Franciaország;Sarkozy;

FOTÓ: Pablo Blazquez Dominguez/Getty Images

- Sarkozy újabb kemény riválist kapott

Újabb riválist kap saját konzervatív táborából a francia jobboldali gyűjtőpárt, a Republikánusok elnöke a 2017-es elnökválasztásért folyó küzdelemben. A jelenlegi tömörülés volt vezetője, Jean-Francois Copé is bejelentette, indulni kíván a párt novemberre kiírt előválasztásán. 

A France 2 televízióban azonban azt is elmondta, hogy ezzel nem bosszút akar állni Sarkozyn. A magyar gyökerekkel rendelkező politikus hivatalosan még mindig nem jelentette be az előválasztáson való indulását. Nyílt titok azonban, hogy ismét az Elysée-palota lakója kíván lenni, s hogy visszavágjon a jelenlegi szocialista államfővel, Francois Hollande-dal szemben 2012-ben elszenvedett vereségéért.

Sarkozy nagyon kemény ellenfelekre számíthat majd a konzervatív előválasztás során, amely amolyan előrehozott döntő is a 2017 tavaszán esedékes voksolás előtt. Meg kell küzdenie egyebek mellett Alain Juppé volt kormányfővel, aki nemcsak a párton belül népszerű, hanem az egész országban. Vasárnap egy másik volt miniszterelnök, Jean-Pierre Raffarin is támogatásáról biztosította őt. 

További ballisztikus rakétakísérletekre bíztatott Észak-Korea kis vezére, Kim Dzsong Un. Februárban az ország már ballisztikus rakétakísérletet hajtott végre azt állítván, hogy műholdat állított Föld körüli pályára.