hitelfelvétel;csók;

Fotó: Népszava

- Nem mernek a magyarok hitelt felvenni

Nem mernek hitelt felvenni a magyarok, a megtakarítások terén pedig 56 százalékuk áll gyenge lábakon – derült ki a Deloitte-Scale Bankindexnek azokból a hazai kutatásaiból, amelyeket kedden ismertettek az újságírókkal. 

Tavaly 70-80 ezer ember gondolta úgy, hogy bátrabban foghat hitelfelvételbe. Mivel a felmérés még az új, 10 millió forintos CSOK előtti helyzetet tükrözi, ezért az otthonteremtési program tovább növelheti az igénylési kedvet - mondta Demeter Ákos. A Deloitte tanácsadó cég partnere felhívta a figyelmet arra, hogy a hitelezési index ugyan növekszik, de nagyon mély szintről indult, és az emberek 85 százaléka még mindig negatívan áll a hitelfelvételhez.

A megtakarításoknál ugyanakkor a teljes mintában 10,1 százalékra csökkent a megtakarításokkal rendelkezők aránya, vagyis tovább nyílt az olló, tovább nőttek a társadalmi különbségek. A magyar lakosság egy pénzügyi termékes megtakarító, vagyis csak egyfajta megtakarítási formát vesz igénybe. A legtöbben még mindig készpénzben tartják a pénzüket, sőt, ennek mértéke folyamatosan emelkedik. A pénzpiaci termékek közül a jelzáloghitel termékválasztásnál vagyunk a legtudatosabbak, de az emberek több mint 30 százaléka még mindig egy, és nem több intézmény ajánlatai közül választ, illetve csaknem 40 százalékuk nem tekinti át részletesen a banki szolgáltatással járó költségeket.

A piacon érzékelhető a digitális banki szolgáltatások lassú terjedése is, ám fejlődési lehetőség még bőven akad: az emberek mintegy 82 százaléka nem tervez informálódást az új banki szolgáltatások felől, akik viszont igen, azok elsődlegesen a bankfióki csatornákat választják. Demeter Ákos szerint a hitelezési piacon a kínálati oldalon nem lesz korlát, a bankok egyértelműen hitelezni akarnak. A felfutást pedig támogatja, hogy a hitelfeltételek enyhültek 2015-ben, miközben csökkentek a kamatok is. A lakossági fogyasztás már tavaly is egészséges szintet ért el, ennek ellenére nőtt a bizonytalanság, sokan még mindig nem merik elengedni magukat e terén. A magyarok háromnegyede pedig úgy látja, hogy kevesebbet tud költeni most, mint korábban.

Elérte a 130 centimétert a Balaton átlag vízállása és a héten újabb esők jönnek. Harmadfokú belvízvédelmi készültséget rendelt el a vízügy a Balaton térségére – írja a sonline.hu. Február 5-én 123 centinél nyitották ki a siófoki Sió-zsilipet, melynek azonban korlátozott a kapacitása, jelenleg másodpercenként 40 köbméter víz folyik át rajta.