Ha az emberi erőforrás minisztérium elefántcsonttornyában sakkozó - vagy az intellektuális tevékenységet csupán imitáló - illiberális tökfejeket akár csak egy percre is érdekelné a közoktatás helyzete, talán nem tartanánk ott, hogy az országban napról napra egyre több iskola tantestülete áll ki és vállal szolidaritást a miskolci Herman Ottó Gimnázium pedagógusaival, akik nyílt levelükben az oktatás rendszerszintű problémáira hívták fel a döntéshozók figyelmét. Merthogy a levelet eredetileg nem a nyilvánosságnak szánták, azt először a feladatait ellátni képtelen Klikhez juttatták el még hónapokkal ezelőtt, majd a központból - miután ott tizezredszerre is megbizonyosodtak róla, hogy még arra is képtelenek, hogy egy, elméletileg alájuk tartozó iskola tanárainak kritikai észrevételeire önállóan reagáljanak - a levél a köznevelési államtitkárságra került, ahol legfeljebb gyújtóspapírnak használták. A lángja azóta is ég, egyre erősebben. Amikor Czunyiné Bertalan Judit államtitkárt egy sajtótájékoztatón szembesítették a levél tartalmával, azt ajánlotta a hermanosoknak, forduljanak a Klikhez, mert ő - ha ez eddig nem lett volna mindenki számára nyilvánvaló -, a levél tartalmával (így tehát az egész közoktatás ügyeivel) kapcsolatban nem tartja magát illetékesnek.
Az ATV riportere a minap Balog Zoltán emberminisztert is fülön csípte, aki míg a nagy rohanásban kicsit kifújta magát, elmondta, hogy foglalkoznak azokkal, akiknek "jogos vagy nem jogos bírálatuk van" az oktatási rendszerrel kapcsolatban, folyamatosan tárgyalnak például a Nemzeti Pedagógus Karral (nem árt tudni, hogy a szervezetet a kormány maga hozta létre a látszategyeztetések színpadi kellékeként), illetve a "különféle" szakszervezetekkel. A két nagy pedagógus szakszervezet évek óta tárgyal és próbál eredményeket elérni a kormánynál, olykor megjelenik egy-két híradás részsikerekről, megállapodásokról, amelyeket hónapokkal később a hatalom alkuszegő birtokosai semmibe vesznek.
Közben az iskolákban uralkodó állapotok tovább romlanak. De a kormányzat büszkén állítja: ők egyeztetnek, találkoznak, meghallgatnak, kezet fognak. Ám ez is csak színjáték; azzal nem lehet valós eredményeket elérni, hogy megbeszélik, ezen meg azon a napon találkoznak az általuk preferált szervezetek képviselőivel, délelőtt tíztől tizenkettőig mehet a szájkoptatás, oszt' jó napot. A szelektív, titkos megbeszélések helyett valódi, folyamatos egyeztető fórumra volna szükség, az oktatásirányítás és valamennyi érintett szervezet képviselőinek részvételével.
De vajon rá lehet-e venni ezt a kormányt arra, hogy belemenjen például egy országos oktatási kerekasztal megalakításába? Az elmúlt évek tapasztalatait figyelembe véve nehezen elképzelhető. Emlékszik bárki is arra, hogy a kormány valamely képviselője nyíltan belátta volna, ebben vagy abban hibáztak? Hogy változtatni kell az irányon? Ha engednének az egyre nagyobb nyomásnak, és belegyeznének egy ilyen fórumon való részvételbe, azzal tulajdonképpen saját oktatáspolitikájuk kudarcát ismernék el.
Azt meg eddig sem rejtették véka alá, hogy önnön igazuk sokkal fontosabb számukra, mint a tanárok munkakörülményei vagy a magyar diákság jelene, jövője. Pedig nagy szerencséjük van, hogy az oktatási rendszerrel elégedetlenkedők személyében főként pedagógusokkal állnak szemben. Rakoncátlan gyerekeken megedződött, látszólag végtelenül türelmes pedagógusokkal. Már az is kész csoda, hogy ezek az emberek még mindig tárgyalni szeretnének. De az elefántcsonttorony urait ez nem tettekre sarkallja, inkább megnyugtatja.
Hogy miért? Egész egyszerűen azért, mert a tanárok maguk is gyakran hangsúlyozzák: a rendszer a pedagógusok elhivatottságának, lelkiismeretességének köszönhetően működik úgy ahogy még ma is. Az irányítóközpontban ezt nem restek kihasználni, s egyben biztosítékként értékelik: a tanárok pont lelkiismeretességük miatt nem fognak anélkül az utcára vonulni, hogy megállapodnának az elégséges szolgáltatásokban, elhivatottságuknak köszönhetően nem fogják egy sztrájk kedvéért felfüggeszteni a tanítást, szorult helyzetbe hozván ezzel a reggeltől estig dolgozó szülőket is. Úgy érzik, a tanárok csak ugatnak, de nem harapnak. Nincs mitől félni.
Nem is lehet mást várni ettől a kormánytól. Így az esetleges jövőbeni tárgyalások sikere, az elért eredmények - ha lesz ilyen - tartóssága is kérdéses. Az önkény illiberális rendszerében nem divat a józan, felvilágosult gondolkodókkal közösködni. Itt csak egy valaminek van még jelentősége: az erőnek. Ki ne tudná jobban, mint a Klik-uralmat nyögő tanárok, hogy ez a hatalom erőből kormányoz, s nem is ért semmi másból. A szónak kevés hatalma van ma itt Európa szívében, de a miskolci tiltakozás az oktatási ágazatban is elindított valamit, amit remélhetőleg már a kormányzat sem hagyhat sokáig figyelmen kívül. Az elhallgatás éveinek talán vége. De ugyanígy az udvarias megbeszélések, látszattárgyalások ideje is lejárt. Helyzet van.
