dohány;Oroszlány;

Forrás: police.hu

- Négymilliós dohányfogás Oroszlányban - Videó!

Két helybéli férfi autójában 160 kilogramm ismeretlen eredetű vágott dohány találtak a rendőrök csütörtökön, amelynek értéke meghaladja a négymillió forintot - közölte honlapján a rendőrség.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki közleménye szerint a jármű csomagtartójából került elő a nyolc zsákba csomagolt dohány. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai lefoglalták a szállítmányt, a 45 és 46 éves férfiakat pedig átvették az oroszlányi rendőröktől. Az elkövetők nem voltak ismeretlenek a rendőrség előtt, kocsijukban tavaly egy közúti ellenőrzés során több kartonnyi zárjegy nélküli cigarettát találtak - olvasható a közleményben.

Vádat emeltek három férfi ellen, akik 2014 őszén csuklyában támadtak egy 82 éves vecsési asszonyra, majd elvették tőle az értékeit - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője pénteken.