kormány;lakásvásárlás;Tuzson Bence;Családok Otthonteremtési Kedvezmégye;

Tuzson Bence FOTÓ: MTI/SOÓS LAJOS

- Tovább puhul a CSOK

A családi otthonteremtésben érintett többgyerekesek, építők, tervezők a február 3-ra ígért rendeletek megjelenésére vár. Ezek már feltehetően a végleges szabályokat tartalmazzák. Ezt ígérte Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár tegnapi sajtótájékoztatóján. Megerősítette, két kormányrendeletbe foglalják február folyamán a program korábban rendelet- és szabálymódosításokban rögzített kereteit. Ezek egyike a régi, míg a másik az új építésű lakásokkal kapcsolatos. Átlátható, világos szabályokat szeretnénk, amelyek között nemcsak a jogtudósok igazodnak el - fogalmazott az államtitkár.

Néhány, a legutóbbi kormányülésen módosított szabályt is ismertetett. Így az egy- és kétgyermekes családok is igénybe vehetik a támogatást, akkor is, ha van másik ingatlanjuk, a 30 millió forintnál értékesebb otthonokra is igénybe vehető lesz a 10 milliós államilag támogatott hitel, eltörlik az energetikai tanúsítvány kívánalmát, mozaikcsaládok is élhetnek a lehetőséggel, továbbá nem összkomfortos ingatlan is vásárolható lesz ily módon, mert az ország egyes részein nincsen kiépített csatorna- vagy ivóvízhálózat. Tuzson Bence megjegyezte, az év elejétől, visszamenőleges hatállyal érvénybe lépő rendelkezés alapján 2015 (!) elejétől lehet visszaigényelni az ingatlanok áfáját.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pedig egy országos felmérésre hivatkozva közölte, a lakosság több mint négyötöde támogatja az otthonteremtési intézkedéseket, a 40 év alattiak körében pedig 95 százalékos az áfacsökkentés támogatottsága.

A kérdések közül minden bizonnyal hiányoztak azok, amelyek a kormány rendeletalkotási munkáját minősíthették volna. Azt a világos célt elsőre ugyanis nem sikerült elérnie a kabinetnek, hogy minél többen igényelhessék az otthonteremtési támogatásokat, mert például a vásárolható ingatlanokra vonatkozó 30 milliós korlát alaposan beszűkítette a kínálatot, ami a határ eltörlésével többszörösére nőtt.

Az előzőhöz hasonló falba ütköztek, amikor azt kellett tisztázni, hogy az állami támogatással megvalósuló építkezésekre milyen energetikai tanúsítványok vonatkoznak. Az Energiaklub levezette, hogy a szigorúbb, amúgy csak 2018-ban életbe lépő, nagyobb energiamegtakarítást nyújtó szabályok érvényesek. Most a véglegesített rendeletbe a kormány bele akarja írni a Nemzetgazdasági Minisztérium Napi.hu-nak adott állásfoglalását, hogy "a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) és az építkezés esetén kérhető adó-visszatérítési támogatás nem számítanak energiamegtakarítási célú költségvetési támogatásnak."

Változatlanul keveset lehet tudni a Nemzeti Otthonteremtési Közösség (NOK) néven beharangozott újfajta lakás-takarékpénztárról is. Rogán Antal az ATV-nek adott interjújában is keveset árult el a múlt hétre ígért, de be nem nyújtott törvénymódosításról. Bár szavai szerint csak annyi történik, hogy az eddigi lakástakarékok konkurenciát kapnak, ám mégis többről van szó. Igaz, hogy arányaiban a NOK-nál is ugyanakkora, 30 százalékos támogatást kapnak a megtakarítók, de magasabb lesz a felső plafon a mostani havi 72 ezer forintnál. Arra a felvetésre, hogy ezzel megint csak a vagyonosabb középrétegeket hoznák helyzetbe a szegényebbekkel szemben, azt mondta: nem szabad összekeverni a szociálpolitikát a gazdaságpolitikával. Ez egy gazdaságpolitikai intézkedés - szögezte le a miniszter.

Az magánkézbe kerülő állami földek jelentős jövedelemforrások is lehetnek, hiszen a bérbe adott földek után járó díj már évek óta adómentes. Az Európában szokatlan adózási móddal az új földbitokosok még jobban járhatnak, ha saját társaságuknak adják bérbe a frissen szerzett földet.