demonstráció;Miskolc;tanárok;

A felvétel egy korábbi tüntetésen készült/Népszava fotó

- Miskolc ismét forrong - Nagy tüntetés ígérkezik több helyszínen

Négyezerre duzzadt az Utolsó óra- Vészhelyzet az oktatásban elnevezésű Facebook-csoport tagjainak a száma, és újabb iskolák csatlakoztak ahhoz, a Herman Ottó Gimnázium tanárai által közzétett nyílt levélhez, amely jelzi: elfogyott a türelem, azonnali változásokra van szükség. Az Országos Tantestületi Értekezlet – pedagógusok, nevelők, nevelést-oktatást segítők, diákok és szülők közös értekezlete – megtartotta első gyűlését, majd a közösségi portálon egy nyilatkozatot is közzétett. Ebben elsősorban is leszögezik: illegitimnek tekintik a Balog Zoltán által létrehozott Köznevelési Kerekasztalt, amely nem képviseli az érintetteket.

A Népszabadság érdeklődésére a Hallgatói Hálózat rendezvényeiről ismert Füzessi Károly elmondta, hogy a gyűlésre mintegy hetven-nyolcvan pedagógus, nevelő, diák és szülő ment el, megalakítottak egy munkacsoportot, amely a tiltakozási hullám során megismert követelések, problémák összegyűjtését végzi el annak érdekében, hogy az ellenállás hatékonyabb legyen. Füzessi és társai még szombat délután hozták létre a fent említett az Utolsó óra – Vészhelyzet az oktatásban elnevezésű Facebook-csoportot, amelynek követő-száma egyetlen nap alatt növekedett több mint négyezerre. 

Országos tüntetés lesz 13-án is 
Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a pedagógusok sztrájkbizottsága nevében ismertette 25 pontos követésüket, amelyben többek között elvárják a tananyag radikális csökkentését, a kötelező tanulói óraszámok mérséklését. A követelések között szerepel az általános iskolában a délután négy óráig tartó kötelező benntartózkodás megszüntetése, és eltörölnék a kötött munkaidőt is. A pedagógus-életpálya csődöt mondott - jelentette Gallóné hozzátéve: elfogadhatatlan, hogy ugyanazon bérért egyik pedagógus többet, a másik kevesebbet dolgozik.

Füzessi Károly azt is elmondta, hogy - Balog Zoltán felhívására - a Klik cinikus módon éppen február 3-ra, a miskolci tiltakozás időpontjára hívott össze köznevelési fórumokat a tankerületekben. Ezért a csoport arra kéri a pedagógusokat és támogatóikat, hogy február 3-án ne a tankerületi értekezleten, hanem a miskolci demonstráción vegyenek részt!

Február 10-re országos demonstrációt is hirdettek, ám egyelőre a miskolci - február 3-i - eseményre összpontosítanak, a városba hatalmas tömeget várnak.  A Herman Ottó Gimnázium által indított kezdeményezéshez a Teleki Blanka után a budapesti Eötvös József Gimnázium tanulói is csatlakoztak, és a miskolci mellett a budaörsi Herman Ottó Általános Iskola és Logopédiai Központ is fáklyás felvonulást szervez február 3-ra.

A megmozdulást több helyi intézmény is támogatja, részvételi szándékát jelezte a Kesjár Csaba Általános Iskola, a Bleyer Jakab Német Nemzetiségi Iskola, a Csicsergő Óvoda és a Zippel-Zappel Német Nemzetiségi Óvoda Tantestülete is. A Népszabadság információi szerint a fővárosból és a ország számos településéről is több ezren indulnak el a borsodi megyeszékhelyre, hogy jelenlétükkel támogassák az oktatásügy reformját.

Az Utolsó óra - Vészhelyzet az oktatásban csoport által megfogalmazott követelések: 

-Követeljük a kormányzattól az érintettek valódi és érdemi bevonásával az oktatás rendszerszintű problémáinak megoldását! Azonnali intézkedéseket követelünk az oktatás állapotának normalizálására! Támogatjuk a Herman Ottó Gimnázium nyílt levelét, a Teleki Blanka Gimnázium 16 pontját.

-Illegitimnek tekintjük a Balog Zoltán által létrehozott Köznevelési Kerekasztalt, amely nem képviseli az érintetteket. A kormány ne önmagával tárgyaljon, hanem a valódi érintettekkel! Követeljük a közoktatás átfogó átalakítását, széleskörű egyeztetést a gyakorló pedagógusok és nevelésben részt vevők érdekvédelmi és szakmai szervezeteivel, szülőkkel és diákokkal! Nem hagyjuk, hogy látszatmegoldásokkal, közérzetjavító álintézkedésekkel hallgattassák el a tiltakozók hangját!

Követeléseink támogatása érdekében február 10-ére már országos demonstrációra hívjuk fel az oktatásban, nevelésben érintetteket, és mindenkit, akinek fontos az oktatás jövője! (...) Elérkezett az utolsó óra! A tiltakozásokat folytatjuk, és nem hátrálunk, míg a kormányzat nem kínál a valódi érintetteknek kielégítő megoldást!

Szerdán legalább hét helyszínen lesz tüntetés
Legalább hét helyen az országban tüntetnek az oktatási kormányzat ellen a tanárok - írja Facebook-oldalán az Egymillióan a magyar sajtószabadságért és a Humán Platform.  Miskolc mellett Békéscsaba, Budaörs, Budapest, Pécs, Szeged és Szombathely csatlakozott a kezdeményezéshez eddig, a pedagógustársadalom mellett pedig a közlekedési szakszervezetek is több ezer fővel készülnek a megmozdulásra. Természetesen nem csak a pedagógusokért, de saját magukért is tüntetnek majd – az ágazatban ugyanis szintén nagy az elégedetlenség a béremelések elmaradása miatt. De még ennél is fontosabb, hogy a szakszervezetek jelezték: mostantól minden jogos küzdelem mögé felsorakoznak, összezárnak és erős egységet alkotnak. A miskolci felvonuláson emellett felszólalnak az egészségügyi- és szociális szférában dolgozók, bölcsődei és óvodai dolgozók is.



A terrorizmus és a menekültválság komoly kihívás Magyarország és Európa számára, ám a két kérdést élesen külön kell választani és jogállami megoldást kell adni azokra - hangsúlyozta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke.