Rövid vagy középtávon, de végletesen magára omlik a felépítmény. Túl nagy falatot akart harapni a kisgömböc, a rendszerelméleti tanokban is olvasható a figyelmeztetést: csak akkora rombolást végezz, amelynek helyére biztosan építeni is tudsz. A Fidesz azonban - megrészegülve a kétharmadtól és a zsigerekben évek óta fortyogó bosszúvágytól - mindent felborított és alig valamit tudott csak végül a talpára állítani.
Fontos, még mielőtt a rezsimben továbbra is hívő kommentárok nyomban a „bukott baloldal” alaptalan károgásáról írnának, szögezzük le: az, hogy az orbáni illiberális rendszer, mint államforma megbukik, nem feltétlenül örömteli. Hiszen ezzel igazat nyer a sok félrelökött figyelmeztetés; éveket és súlyos közmilliárdokat pazarolt el az ország, abban bízva, hogy minden jobb lesz. De, csak néhányaknak lett jobb. A többiek ott maradtak az útszélén, egy recsegő-ropogó rendszerbe kényszerítve. És ez mindannyiunk vesztesége. Így viszont minél tovább tart még a NER haláltusája, minél később lehet a romokat eltakarítani, annál hosszabb ideig tart majd valami új, valami jobb létrehozása.
Az orbáni centrális erőtérrel szemben megengedőbbek korábban még azt tartották: ha a gazdaság beindítható, ha a jólét garantálható, ha a szociális szféra erősíthető, egyszóval ha a mindennapi élet jobbítható, akkor nem nagy ár érte a „királyi család” korrupt gazdagítása, a tehetségtelen pártkáderek hatalomhoz juttatása, a kormányfői mániák kiélése, a szabadságjogok korlátozása, a kommunista tempó szoft-elnyomó gyakorlatainak visszaszivárgása. Nem baj, ha a stadionok száma növekszik, ha vele együtt a fizetésünk is. Mondván valamit, valamiért. Akik ebben hittek, mára tudják: az üzlet nem jött be. A nemzeti együttműködésnek hazudott rendszer ugyanis nem működik. Amit korábban csak a „bukott ellenzék” próbált átkiabálni a propagandisztikus hangzavaron, az mára húsbavágó valóság lett.
Egyre többen érzik és merik bevallani, hogy jóval kilátástalanabbul élnek, mint hat évvel ezelőtt. Hogy hiába fogadták el a poszt-rákosi módszerek kényszerű – magyarosan beletörődő – elviselését, sem a fizetésük, sem az életük nem lett jobb. És ezen az sem változtat, ha a kormány rendre óriásplakátra teszi azokat, akiket szerinte ezért okolni és gyűlölni lehet. Tanárok ezrei állnak ki és próbálják levetni magukról a rezsim által rájuk erőltetett – és valóban szellemi nyomorba kergető – oktatási rendszert. Utolsó figyelmeztetést adnak az omló vakolateső alatt éhbérért dolgozó ápolók, követelnek radikális változtatásokat a még itthon maradt orvosok.
Az államadóssággal szembeni harc már régen elbukott, a kormánynak tavaly a jegybanki betéttartalékot kellett kisöpörnie, hogy legalább megközelítőleg azon a szinten maradjon az adósság, mint ahogyan a Bajnai-kormány azt évekkel ezelőtt átadta. Miközben az erőszakkal elvett magánnyugdíjakat állítólag erre a harcra fordították. Ellopták, elköltötték, elfelejtetnék. A rezsim kormányzása alatt többen hagyták el az országot, mint 1956-ban; a még itt maradt fiatalok kétharmada pedig alig várja, hogy távozhasson. Már önmagában az bukásra ítéli a NER-t, hogy vezetői mindenféle mértéket és tisztességet nélkülöző módon rabolják végig az országot, de a végső haláltusáját az hozta el, hogy a közös javak ellopásán túl semmit nem tud érdemben felmutatni.
Nincs tervezhetőség, nincs jövőkép, nincs biztonság, nincs tisztes megélhetés az országban. A magyar nép pedig – ahogyan arra Orbán is rámutatott már – nem tűri sokáig, hogy elnyomják és kivéreztessék. Előbb vagy utóbb, de ráborítják az országot a hatalmasokra. Mindegy, hogy milyen a választási törvény; mindegy, hogy a vezér hány évtizedre tervez még. A Fidesz azt ígérte a választóknak, hogy jobb lesz, mint az elődei. Hogy jobb, élhetőbb, módosabb országot hoz el. És nem azt, hogy csak saját maguknak. A NER nem működik. A NER halott. Ideje eltemetni.
680 nappal vagyunk a miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után. Akkor megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Hetvenötödik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom - írta az ellenzéki politikus nyílt levelében.
