. Ezt az iratot ─ a büntető eljárás előírásainak megfelelően ─ az ügyészség is megkapta, lévén ő a nyomozás ura. Válasz helyett vádat emelt.
Hűtlen kezelés miatt, kicsivel több mint 5 millió forintra. Egy olyan intézményben, amelynek akkor 28 milliárd volt az éves forgalma. Mondván, hogy valójában nem végzett ott munkát az a kutatóorvos, akinek öt nagy nemzetközi szaklapban megjelent cikkét csatoltuk be, mindegyiken az intézmény nevével együtt. Akinek munkájáról és annak sikereiről tanúk sora számolt be a nyomozás során. Mondván továbbá, hogy valójában nem végzett ott munkát az a pénzügyi tanácsadó cég sem, amelynek tulajdonosa az intézmény vezetői értekezletén vagy éppen a miniszterelnöknél folyt megbeszélésen képviselte a változtatások sorának szükségességét a gazdálkodás terén. Akinek munkájáról és annak sikereiről szintúgy tanúk sora számolt be a nyomozás során.
A rendőrségnek és az ügyészségnek ugyan semmit, de semmit nem sikerült bizonyítania, mi viszont bebizonyítottuk e vádak teljes alaptalanságát ─ nem mintha normális országban ennek így kellene történnie. Majd ugyanezt kénytelenek voltunk megismételni a bíróság előtt is. Megtörtént.
S ma ítélet születik első fokon. Hiszek benne: fölmentő ítélet. Hiszen mindhiába erőlködik Polt Péter ügyészsége, Orbán Viktor kormánya és parlamentje vállvetve ─ a bíróságok döntő részét (egyelőre?) nem tudják letiporni. A bírók nagyobbik része kizárólag lelkiismerete, önálló és független mérlegelése alapján dönt. És megállapítja például ebben az esetben, hogy védencemnek más bűne tényleg nincs, csak egy: a neve. Szilvásy Istvánnak hívják.
