Erdő Péter kiemelte: a most megjelent Pázmány-monográfia olvasása után már nemcsak az egykori jezsuita érsek hatalmas életművét csodálhatjuk, hanem helytállását és állóképességét is, hogy nem roppant össze az intrikák súlya alatt. Pázmány Péter a "belsőleg szilárd ember méltóságával tudta átélni és végigdolgozni" az 1615-ben kezdődő, 1616 szeptemberéig tartó időszakot is - tette hozzá a bíboros.
Bitskey István akadémikus a jezsuita érsek kinevezésének történetéről szóló kötetet bemutatva arról beszélt, hogy az elmúlt évszázadok során sokszor felmerült a kérdés, melyik az igazi Pázmány: a jezsuita hitvitázó, a grazi teológiaprofesszor, a magyar próza atyja, a bíboros Cicero, az egyházát újjászervező főpásztor, az egyetemalapító, az ország főkancellári tisztét betöltő politikus, a magyarság sorsáról megmaradásáról felelősséggel gondolkodó államférfi, vagy a pápaság és a Habsburgok között egyensúlyozó diplomata?
Nincs egyértelmű válasz - mondta az akadémikus -, a kérdésekből azonban látszik, hogy sokszínű, komplex életmű az övé, amelynek kutatása, értelmezése legalább másfél évszázada áll a magyar történeti tudományok figyelmének központjában.
Bitskey István szólt arról, hogy a kötet szerzője a vatikáni ügyintézés bonyolult útvesztőiben, zegzugos bürokráciájában igen tájékozott, és ez alapfeltétele volt annak, hogy a magyar főpap nem mindennapi érseki kinevezésének szentszéki ügyintézéséről megbízható képet alkosson. Hozzátette: a rendkívül alapos paleográfiai, textológiai, filológiai, egyháztörténeti felkészültség mellé Tusor Péter problémaérzékenysége társult, így ismerte fel, hogy a sok vitát, különféle értelmezéseket és tévhiteket is kiváltó főpapi kinevezés több tekintetben pontosításra, átértelmezésre szorul.
Az akadémikus kitért arra, hogy a monográfia műfaja mikropolitikai elemzés. "Maga a mikropolitika a kora újkorban alapvetően egy informális személyi kapcsolatokon nyugvó hálózatnak többé-kevésbé tervszerű kiépítése és működtetése politikai célok érdekében" - idézett a könyv bevezetőjéből. Tusor Pétert levéltári kutatásai a "hivatalos, nyilvános diplomáciai események mögötti személyes kapcsolatok, érdekek, összefonódások, fondorlatos számítások és alkudozások világába vezették el, amelyeknek logikus rendbe fűzése végül a nagypolitika szintjén megvalósuló eredmény magyarázatát hozták meg számára" - fogalmazott Bitskey István.
Pázmány érseki kinevezését akadályozta, hogy jezsuita szerzetes volt, és a rendi előírásoknak megfelelően fogadalmat tett, hogy semmilyen főpapi vagy más méltóságra nem törekszik. Ugyanakkor az 1608. évi 8. törvénycikk világi oldalról is kimondta ugyanezt a tilalmat, amikor megtiltja a jezsuitáknak, hogy Magyarországon birtokjoguk legyen. Ezzel - írta Tusor Péter - "valójában kizárja őket a feudális rendi társadalom tagjai közül: nem lehetnek birtokosok, azaz nem lehetnek az uralkodó osztály tagjai".
Ezért volt szükség 1615-ben V. Pál pápa brévéjére, amely engedélyezte Pázmánynak, hogy átlépjen a szomaszka rendbe, és egyben mentesítette őt a jezsuita joghatóság alól. Igaz, Pázmány 1616 áprilisától a szomaszkáknak csak novícius jelöltje, nem pedig novíciusa lett, ez azonban az érseki kinevezés folyamatát már nem befolyásolta - ismertette Bitskey István.
A történet Tusor Péter által bizonyított csattanója - tette hozzá az akadémikus -, hogy mivel Pázmánynak a rendi szabályok értelmében hat hónapon belül fogadalmat kellett volna tennie, ez azonban nem történt meg, a szerzetesjog értelmében jezsuita maradt.
