Race to the bottom - hajsza a dolgok legaljára. Az európai uniós intézmények folyosóin ez az új szlogen terjed, nyilván szarkasztikus hangvételben. Valóban, elválni látszik Kelet és Nyugat, pontosabban a “régiek” és az “újak” egyre nehezebben találnak közös hangot, arról nem is beszélve, hogy sok tagországban az éppen kormányzó, zömmel egyébként mérsékelt politikai pártok vezetői kétségbeesett engedményeket tesznek a szélsőjobbot támogatni hajlamos szavazóknak.
Magyarországon is ez a helyzet, s jól látható, ahogy a mai Fidesz-KDNP meglehetősen ‘sikeresen’ tolja le a Jobbikot a pályáról. Az alkotmányt felváltó alaptörvény kinullázási kísérlete immár nem is mond mást, mint a szélsőjobbos gondolatvilágon alapuló diktatúra törvénybe iktatását.
A felkorbácsolt indulatokra építő retorika tartalmilag is leegyszerűsítette a közbeszédet. A Magyarországon nem létező migránsok árnyékában a nálunk ugyancsak nem igazán létező terrorveszély lett az új országvezetési igazodási pont. Immár semmilyen értelmes jövőkép nem bontakozik ki, egyedül a hatalom mindenre rátelepedő erőszakosságának kiteljesítése a cél.
Azt hogy mennyire álnok ez a hozzáállás, mi sem bizonyítja jobban, mint három tény.
Noha a migránsok is követnek el bűncselekményeket, a soraikból kikandikáló bűnözési arányok alatta maradnak az európai bennszülöttek hasonló számainak. A sandán tálalt események, illetve azok manipulációja jól mutatják a célzatosságokat. Egy helyiek közötti erőszakos cselekmény jobbára helyi hír marad, ugyanez migráns változatban európai főhírré válik.
A terrorcselekmények kiagyalói és végrehajtói azonban döntően éppenséggel európai bennszülöttek, még akkor is, ha közös elemként bukkan elő a szélsőséges iszlamizmus. Kár lenne persze elfelejteni a “hófehér” norvég Breivik esetét a maga majdnem száz áldozatával…
Az arra hivatott szervezetek világosan lemodellezték, vajon a manapság bevezetés alatt álló európai belső határellenőrzések és más tömeges megfigyelési technikák képesek lettek volna-e elejét venni például a tavaly novemberi párizsi mészárlásnak? Nos, nem! Olyannyira nem, hogy a szóban forgó terroristák folyamatosan a hatóságok látókörében voltak, sőt, többük közvetlenül a merénylet előtt és után egyaránt gond nélkül átjutott az útjukba kerülő ellenőrző pontokon, az összes fegyverükkel a csomagtartójukban. Nincs tudomásunk arról, hogy a tömeges megfigyelésekkel, ellenőrzésekkel terroristákat fogtak volna meg, az ilyen sikerek kizárólag célzott akciók eredményei. Általában is, de Brüsszel és Strasbourg között gyakori utazóként csak a fejemet csóválom, hogy a strasbourgi reptéren egy órát kell várni a bebocsátásra, miközben vonattal utazva egyedül a kalauzok jelentik az ellenőrzést, az autópályák forgalmát is bénító ellenőrzések pedig kimerülnek egy ránézésben, sőt, az adott ellenőrző pontok többnyire simán kikerülhetők a mellékutakon. Mindezeket egy kezdő terrorista is tudja. Akkor mire jó ez az egész?
Mire jó, ha Orbánék lekapcsolják az internetet? Az erdőkben második világháborús töltényeket gyűjtögető aggastyánok, akiket a TEK eddig megfogott, aligha a közösségi oldalakon tartották egymással a kapcsolatot, ha egyáltalán! Mire jó, ha Orbánék bárki lakásába ötletszerűen beronthatnak? Mire jó, ha lépten-nyomon ujjlenyomat és más mintákat vennének magyar állampolgárok millióitól? Semmi értelmesre. Miközben Orbánéktól a nácik szabadon grasszálhatnak hazánk földjén!
