- Nyilvános gyónást!

Jó néhány év eltelte után nyilvánosságra hozom gyermekkori történetemet. A gyóntatószékben egy számomra ismeretlen papnak soroltan bűneimet. Mondtam, hogy káromkodtam, mire megkérdezte az atya, hogy hányszor? Nem tudom - feleltem. Mégis hányszor? Erre kinyögtem egy számot és folytattam: nem fogadtam szót a szüleimnek. Hányszor? Hangzott el a kérdés. Így ment ez a gyónás végéig, amikor megkaptam a penitenciát a miatyánkok és üdvözlégyek elmondására. Elvégeztem a bűnbánatot, de áldozás közben már furdalt a lelkiismeret, hogy bűnt követtem el, mert a számok biztos nem voltak igazak, hiszen ki számolja a bűneit? Kitaláltam a megoldást. Amikor ez a pap gyóntatott, akkor így mondtam: 15-ször káromkodtam, 4-szer feleseltem és 23-szor hazudtam. A bűnök bevallása tehát a "hazudtam" szóval végződött és ez az egész gyónásra is érvényes volt. Ettől kezdve nyugodt lelkiismerettel mentem áldozni. Az előzőek alapján javaslom minden kormánytagnak és pozícióban lévő képviselőnek - vallási hovatartozástól függetlenül - a nyilvános és kötelező gyónás szűkített változatát. Csak azt a szót kell mondani, ami a gyermekkoromban az utolsó szavam volt: hazudtam. Bővíteni kell viszont azzal, hogy mit, és miért! Aki úgy vall, hogy még az életében sohasem követte el ezt a bűnt, attól minden bizalmunkat meg kell vonni. Aki a szó előtt csak számot mond, az több bizalmat érdemel. Aki megmondja azt is, hogy mivel vezette félre embertársait és miért, az érdemli a legtöbb bizalmat. Persze csak a vezeklés keretében elvégzett jó cselekedetek megtörténte után.