EU;Magyarország;régiók;legszegényebbek;

Sehol semmi - Népszava fotó

- Európa hátsó udvara - Négy régiónk is a legszegényebbek között

Magyarország nagyobb része – a hét NUTS2 régióból négy – a legszegényebbek közt szerepel - az Eurostat adatai szerint. Míg 2014-ben Belső-London nyugati felében majdnem tizenháromszor akkora volt az egy főre jutó GDP, mint Észak-Magyarországon vagy az Észak-Alföldön. Ez a két magyar régió az EU tíz legszegényebb területe közé tartozik, ahol az uniós átlag alig több mint negyven százalékát termelik meg az emberek. Nem sokkal jobb a helyzet a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön sem: az egy főre eső GDP az uniós szint felét sem éri el, és a húsz legrosszabb közt szerepel- írja a Világgazdaság.

A szegény magyar területek leginkább román és bolgár régiókat előznek meg.  Ez nem meglepő, hiszen ezek az országok maradnak el leginkább a fejlett nyugati államoktól, és az elmúlt években Lengyelország utolérte hazánkat a fejlettség terén. A jelentős regionális különbségek Magyarországon arra is rámutatnak, hogy az EU-források sem tudják igazán csökkenteni az egyenlőtlenségeket az országon belül. Magyarországon  egyetlen régió van, ahol jobb az élet, mint egy átlagos EU-állampolgáré. Közép-Magyarországon az uniós átlag 107 százalékát termeli meg egy ember, igaz, erre kevésbé lehetünk büszkék, - figyelmeztet a portál -  ha Prága 173 vagy Pozsony 186 százalékos adatára tekintünk. A leggazdagabb húsz régió között ott van a pozsonyi az előkelő hatodik helyen, Prága pedig a kilencediken. 

A teljes cikk itt olvasható 

Február 27-én, szombaton este a Menedzserek Országos Szövetsége által 22. alkalommal megrendezett Menedzserbál és Díjátadó Gálán, a Budapest Marriott Hotelben adták át Az Év Menedzsere 2015 díjat a FUTUREAL alapító-társtulajdonosának, Dr. Futó Péternek. Az Év Fiatal Menedzsere 2015 díjat Várkonyi Balázs, az Extreme Digital ügyvezető igazgatója nyerte el. Az idei évben először került átadásra az Év Menedzsere Életműdíj, melyet Mosonyi Györgynek a MOL Nyrt. Felügyelő Bizottság elnökének adtak.