Legalábbis ezt ígérte a miniszterelnök a legutóbbi választások után, és ezt ígérte évértékelő beszédeiben is. Túl vannak már az eszeveszett törvénykezésen, most csendes országépítés, az egyszerű emberek gondjainak megoldása következik. A sajtó szerint „sem egyéni ambíció, sem egyéni vagy csoportérdek nem kerülhet a haza érdeke és szolgálata elé, ez személyes becsületbeli ügy, a kereszténydemokrata politika fundamentuma”. De hát nincs ebben semmi különös. Minden politikus minden körülmények között a haza érdekéről és szolgálatáról beszél.
És jöttek a nyugodt évek. Zavarok az oktatásban, fejetlenség az egészségügyben, kiéleződött a főváros és a kormány kapcsolata. A migránshullám külpolitikai vonatkozása némileg – ahogyan ez már lenni szokott a történelem során – elvonta a figyelmet a belpolitikai élet gondjairól, de nem sokáig. Továbbra is zavaros Paks-2, aminek építése körül feleslegesek a titkolózások, egyre nő az állami apparátus, egyre több a vezető, a kormánymegbízott, a helyettes államtitkár, miközben arról beszélnek, hogy csökkenteni kellene a létszámot, nekiállnak elbontani az utcai hirdetőoszlopokat, ami egy európai világvárosban mégiscsak barbárság, akárhonnan is nézzük, Tarlós megint fenyeget, Lázár rálegyint, Habony közvetít, Városliget újra- meg újragondolva, költözés a Várba, ami előre látható közlekedési és logisztikai zavarokat okoz majd ebben az amúgy is zsúfolt városban. Valójában abszurd, hogy a Parlamentet a kormányhivatalok egy részétől egy keskeny, éppen felújítás előtt álló híd kösse csak össze.
Menzareform, de elkapkodva, fellángolt a hangulat az olimpia megpályázásáért, ismételten megosztva a közvéleményt, amelyiknek egy része nem érti, hogy honnan kerítünk ennyi pénzt minderre, és csakugyan szükség van-e egy ilyen méretű rendezvényre, miközben még a vizes világbajnokság és a metróvonal újjáépítését sem sikerül összehangolni. A politikai vezetők és rokonaik egyszer csak hatalmas érdeklődést mutatnak földvásárlás ügyben, feleségek, nagynénik teremtenek elő súlyos tíz- és százmilliókat (van aki milliárdokat), és ártatlan tekintettel válaszolnak újságírói kérdésekre, mintha családtagjaikhoz semmi közük sem lenne, és javasolják, hogy az újságírónak se legyen semmi köze hozzájuk.
Vajna kaszinókoncessziókat vásárol, aztán némileg zavaros és ügyetlenül cáfolt állami támogatással televíziós csatornát vesz, rendületlenül épül Felcsúton a kisvasút, aminek megkérdőjelezését a miniszterelnök személyes támadásként értékeli. A nagy állami megrendeléseket most mások kapják, mint korábban, megint fel-felbukkanó törvénykezési hajlam, állandó személycserék a médiában csak azért, mert a műsor gyártója éppen nem a kormányzat kedvence, értelmetlen költöztetések, átnevezések, ezek hosszas elmagyarázása a közszolgálati adókon újra és újra. És mintha még mindez nem lenne elég, Kövér házelnök egyszer csak előhozza a sorkatonai szolgálatot, amire se pénz, se szakmai háttér, csak úgy, bele a világba. Aztán cáfolat, aztán egy kis enyhe megerősítés, hogy talán, de nem így gondolják.
Még szerencse, hogy nyugodt éveket élünk.
