A tekintélyes amerikai egyetem, a Harvard orvoskarának szakemberei 75 éven keresztül figyelték összesen 724 férfi mindennapjait a boldogság receptjét keresve. A Harvard Grant Study néven ismert tanulmány eredményét 2015 végén ismertette egy TED (Technology, Entertainment, Design, technológia, szórakoztatás, dizájn) konferencián Robert Waldinger professzor, lezárva ezzel azt az 1938-ban elkezdett munkát, amelyet a Harvard orvosai négy igazgató irányításával folytattak.
A felmérés egyik gyengéje, hogy kizárólag férfiakkal foglalkozott. Az egykori 724 eredeti kísérleti alany közül ma már csak 60-an élnek. A folytatásban az előzőek gyermekeit veszik célba, ezúttal mindkét nembélieket. Így a kutatóknak lehetőségük lesz azt is kideríteni, hogy a boldogsághoz mennyiben járultak hozzá a szülők és a neveltetésük. A kutatók a résztvevők életének minden aspektusát nagyító alá vették: rendszeresen és aprólékosan kikérdezték őket, munkájukról, családjukról, egészségükről, vért vettek tőlük, szkennerrel ellenőrizték agyukat, még boncolásnak is alávetették a közülük időközben elhunytakat. Apránként tekintélyes mennyiségű adatra tettek szerint ezzel a boldogság titkaira vadászók.
Az eredmények maximalizálásának céljából szocio-demográfiai kritériumok alapján szemelték ki a résztvevőket. Az 1938-1944-es időszakban 268 fehér férfit választottak ki a Harvard hallgatói közül. A korátlag 19 év volt. Közöttük volt John Fitzgerald Kennedy, a későbbi elnök is. A résztvevők másik felét Boston szegény negyedeiből válogatták ki a 11-16 évesek közül. Azzal, hogy két egymással ellentétes szociális miliőből választották ki kísérleti alanyaikat, a kutatóknak lehetőségük nyílt azoknak a pszichológiai és biológiai tényezőket izolálni, amelyek hatással vannak az egészségre, a jó közérzetre. A kutatók alapos munkát végeztek: nemcsak pácienseik orvosi dossziéit olvasták el, hanem rendszeresen beszéltek feleségeikkel, gyermekeikkel is.
Az első következtetés, amelyet a háromnegyed évszázadig folyó kutatásból levontak az volt, hogy az emberi kapcsolatok jótékonyan hatnak, míg a magány öl. Azok, akik a legjobban kötődtek a családjukhoz, a barátaikhoz és társadalmi körükhöz, nemcsak boldogabbak, hanem egészségesebbek is. Viszont a magányosok nem csupán kevésbé boldogok, hanem életük közepétől egészségük és kognitív képességeik is hanyatlanak. Az egyedülálló férfiak az átlagnál korábban halnak meg.
A második következtetés: a boldogság előidézésében nem elsősorban a kapcsolatok általában, hanem a minőségi emberi viszonyok játszanak nagyobb szerepet. Azoknak az egészsége, akik konfliktusos kapcsolatot éltek át, például válást, általában kevésbé volt jó, mint a többieké. Ugyanakkor a válás kevesebbet ártott nekik, mint a rossz házasság fenntartása. A válások okai között egyébként első helyen az alkoholizmus állt a vizsgáltak körében. A harmonikus kapcsolatok jó hatással vannak az agyra is – derítették ki a kutatók. Egy biztonságot sugárzó kapcsolatban tovább megmarad a világos gondolkodás képessége. Ez nem jelent szükségképpen vita- vagy viharmentes hétköznapokat. De egy nyolcvanéves pár, amelynek mindkét fele tudja, hogy mindenben számíthat a másikra, jobb memóriával rendelkezik.
A Huffington Post megszólaltatta George Vaillant pszichiátert, aki 1972 és 2004 között irányította a kutatást. A professzor megerősítette: sem a karrier, sem a pénz, sem a hatalom, de még a jó fizikai kondíció sem elegendő, ha nincsenek szeretettel teli, támogató kapcsolataink, amelyek révén tartalmas életet élhetünk. „A boldogság csupán egy hintó, amely elé kell egy ló, amit szeretetnek hívunk” – mondta. A professzor példaként említette az egyik pácienst, egy bizonyos Godrey Minot Camille-t, akinek - mielőtt bekerült a vizsgált csoportba - a legrosszabbak között voltak a perspektívái. Korábban még öngyilkosságot is megkísérelt. Élete végén viszont az egyik legboldogabb volt. „Hogy miért? Egész életében a szeretetet kereste” – adta meg a választ Vaillant, hozzátéve, hogy soha nincsen késő a boldogság megtalálásához.
Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy a hagyományos értelemben vett „siker” nem számít, csak éppen a vártnál sokkal kisebb helyet kap az összképben. De a munkával kapcsolatos jó közérzetről is kiderült, hogy a többségnek fontosabb, hogy jól érezze magát a kollégái között, és szeresse azt, amit csinál, mint az, hogy mennyit keres, vagy milyen az előmenetele. Kiderült az is, hogy egy bizonyos szint felett az intelligencia sem befolyásolja a boldogságot. A kutatók nem találtak különösebb eltérést a 110 körüli, illetve a 150 feletti IQ-val rendelkezők lelki jóléte között.
Vaillant szerint a boldogság megtalálásában nagyon fontos szerepe van annak, hogy valaki eljusson az önmagába zárkózástól az értelmes kapcsolatteremtésekig, és ezáltal legyen képes saját problémáit is kezelni. A professzor Calcuttai Teréz Anya életét idézte fel, akinek szörnyű gyermekkora volt, de megtalálta boldogságát abban, hogy évtizedeken át a legszegényebb emberek sorsának enyhítéséért dolgozott.
