Ha már félórával a kezdés előtt több tucat méltató és érdeklődő nyüzsög a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében, abból következtetni lehet arra, hogy igencsak szép számú társaság jelenlétében kerül sor az adott rendezvényre. A Bodor Ádám Kossuth-díjas író nyolcvanadik születésnapján még az ünnepelt is alig tudta megközelíteni az első sor szélére, egy nagy tükör mellé kijelölt ülőhelyét. Érkezéséről csak a leghátsó sorokból felzengő tapsból lehetett következtetni. Az erdélyi magyar irodalom 1982-ben áttelepült képviselőjének emlékezetes köszöntésben volt része, bár szinte végig rezzenéstelen arcáról nem sokat lehetett leolvasni.
Legelőször E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója méltatta a vendéget, akinek sokjelzős köszönetet mondott, amiért „megírta azt a sok hiteles, szuggesztív, sokszínű, felkavaró, nyugtalanító, izgalmakat, komolyságot sugalló, reményteli, kétségbeeséssel írt novelláit, regényeit, amelyekből egy másik Kelet-Európát ismerhetünk meg.” Egyúttal megállapította, Bodor írásaiból az derül ki, hogy peremvidéken élünk, de ezek a területek gyakran változnak, egyre közelebb jönnek. Gyors laudációját követően Radics Péterrel, a többek között Bodor által alapított Digitális Irodalmi Akadémia vezető szerkesztőjével közösen különleges ajándékot nyújtott át az ünnepeltnek: Ady Endre édesanyjának süteményes könyvét – kiváló recepteket tartalmaz -, illetve egy nagy adag cserepes fűszernövényt, többek között chilit.
A köszöntést Nyáry Krisztián, a Magvető Kiadó igazgatója szerint az író feleségének, Anikó asszonynak a segítségével november óta szervezték, csakhogy a komoly előkészület nem igazán látszott meg a műsoron. A meglepetésvendégek valóban nívós társaságot képeztek, de a köszöntés igazi mélysége rejtve maradt. Az egyetlen igazi laudációt Parti Nagy Lajos Kossuth-díjas költő-író követte el. Jó hangulatú beszédében elsősorban a „bodorul írást” elemezte. Frappáns szövegének felolvasása kellemes gurgulázó nevetést váltott ki a hallgatóságból. „Ez csak neki megy, neki se éjjel-nappal, igaz éjjel ő nem ír semmit sem” – mondta Bodor írói gyakorlatáról.
Elemzésében kitért arra, hogy a nyelvi sűrítettségű stílusáról ismert Bodor Ádám nem igazán grafomán alkat, különben nem tudna „bodorul” írni. „Bodorul" írni pedig jó, pláne olvasni, folytatta. Sőt, a szerző prózájáról egyenesen azt mondta, ezért érdemes magyarul tudnia, s írásainak minden részlete úgy különös, hogy nagyon ismerős. Köszöntősét azzal zárta, hogy tudja, az alkotó illetlenségnek veszi a köszöntést, majd megjegyezte, szerinte amúgy is lehetetlen "túllaudálni" Bodor művészetét.
Bodor Ádám többi írótársa saját műveiből vagy az ünnepelt írásaiból olvasott fel. A Szív Ernő néven is publikáló Darvasi László a Hogyan ássunk ki egy gödröt című "apokrif" novellával állt elő, amelyet szuggesztív előadásában olvasott fel. Balla Zsófia költőnő A börtön szaga című Bodor Ádámmal készített interjúkötetéből azon részletét választotta felolvasásra, amelyben a kommunistaellenes röplapok terjesztéséért, tizenhat évesen két év börtönbüntetésre ítélt alkotót a sepsiszentgyörgyi véres éjszakáról kérdezi. Ez egy olyan végtelenül szórakoztató incidens Bodor életéből, amely közszájon forgott Erdély-szerte, s amely annyira elcsípte a közönséget, hogy a termek visszhangzottak a hahotázástól.
