Hátborzongatóan gyönyörű, ahogy fiatalok mély humánummal, kedvesen beleérző iróniával játszanak öregeket. Ez közel sem úgy történik, ahogy vizsgaelőadásokban megszoktuk. Senki nem maszkírozza el a tehetséges színészeket, Andruskó Marcellát, Pallai Marát, Szolár Tibort és Teszárek Csabát. Van egy-egy öregember bábjuk maguk előtt, mely kicsit tán hasonlít is rájuk, hiszen nagyszüleikről is meséltek az alkotói folyamatban, az ő karakterük is belekerült a Gimesi Dóra által írt, Az időnk rövid története című darabba. A győri Vaskakas Bábszínház és az ESZME (Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete) közös produkciójának bemutatóját a Trafóban tartották. Főleg felnőtt közönség előtt, de azért voltak nagyobb gyerekek is, és meglepő volt mennyire élvezték a játékot, milyen empatikusan viselkedtek az öregek tőlük teljesen eltérő élethelyzetei iránt, hogy el tudtak szontyolodni, és milyen jóízűeket nevettek.
Négy asztal van a színen, jobbára rajtuk zajlik a játék, először Tibor bácsit látjuk életre kelni. A bábuk keresztneve megegyezik a színészekével, így akár tekinthetjük őket majdani, öregkori kivetülésüknek is. Tibor bá' reggel alvásból kezd magához térni, megfigyelhetjük, ahogy lassan, nehezen, kel életre minden porcikája, azzal párhuzamosan, ahogy Szolár életet lehel a holt anyagba, vagyis a bábuba. Csaknem érezzük a rossz, berozsdásodott ízületek fájó csikorgását, a kínt, ahogy nagy erőfeszítés eredményeként csak hajlandók megmozdulni, és némi lavírozás után belesegítik ezt az elaggott testet egy tolószékbe.
Attól, hogy egy rendkívül jól mozgatható, barázdált arcú, kopasz fejű, markáns karakterű báb csinálja ezt, és fölötte ott az egészséges, életkedvtől kicsattanó irányítója, groteszkké válik mindez, végtelen ellentéteket egyesít magában a jelenet, nevetni kell rajta, de megható is.
Hoffer Károly, aki a rendező is, figurái fantasztikusak. Hasonlóak, mint a szintén általa színpadra állított és tervezett Semmi hátborzongató, fejbekólintó és mégis fölöttébb mulatságos előadásában, a Budapest Bábszínházban. Vagy az Alföldi Róbert által rendezett Kabaréban ugyanott. Fából gondos tehetséggel faragott fejük olyan, hogy akár szobornak is beillene, csaknem megszólal, illetve, ha a színész úgy akarja, persze meg is szólal. A törzs hátulról egy bot segítségével mozgatható, és mozgathatók a kezek, akár külön az ujjak is. Enyhén, de tényleg éppen csak, karikaturisztikusak az alakok, szó sincs arról, hogy ez gúnyos szemszöget jelentene, ez a kis elrajzoltság még szerethetőbbé teszi őket. Merthogy minden nyűgükkel, rigolyájukkal, fóbiájukkal együtt, kimondottan szerethetők valamennyien. Pallai, aki a Kabaréban Schneider kisasszonyként szintén idős nő szerepet alakít, meglehetősen emlékezetesen, egy kissé nyársat nyelt, gondosan fésült frizurájára aggályosan figyelő hölgy, aki túlhajtottan is igyekszik őrizni a nőiességét. Andruskó bögyös, faros, be nem álló szájú, minden lében kanál asszonyságot domborít, igencsak eltalált, sipító, éles hangon. Teszárek pedig egy nagy orrú, hatalmas szemöldökű, totálisan lelassult embert, akihez szinte teljesen hasonult elaggott, Bátor névre hallgató kutyája.
Gimesi ezekhez a tökéletesen eltalált alakokhoz erősen abszurdba, sőt morbiditásba hajló történetet írt. Egy halála előtti ember mind a négyüknek levelet küld, hogy szeretné, ha a hamvait a tengerben szórnák szét. Az eddig egymást nem ismerő öregek eleget akarnak tenni a kérésnek, és a temetőben futnak össze, bohózatba illő módon, amikor a hamvakért mennek. Persze mindegyikük meglepődik, hogy nem csak ő kapott ilyen levelet, de, ha már így alakult, elhatározzák, hogy közösen tesznek eleget az utolsó kérésnek, és elindulnak a nagy útra. Bátor kutya természetesen velük tart. Ettől kezdve sajátos road movie-t látunk. Van benne olyan nagy problémát nem okozó balesettől diszkóba keveredésig minden. És persze van öregkori, suta, félszeg szerelem, félénk egymáshoz simulással, zsörtölődéssel, elviselhetetlenséggel, fékezett habzású, de mégiscsak vággyal. Mindannak akarásával, amire egy fiatal vágyhat, csak hát ugye az elaggott test már sok mindent meggátol, újra és újra tapasztalni kell, hogy már ez se megy, meg az se megy, de az akarat, a nekibuzdulás megvan még, ugyanakkor nehezen mozdul a kéz, a láb, hogy másról ne is beszéljünk.
Tragikomikus, amikor például Csaba bá’ futni akar, de már csoszogni is bajos fájdalmassággal tud, ahogy lomhává vált kutyája szintén. Nekifeszül a láb, a szándék szerint neki is lódulna, de inkább már csak pici, némiképp felgyorsított lépegetésekre képes. Ezek is inkább szaggatottak, mint folyamatosak. Bámulatos, lefegyverző finomsággal mozgatják figuráikat a színészek. Egy-egy kicsiny mozdulat is roppant jellemző lehet. Miközben sok a komikum, költőiség van ebben az előadásban, és temérdek megértés. Olyan szeretettel néznek a játszók az alakjaikra, mintha a legközelebbi családtagjuk lenne. Valósággal összenőttek vele. Közben van egy enyhe kis distancia is, ha úgy tetszik, némi együttérző fejcsóválás, rácsodálkozás, hogy hát bizony, ez se megy már, meg az se megy, de azért olyan nagyon nem kell aggódni, még egyben vagytok. Sőt ez a kiszolgáltatott sete-sutaság, ha olykor nehezen elviselhetővé is tesz titeket, változatlanul, és elmúlhatatlanul, szerethetők vagytok. Örkény István nézett ilyen beható, megértő tekintettel a Macskajáték című kisregényének, majd drámájának sok tekintetben megrendült, de még akkor is élni akaró hőseire. A főhősnő, Orbánné, egy elkeseredett időszakában öngyilkossággal kísérletezik, de mégis felülkerekedik benne az életösztön.
A világ egyik legjelesebb bábművésze, az amerikai Eric Bass, Őszi portrék címmel játszik felejthetetlenül csodás önálló műsort, amit láttam, amikor még fiatal volt, és láttam néhány esztendeje, amikor lassan beérte figuráinak korát. Ő is ott áll a sok tekintetben hasonló felépítésű bábjai fölött, lenyűgözően kifejező arccal, és odáig csiszolódott a műsora, hogy az alig észrevehető, csipetnyi mozdulatoknak is komoly jelentőségük van. Egy nagy művész beszél az öregkor rémségeiről és szépségéről. Ezek a fiatalok, ha tudják, ha nem, elindultak a nyomába. Produkciójuk szintén méltó arra, hogy évtizedek múltán, idős korukban is játsszák még.
