Líbia;

- Patthelyzet Líbiában - Erősödik az IS

Egyelőre meghiúsultak a líbiai egységkormány létrehozására irányuló erőfeszítések. Líbiában káosz uralkodik, mióta 2011-ben megdöntötték Moamer Kadhafi rezsimjét. A keleti régióban, Tobruk székhellyel a nemzetközileg elismert kormány ténykedik, míg a nyugati országrészt Tripoliból irányítják. 

Délen különböző törzsi és muzulmán erők tartják kézben a hatalmat, ráadásul a Földközi-tenger mentén több körzetben megvetette lábát a terrormódszereiről hírhedtté vált Iszlám Állam (IS) is.

Az ENSZ közvetítésével nemrég létrejött ugyan egy olyan kabinet, melynek első, legfontosabb feladata egy tűzszünet elfogadtatása, s a két ellenkormány egyesítése lett volna, de a Tobrukban ülésező (korlátozott hatókörű) parlament elvetette ezt a testületet – jelentette a Reuters. Méghozzá elsöprő többséggel, a 104 képviselőből 89 szavazott ellene. Elvileg tíz napon belül kellene új kormánylistát összeállítani. Az ENSZ-közvetítőknek így vélhetőleg elölről kell kezdeni a diplomáciai manővereket Tobruk és Tripoli között, ha fel akarják oldani a most kialakult patthelyzetet.

Pedig az ország politikai nyugalom híján egyre mélyebbre kerül a gazdasági szakadékba. Az állandósult harcok miatt elapadtak a fő bevételt jelentő kőolajszállítmányok, a kivitel megcsappanása a brit Financial Times napilap becslése szerint mintegy 68 milliárd dollár bevételkiesést okozott 2013 óta. Az IS egységei pedig tudatosan rombolják az energiaszektort, csővezetékeket robbantanak fel, tovább rontva Líbia talpra állásának esélyét.

Hatalmas felháborodást keltett a Habony Árpádhoz köthető, G. Fodor Gábor vezette 888.hu cikke, amiben évtizedekkel ezelőtti aktfotókat hoztak le az MSZP-elnök feleségéről, Rába Tímeáról, és akit többek között "maszturbációs segédeszköznek" tituláltak. A közpénzből fenntartott lap tartalmát még fideszesek is elítélték, többek között Deutsch Tamás és Gulyás Gergely is. A portál botrányos cikke miatt Tényi István, a feljelentéseiről ismert fideszes a Médiatanácshoz fordult.