Orbánék és Vonáék persze azzal riogatják az ellenzék támogatóit, vajon vállalhatók-e a megőrzendő "lazaságok" miatt esetleg bekövetkező terrorista akciók? Nyilván semmilyen terrorcselekmény nem vállalható, de az ijesztgetőktől méltán várhatjuk, hogy azonnal és önként vállalják a történelem süllyesztőjébe ugrást, amint a már most is létező rémuralmuk közepette netán bármi külső rémség mégis bekövetkezne! A terroristák soha nem tartanak a törvényektől! Sőt, akár győzelemként élhetik meg, ha Európa ijedtében börtönbe vágja magát.
Az új (tév-) Európa hivatkozási alapja egyre inkább pár tucat terrorista, és persze milliónál több jövevény. Egyes európai kormányok rájuk hivatkozva akarják megkurtítani a szabadságunkat. Mintha az elefánt egy bolhára és egy egérre tekintettel akarná szétzúzni az élőhelyét.
Nem logikus ez az egész. Illetve nagyon is az! Reálisan nézve nem pusztán retorikai fenyegetés a kétsebességes (avagy több, de mindenképpen plusz egy) Európa, hanem gőzerővel folyik ennek megvalósítása. Tegyük hozzá, jelenleg szinte minden tagország érdekeltnek tűnik ebben. A különböző szeparatista mozgalmaktól kezdve a nagyhatalmi státusszal bíró Egyesült Királyságig szinte mindenki, de lényegében az eddig mindent kényszeredetten finanszírozó mag-Európába sorolt német-francia-benelux csoport is. (Putyini forgatókönyv.)
Kétség ne legyen, ahol az EU-t meghatározó alapvető döntéseket meg lehet hozni, ott a többsebességes döntések már megszülettek. Ennek világos jele, hogy a 2020 utáni kohéziós elképzelések nyíltan letértek a szolidaritási pályáról, s beruházási programok formáját kezdik ölteni, megtérülés jeligére. Tudja ezt az Orbán-rezsim is, s nem véletlen, hogy a jelenleg járó európai pénzekből egy fillér folyósítását sem akarják 2020 utánra hagyni.
A lélektani döntés sajnos megszületett, s előkészítésében a magyar kormány öntudatlanul is kemény részt vállalt a politikai uniót célként is világosan elutasító magatartásával. Ma már legfeljebb arról lehet tárgyalni, hogy esetleg az eurozónán kívüliek is élvezhessék a belső határok nélküli uniót, jóllehet az ilyesmi is hamarosan csupán romantikus vágyakozásnak tűnhet. Görögországot azért nem lökték ki Schengenből, avagy akár az EU-ból, mert az eurozóna része, ahová pedig Orbán jól artikuláltan a tagsági szerződésünkben vállaltakkal szemben sem akar tartozni. Aki pedig Orbánhoz hasonlóan a perifériára akar kerülni, az - így vagy úgy, de - ott is lesz! Kevés vigasz, hogy a periféria sokkal népesebb társaság…
Ám nem csupán az ultranacionalista keleti retro-vitézek, hanem David Cameron brit miniszterelnök is a sírásók sorát gyarapítja. Ő sajátosan így “mélyíti” az európai integráció lényegét, azaz a politikai uniót. Ebbe a sírba azonban pár százezer, többnyire fiatal magyar (lengyel, román stb.) munkavállaló is könnyen belekerülhet. Ők azok, akik noha leginkább Londonban dolgoznak, állásuk mégis - statisztikai abszurditások okán - a magyar (otthoni) foglalkoztatottsági adatokat fényesítik (!), de egy pillanat alatt koromfeketévé válhatnak, amennyiben kipaterolnák őket.
