Oscar-díj;

- Oscar-díj - Kétszer annyi női testületi tag lehet 2020-ra

Jelentős változtatásokról döntött az amerikai filmakadémia vezetése arra válaszul, hogy a négy színészi kategóriában sorozatban második éve csak fehér bőrű jelöltek esélyesek az Oscar-díjra. A testület 2020-ra kétszeresére növelné a nők számát a testületben és sokkal változatosabbá tenné a tagságot.

Az amerikai filmakadémia hét végi közleménye szerint a kormányzók egyhangú szavazással döntöttek az intézkedésekről, amelyek az intézmény elnöke szerint rövid időn belül éreztetni fogják hatásukat. "Az amerikai filmakadémia élére áll a változásnak, nem vár a filmiparra" - fogalmazott Cheryl Boone Isaacs.

A változások része, hogy a jövőben a tagok szavazati joga 10 évre szól majd, és akkor újítják meg, ha az adott tag aktív marad, nem hagy fel a filmes munkával. Háromszor tíz év után életre szóló szavazati jog jár, illetve akkor is, ha az illetőt jelölték Oscar-díjra vagy elnyerte az elismerést, amelyről jelenleg az akadémia több mint 6200 fős tagsága, többségében idősebb fehér férfi dönt. 

Ezek a feltételek visszamenőleges hatállyal a jelenlegi tagokra is érvényesek lesznek. Azokat, akik nem felelnek meg a követelményeknek, emeritus taggá nyilvánítják, akik a tagság minden előnyét élvezhetik, az Oscar-szavazásban azonban nem vehetnek részt.

Az akadémia emellett szélesíteni fogja az eljárást, amely során a régi tagok újakat javasolnak, és nagyratörő globális kampányt indít, hogy alkalmas tagokat verbuváljon, és sokkal változatosabbá tegye a testületet. Az intézménynek jelenleg 17 tagozata van, a tagság meghívásos, Oscar-jelöléssel vagy úgy lehet kiérdemelni, hogy az adott tagozatból ketten támogatják az illető felvételét. 

Annak érdekében, hogy a sokszínűséget azonnal növeljék, az intézmény vezetőségét, a kormányzók testületét - amelyben minden tagozatból hárman foglalnak helyet - három fővel bővítik. Őket az elnök jelöli és a kormányzók hagyják jóvá, megbízatásuk három évre szól majd. Bővítik a döntéshozatalban és a végrehajtásban kulcsszerepet játszó bizottságokat is, ennek révén a tagok jobban kivehetik részüket a döntéshozatalból, és jobb lehetőség nyílik majd arra, hogy a jövő vezetői észrevetessék magukat.

Akár 10 millió forintos végkielégítést is kaphatnak azok a köztisztviselők, akik távoznak a megszűnő kormányzati háttérintézményektől – derült ki a Népszabadság birtokába került dokumentumból. Még azok is kaphatnak 600 ezret, akiknek nem járna végkielégítés, a feltétel csak az, hogy hat évig elkerüljék az állami és az önkormányzati szférát. Néhány éve a Fidesz még „pofátlan" végkielégítésnek nevezte a többmilliós lelépési díjakat. Az MSZP szerint a Fidesz bürokráciacsökkentés helyett valójában "pártállamot" épít, az Együtt szerint pedig nincs logika a háttérintézmények átszervezésében. Összegyűjtöttük, hogy az ellenzéki pártok miért ellenzik az átszabást.