Renzi, olasz miniszterelnök immár másodszor is megpendítette: ha a V4-ek közül egyesek továbbra is elzárkóznak a menekültkérdés közös megoldása elől, akkor kapjanak annyit a támogatásokból, amennyi részt vállalnak a feladatokból is. Amikor az ATV műsorvezetője ezzel az állásponttal szembesítette Szijjártó külügyminisztert, ugyanazt mondta, mint a főnöke: az a pénz jár nekünk!
A világ egyetlen költségvetését sem Mózes vési kőbe,még a mi költségvetésünket sem, noha Orbán szerint a mienk Európa egyik legstabilabb gazdasága. Nincs olyan év, amikor menet közben ne kellene rajta módosítani, bizonyos tételeket zárolni, elvonni az egyes fejezetekből. Így történt 2014-ben is, amikor a köznevelést, a felsőoktatást, az egészségügyet, a szociális területet jelentős megszorítások érintették. Balog minisztert akkor biztosan verte a főnöke asztalát, hogy na, azt a pénzt nem adjuk, az jár nekünk!
Azt hiszem Orbán Viktornak is leeshetett a tantusz a hétvégén, ha a menekültválság miatt rendkívüli kiadásokkal kell számolnia az európai költségvetésnek, és mi kihúzzuk magunkat a terhek viselése alól, akkor abból nem jöhetünk ki jól. Talán nem csak Renzi súgta a fülébe, „diktátor, nem kellenek a menekültek? Megértjük, de ti is értsétek meg, megeshet, hogy a költségeket majd a nektek szánt pénz egy részéből fedezzük…”
Egy úri klubban, mint amilyen az Európai Unió is, súlya van az adott szónak. Amit megígértek, be is tartják. Orbán ebben bízik, csak egy aprósággal nem számolt: ha a földre köp, esetleg megkérik, törölje fel. Feltörölte: aláírta a hétvégi nyilatkozatot.
Kiderült, mi az, ami valójában jár nekünk. Egyelőre a szánk.
