Miért ne kezdenénk az új évet mosolyogva? Annál is inkább, mert még tavalyról is maradt nevetnivaló.
Történt például, hogy vezető politikusunk egy óvodában szónokolt. Mondott sok szépet és jót, végül még a helységben épülő kisvasutat is megemlítette. Valahogy így: ha ellenfeleink támadják a kisvasút építését, akkor csak azért is meghosszabbítjuk a szomszéd városig. Ha még mindig ellenzik, akkor meg még tovább is. Norbika, nagycsoportos, most ott ül az első sorban, és nagyon elégedett. Na ugye – gondolja - a felnőttek is mondják azt, hogy csak azért is! Én még toporzékolni is szoktam, majd megmutatom a miniszterelnök bácsinak, hogyan kell. A mamája - szintén ott van a közönségben – most elbizonytalanodott: mindig mondom Norbinak, viselkedj szépen kisfiam, ne dacoskodj, nagy vagy te már ehhez. De ha ilyen magas helyről is ezt hallom, hát mit csináljak? Az óvónő csak azért nem fogja a fejét, mert itt sokan látnák. Hajaj – morfondíroz magában –, mennyit dolgozom azon, hogy a nagycsoportosok végre kijöjjenek a dacoskodásból. Örülök, hogy Norbikám szépen fejlődik, már a süteményt se vágja a falhoz, ha nem ízlik neki. És tessék! Jön a miniszterelnök úr, és éppen a dackorszakot népszerűsíti. Csak el ne rendelje!
