Szlovénia;

- Szlovénia tízmilliókkal szállt be az Iszlám Állam elleni harcba

Szlovénia felszerelést, fegyvereket és katonai kiképzőket küld Irakba, hogy segítse az arab ország fegyveres erőinek felkészítését az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni harcban - döntött szerdán a ljubljanai kormány.

Andreja Katic szlovén védelmi miniszter a kormányülést követően elmondta: a szlovén hadsereg tizenöt katonai kiképzőt küld Erbíl városába, hogy kurd harcosokat készítsenek fel az IÁ elleni küzdelemre. Ha minden a tervek szerint halad, hat kiképző az év második felében el is indulhat a térségbe - mondta, majd hozzátette: Ljubljana 260 ezer euró (valamivel több mint 80 millió forint) értékben fegyvert és felszerelést is küld a Közel-keletre. Szlovénia, amely az Európai Unió és a NATO tagja, korábban soha nem vett részt a dzsihadista szervezet elleni harcokban.

A francia kormány szerdai ülésén elfogadta a február 26-i érvényben lévő rendkívüli állapot további három hónapos meghosszabbításáról szóló törvénytervezetet, amelyet a fokozottnak ítélt terrorfenyegetettség indokol.