Az emberi erőforrások minisztere Balog Zoltán köznevelési kerek asztalt hívna egybe, hogy a pedagógusok állítása szerint összeomlott oktatási rendszert megreparálják - elcsépelt kifejezéssel szólva - "egyeztessenek". Mindenki érzi, hogy itt már a négyszögletes asztal is csak elterelő hadmozdulat lenne, nem oldala meg semmit. Miközben a médiumok, innen is onnan is egyértelműen hergelik a közvéleményt, mintha nekik nem lenne gyerekük, s azt kérdezik például, hogy "Ön szerint mi oldaná meg a pedagógusok gondjait?" Kevesebb adminisztráció, még több béremelés, noha a tanárok "mindig elégedetlenek". A béremelés és az adminisztráció csökkentése jól jönne a pedagógusoknak, mint mindenkinek ebben az országban, de ettől még nem lenne jobb az oktatás, a gyerekek kimeneteli eredményei.
De a legjobb az lenne, ha Lázár János bocsánatot kérne a pedagógusoktól azért a kijelentéséért, hogy ne a tanárok mondják meg, mi legyen. Szerinte az elmúlt tíz évben bizonyos tárgyakban folyamatosan romlott a magyar diákok teljesítménye, tehát a pedagógus munkája is hagy maga után kívánnivalókat. Lázár szerint a Bajnai-kormányhoz képest 200 milliárddal többet költenek oktatásra, szerinte csak "üzemeltetési problémák" vannak a közoktatásban. A helyzet az, hogy éppen a pedagógusok lelkiismeretén, szakmai tudásán múlik ma, hogy egyáltalán működik még az iskola. Ki mondja meg, ha nem a pedagógus, hogy ki legyen a munkaadója? Netán a vízfejű Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, a KLIK, amely 10 milliárdos adósságot is felhalmozott? Bármiről tárgyal majd az a kerekasztal, közben szép csöndben kiderül, hogy készül egy tervezet; az iskolaközpontok kialakítása, e szerint a felső tagozatosokat utaztatnák a közeli centrumokba. Még nem tudni, hogyan alakítanák ki ezeket a központokat, pénz kell-e az új épületekre, és mi lesz a régiekkel?
Látom a jövő falvait: reggel 7-kor beszállnak a gyerekek a buszba, elviszik őket az iskolába, kiürül a falu. Este 5-kor hazaszállítják őket, bemennek a házakba, megírják a házi feladatot, és reggel kezdődik minden elölről. Tíz hónapon a keresztül, szellemekként járnának haza. Mi ez, ha nem falurombolás? A városokba bevitt gyerekek felnőttként nem ragaszkodnak majd falujukhoz, nem kötik majd őket az emlékek, a falusi élet szeretete. Talán haza sem mennek később. Miért nem a kis iskolákat fejlesztik? Akkor a falvak nem néptelenednének el, megmaradhatnának a faluközösségek, a hagyományok, az épületek... Már megint a régi hiba: miért nem beszélik meg ezt a szakmai szervezetekkel, az oktatáskutatókkal, fejlesztőkkel, a pszichológusokkal, az önkormányzatokkal, a pedagógusokkal?
Majdnem háromezer pedagógus állása kerülhet veszélybe, ha iskolaközpontokba tömörítik a felső tagozatosokat, a gyerekek pedig nagy létszámú osztályokba kényszerülnének.
Megint egy félresikerült történet, ami nem arról szól, hogy szeressük a gyerekeket, nem keressük meg a számukra legjobb megoldást. Nyugodtan, átgondolva, bölcsen. Nem kellenek szellemfalvak, sem szellemgyerekek, vidám, "élő", a faluközösséget kedvelő gyerekekre volna szüksége az országnak.
