Tarlós István e hét szerdán, az Indexnek adott interjújában igencsak felháborodottan közölte, hogy csalódott a miniszterelnökben. Méghozzá nem csupán politikai értelemben, hanem „főleg emberileg”. Utal arra, hogy noha Orbán Viktorral még karácsony előtt sikerült négyszemközt tárgyalnia, eszmecseréjük után a kormány egy váratlanul elfogadtatott, úgynevezett salátatörvényben mégiscsak a fővárosi költségvetés kötelezettségévé tette Budapest közlekedésének teljes finanszírozását. Tarlós ezt a lépést most „szövetségesek között méltatlan magatartásnak” nevezi, és kiábrándultan mondja: „A miniszterelnök országépítő munkájához lojális vagyok, továbbra is támogatom, ellenben a Budapest-politikával nem értek egyet.” Majd tovább is ragozza: „Szégyenkezzenek azok, akik így belerúgnak a politikai szövetségesükbe, nem tudok mást mondani”.
A főváros vezetője tehát enyhén szólva nem tartja korrektnek Orbán viselkedését. Amikor nem sokkal az ominózus Index-interjú előtt úgy nyilatkozott, hogy „kést vágtak a hátamba”, már akkor is arra célzott, hogy az ő korántsem alaptalan reményei ellenére a miniszterelnök magára hagyta a BKV egyre halmozódó gondjaival. Hiszen a kormányzati körökből kiszivárgott hírek szerint folyvást annak a véleményének ad hangot, miszerint Tarlós kizárólag a főváros forrásaira számíthat. A főpolgármester viszont úgy vélte, az olyan „egyoldalú cimboraság” nincs rendben, „hogy én mindig mindent megtegyek, de Budapest nem kap ezért viszonzást”. És végül rigiden leszögezte, hogy amennyiben ezentúl legalább az agglomerációs közlekedés költségeit nem téríti meg az állam – vagy nem veszi át magát a szolgáltatást -, úgy februárban ezeket a járatokat leállítja, minthogy nem tartozik Budapest törvényben előírt kötelességei közé a határán túli vonalak üzemeltetése. Ugyanakkor az Index-interjúban kétszer is megerősítette, hogy miután Orbán Viktortól az állami feladatátvételre már korábban ígéretet kapott, ezt tulajdonképp elfogadható kompromisszumnak tartaná.
Úgy tűnik tehát, hogy keserűen harcias kijelentéseivel éppen ezt a megegyezést akarta kikényszeríteni, mert nem minden alap nélkül kételkedett abban, hogy Orbán mégiscsak hajlandó lesz részt vállalni a BKV kiadásaiból.
A papírforma szerint erre az akár ultimátumnak is felfogható keménykedésre Tarlósnak valamiféle kioktató választ kellett volna kapnia – feltehetően nem is közvetlenül a miniszterelnöktől, hanem legfeljebb államtitkári szintről. Várható volt, hogy megtorlásként szemére hányják majd a főváros rossz, úgymond pazarló gazdálkodását, és figyelmeztetik: a gazdag Budapest nem kaphat privilégiumokat a szűkölködőbb városok, a vidéken élő „magyar emberek” kárára. Ez a demagógia ugyan nem lett volna a legokosabb politikai szempontból, mindenesetre Orbán megmutatatta volna, hogy nem lehet vele azon a hangon beszélni, amit Tarlós megütött.
Ehelyett azonban már másnap, vagyis a csütörtöki kormányinfón Lázár János egyszer csak szemrebbenés nélkül bejelentette, hogy a kormány megállapodott a fővárossal. Minden további nélkül akceptálja Tarlós érveit, vagyis átveszi az agglomerációs közlekedést, amelyet ezentúl a Volán és a MÁV üzemeltet. És a kancelláriaminiszter egyetlen szót sem ejtett az egy nappal korábbi Tarlós-interjúról - mi több, igen jónak nevezte a kormányfő és a főpolgármester viszonyát. Aztán nem sokkal később kiderült, hogy ezt a bukolikus megoldást Habony Árpád jószolgálati közreműködése hozta tető alá; Tarlós pedig legott köszönetet is mondott neki a hathatós segítségért. Mindez arra enged következtetni, hogy Orbán gyorsan megértette, ebben a játszmában most engednie kell, mert a kormánypárt – legalábbis a fővárosban - csak vesztene a népszerűségéből, ha Tarlóst rákényszerítené fenyegetése beváltására. Sőt, a kormányfő még csak meg sem sértődhet; a legjobb, ha úgy tesz, mintha nem is tudná, mi mindent mondott róla a főpolgármester abban az ominózus interjúban.
Mindazonáltal a főpolgármesternek érdemes tisztában lennie azzal, hogy annak a kijelentésének, miszerint „főleg emberileg” csalódott Orbán Viktorban, alighanem lesznek még nem éppen veszélytelen vonzatai. Ennél visszafogottabb szókimondásnak is láttuk már figyelemre méltó következményeit. Másfelől persze nevetséges, hogy éppen az a Tarlós sértődik meg Orbánra, aki - úgymond - támogatja a miniszterelnök „országépítő munkáját”. Mert bizonyára pontosan tudja, mit támogat. S hogy miként zajlik ez az országépítés. Milyen módszerekkel, milyen stílusban. Eleddig talán úgy látta Tarlós, hogy korrekt módon történt volna itt bármi is? Nem vette volna még észre, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere a korrektség kifejezését törölte a szótárból?
Kérjük, mondjon valamit, ami korrekten működik ebben az országban, ahol a megbízhatóság, a szavahihetőség, a méltányosság hovatovább szinte minden szinten ismeretlen fogalmak lettek. Mégpedig nem utolsósorban éppen azért, mert az uralkodó politikai úzus megmutatta, hogy csak útban vannak, nincs rájuk semmi szükség. Ezért aztán majd’ mindenki készségesen követi a felkínált mintát: már nemcsak a hivatali, hanem jószerével az egyéni és közösségi mentalitás is megkönnyebbülten szabadul a korrektség ósdi normájától.
Ne mondja, Főpolgármester Úr, hogy épp a kormányfő volt az, aki meglepte ezzel!