Az igazi humorforrás a rákkal küzdő Esterházy Péter Kossuth-díjas író performansszá nemesedett szereplése volt. Az író Magyari Tivadar Marhovina verebei című paródiáját adta elő, a végtelenül szellemes szöveg Bodor Ádám Verhovina madarai című regényének komikus kifordítása. Ha önmagában nem lett volna elég nevettető a szöveg, Esterházy one-man-showjával tökéletesen elszórakoztatta az irodalombarát közönséget. A moderátori szerepkörben meglehetősen esetlen Szegő Jánost, a Magvető szerkesztőjét először is arra kérte, nézze az óráját, s öt perc után állítsa le a felolvasását, mivel annál nincs viccesebb, ha mondat közben szakad vége a szövegnek. Mondani sem kell, Szegő hiába jelzett neki, Esterházy csibészesen pislantott, és úgy tett, mintha mi sem történt volna. Időközben szemét törölgetve elnevette magát Angel Buszujok sokadik emlegetésénél, s csak jóval túllépve az öt perces időkeretet, fejezte be a stand-up comedy műfajába illő produkciót.
A sok szöveg után Melis László zeneszerző egy nem létező nép nem létező nyelven írt balladáját adta elő, amelyből azért néhány foszlányt kikövetkeztethettünk. Természetesen, mi másról lett volna szó a halandzsában, mint Bodor Ádámról és a nyolcasról, meg az utána következő nulláról. A Zuboly formáció a Sohase mondd című dal kiváló feldolgozásával, majd rappzenei elemeket is tartalmazó, obszcenitástól sem mentes (az alkalomhoz szerintem nehezen illeszthető) egyveleggel köszöntötte a szerzőt.
Az est végén Bodor Ádám is a színpadra lépett. Ha már ennyire jó hangulatban telt el a megelőző két óra, természetesen az ünnepelt sem akart ezen változtatni. Ígérte, hogy rövid lesz, de arról nem szólt, hogy a közönséget alaposan megnevettetni készül. Miután az illendőség jegyében köszönetet mondott a szervezőknek és színészi teljesítményeiket megcsillogtató kollégáinak, némi jogos kritikával is élt. Csak úgy mellékesen hozzáfűzte köszönősoraihoz, hiányolta a beszélgetést. "Mindig reménykedem, hogy egy ilyen beszélgetés során valaki felteszi a kérdést, hogy a miután kiszabadultam a szamosújvári fegyintézetből, akkor létesítettem volna testi kapcsolatot a börtönigazgató lányával."
Na, erre a vicces beköpésre senki nem számított. "Azt hiszem, ezzel a válasszal most adós maradtam" - tette hozzá nevetve a hatásszünetet követően. A közönség hatalmas hahotázása zárta az estet. A szerzőt lehetetlenség volt szóra bírni az ünnepség után. Kollégái személyesen is megveregették a vállát, olvasói pedig este fél tízig álltak az asztala előtt, ahol többek között A barátkozás lehetőségei című, régi novellákból és Ferenczi Gábor azonos című filmjéből összeállított új kötetét is dedikálta.
Írótársai, ha már a színpadon szinte csak felolvasásra szorítkoztak, lapunk érdeklődésére elmondták, mióta és miért szeretik Bodor Ádám világát. Dragomán György elmesélte, hogy tizenéves volt, amikor az apja kezébe adott egy Bodor-művet, ami teljesen letaglózta. "Nincs más, aki ilyen döbbenetesen jó novellákat ír. Elképesztő, hogy milyen kicsi térbe milyen nagy világokat képes beletenni" - mondta a József Attila-díjas író. Már jóval személyes megismerkedésük előtt olvasta Bodor műveit Závada Pál is; a Jadviga párnája Kossuth-díjas szerzője kérdésünkre kijelentette, tucatnyi dolgot bámul a szerző írásművészetében.
"Bodor világszínvonalon műveli az írást, életműve egyedülálló jelenség. Szövegei a legtömörebbek, a legsűrűbb atmoszférájúak. Prózanyelvének nem pusztán verbális dimenziója létezik, hanem különleges hangjai, képei, erős hangulatai és az orrba mélyen beleivódó szagai is vannak" - mondta. Habár nem az ő születésnapjára gyűltek össze, nehéz volt kiszabadítani a barátok és rajongók gyűrűjéből Esterházy Pétert, akit régi barátság fűz Bodor Ádámhoz. „Bárhol kinyitom bármelyik művét, az nekem nem csak tetszik, hanem fontos is. Mondatra le tudom bontani ezt az állítást, minden mondata profi munka” – jelentette ki. Megjegyezte, Bodor esetében többről van szó, mint műgondról és rendben lévő mondatokról. „Szövegeinek ereje és gyöngesége van akkor, amikor erő kell, és akkor, amikor gyöngeség kell” – mondta.