Tegyük félre, hogy Cameronnak egy szikrányit sincs igaza, és hatalmasat hazudik, amikor a külföldi munkavállalókat élősködőnek minősíti, ugyanis pont fordítva áll a dolog, mert épp ez a réteg tartja életben a brit jóléti rendszert. Másik hazugsága ma már inkább múlt idejű, ugyanis rég lemondott az európai reformokról, kizárólag országa lehetséges különcségeiről tárgyal. Közben - deklaráltan! - mégis az EU-ban maradás mellett fog kampányolni, minthogy nem kívánja magára húzni a nemzetrontók zubbonyát. A brit font ugyanis ma még az euró kvázi egyenrangú társvalutája, de egy Európából távozó London City egyértelműen bepottyanna New York, illetve Frankfurt am Main mögé harmadiknak.
Meggyőződésem, az európai egységfolyamatok feltámasztásának jelenlegi fő záloga a küszöbön álló brit népszavazásban rejlik. Már csak azért is, mert míg a brit oroszlánért hullanának a krokodilkönnyek, a hőzöngő keleti törpék esetében szárazak maradnának a nyugati szemek. Ha tehát Nagy-Britanniában úgymond skót józansággal az igenek győznek, az kemény üzenet lehet a mai boszorkánykonyhák "mag-szakácsainak". A brit kiválás viszont óhatatlanul életre pattintaná a mag-Európa víziót, s onnantól kezdve a magyar kormányfő is legfeljebb a magdöntéseket meghozó értekezletek utáni vacsorákra, azoknak is inkább a kávézgatós-szivarozgatós (Orbán esetében szotyizós) végére utazhatna Brüsszelbe. A kételkedők figyelmébe ajánlom azt a ma is létező tényt, hogy a szokásos havi európai csúcsértekezletek délelőttjein üléseznek az euróországok vezetői, a többiek csak később mehetnek be a terembe! Cameron is ezt fájlalja, amikor arról beszél, hogy az eurózóna tagjai kiközösítik a többieket.
Mindezek fényében egyáltalán nem tűnik jelentéktelennek Janisz Varufakisz korábbi (elmenekült) görög pénzügyminiszternek a minapi (berlini) kezdeményezése, a DiEM25 (Democracy in Europe Movement 2025), amely friss baloldali lendülettel az európai intézmények demokratizálását sürgeti, legfőképpen azt, hogy a tagállami vezetők összes értekezletét tegyék on-line nyilvánossá! Ezt én sem bánnám, már csak azért sem, mert így kiderülne, hogy egy halom haszonleső zsebnapóleon miként viselkedik "Európa vezetése" fedőnéven a kormányfők platformját jelentő Európai Tanács ülésein? (Megmondom: Brüsszelben többnyire hevesen bólogatnak, majd odahaza össze-vissza hantáznak a hőstetteikről.)
Ha a magyar fiatalok azt gondolnák, hogy nekik aztán tökmindegy, mi zajlik a magyar ugaron túl, akkor keményen tévednek. Szerencsére nem gondolják ezt. Többségük diplomás, vagy diplomára hajt, egyre nagyobb hányaduk tényleg kiválóan beszél angolul és más nyelveken, igen sokan forgolódnak külföldön, avagy a net jóvoltából akár csak virtuálisan is, de részei a modern világnak. Messze nem véletlen, hogy Orbánék szinte kizárólag a fiataloktól (gimnazisták, net-adó ellenesek), illetve tanáraiktól rettegnek, s az sem, hogy a Nyugatra került magyarokat betegesen távol akarják tartani a hazai választásoktól.
Ez egyszersmind megkerülhetetlenné teszi a 15-40 közötti, ám politikai értelemben látszólag alvó korosztályokat, amennyiben Magyarország "felszabadításáról" van szó. Igaz, a felelősségben is első helyen állnak. Napjaink hazai küzdelme tehát nem közoktatási, felsőoktatási, iskolaügyi, munkavállalási probléma, hanem az európaiságunk tétmérkőzése.
Egyetlen biztos iránytű adódik tehát a fiataloknak: "Soha ne adjátok fel a szabadságotokat!"
