6.oldal;Műsormagazin;Múltunk;Népszövetség;

- Hat év — világválság

A Népszövetség gazdasági jelentése (Genf, február 25.) Nem tartozik a kellemes olvasmányok közé az 1929-től 1933-ig eltelt öt esztendő világgazdasági eseményeinek méltatása, amelyet most tett közzé a Népszövetség gazdasági szakosztálya. A gazdasági jelentés a többi között elmondja, hogy csupán az egy 1933. évben 30%-kal csökkent a világkereskedelem mennyisége — az előző évvel szemben, amely pedig már szintén válságos esztendő volt. A világgazdasági válság első éve, 1929 óta, aranyban mérve, 50%-kal csökkent a világkereskedelem. Száraz hangon állapítja meg a jelentés, hogy a világtörténelem legnagyobb gazdasági válsága az, amely most immár hatodik éve pusztít az egész földkerekségen. A jövő tekintetében sem biztat sok jóval a Népszövetség gazdasági szakosztálya. A valutáris bizonytalanságra való tekintettel — mondja — egyelőre még nem lehet, a föllendülés visszatérésére számítani. Egyes országokban a belső piacon a foglalkoztatottság növekedésének jelei mutatkoznak ugyan, ez azonban az önellátási törekvések eredménye és végső soron a világgazdaság további romlását kell, hogy eredményezze.

Békés Megyei Központi Kórház néven egyesül a Gyulán működő Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház és a békéscsabai Réthy Pál Kórház április 1-jén - jelentette be Mészáros János egészségügyi ellátásért felelős helyettes államtitkár pénteken Gyulán.