egészségügy;Békéscsaba;Gyula;összeolvadás;kórházak;

- Összeolvad a gyulai és a békéscsabai kórház

Békés Megyei Központi Kórház néven egyesül a Gyulán működő Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház és a békéscsabai Réthy Pál Kórház április 1-jén - jelentette be Mészáros János egészségügyi ellátásért felelős helyettes államtitkár pénteken Gyulán.

A politikus ígérete szerint az integrációt követően a betegellátás a megszokott módon, zavartalanul folyik tovább.

Az új intézmény mintegy kétezer ággyal és háromezer dolgozóval rendelkezik majd, háromszázezer ember ellátásáért felel, és az ország negyedik legnagyobb egészségügyi intézménye lesz. A helyettes államtitkár "komoly lehetőségnek" nevezte az integrációt, mint mondta, az összeolvadás gazdasági értelemben és szakmailag is magasabb szintű munkavégzést tesz lehetővé, amely a lakosság gyógyulását és egészségben megtartását szolgálja. Mészáros János elmondta azt is, hogy a közös munka és gondolkozás már korábban megindult az intézmények között, a funkcionális integráció pedig egy uniós pályázat révén már 2013-ban elkezdődött. A kórházak az utóbbi időben közösen fejlesztették a képalkotó diagnosztikai rendszerüket, az intézmények közötti informatikai összeköttetés lehetővé teszi a telemedicina és a távleletezés fejlődését - hozott fel példát a már megvalósult integrációs lépésekre.

A helyettes államtitkár közölte: az új intézmény megbízott főigazgatója a békéscsabai kórház eddigi vezetője, Becsei László lesz. 

Becsei László a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: április 1-jén a jogi integráció történik meg, mindkét intézmény valamennyi osztálya és szakrendelése változatlan formában működik azt követően is, és az új intézmény átveszi a két kórház valamennyi dolgozóját. Ezáltal az egészségügyi ágazatban globálisan jelentkező humánerőforrás-hiány helyi szinten mérsékelten tartható lesz. Becsei szerint az összeolvadással egyesül a két kórház területi ellátási kötelezettsége is, amely "teljesen legálissá teszi" a betegek szabad orvosválasztását.

Mészáros János elmondta: Békés megye harmadik kórházát, az orosházit az egyesülés semmilyen formában nem érinti, annak a betegellátásban betöltött szerepe és területi ellátási kötelezettsége nem változik. A helyettes államtitkár elismerte, hogy a megyei intézményeknek van adósságuk (február közepi minisztériumi adatok szerint mintegy 2,5 milliárd forint), ám közlése szerint az eladósodási tendencia országszerte csökken.

Most, a kedd reggeli performansz után, megint azt hittük - hisszük –, eddig lehetett elmenni és nem tovább - írja Németh Péter holnap megjelenő jegyzetében.