A londoni gazdasági napilap online kiadásán megjelent írásban a szerző, Philip Stephens megjegyzi: Európában ma ideges beszélgetések önkényuralmi tengely kialakulásáról szólnak, illetve arról, hogy Lengyelországból lesz az újabb Magyarország. A Financial Times szerint azonban az analógia pontatlan: Orbán Viktor, Magyarország autokrata miniszterelnöke kínos, irritáló tényező, míg Lengyelország komoly játékos a kontinens geopolitikájában.
A cikk szerint Lengyelország új kormánya alatt a demokrácia, ahogy ez autoriter rendszerekben gyakran megesik, a többség akarataként nyer új meghatározást, és innen ered a párhuzamba állítás a magyar miniszterelnökkel. Orbán Viktor, aki Vlagyimir Putyin orosz elnök csodálója, valamiféle mintát teremtett a posztkommunista magyar demokráciát alátámasztó fékek és ellensúlyok rendszere elleni rohamával, és a képet szemérmetlen idegengyűlölet, a törvényesség uralmának figyelmen kívül hagyása, állami irányítású gazdaság és a növekvő antiszemitizmussal szembeni megengedő környezet egészíti ki.
Lengyelország azonban nem követi vakon Magyarországot. Az EU-támogatások legnagyobb felvevőjeként például el akarja kerülni azt a hibát, amelyet Budapest követett el a külföldi befektetők elhajtásával, a lengyel kormánytagok gondot fordítanak annak hangsúlyozására, hogy a befektetőknek nincs félnivalójuk az ő államkapitalizmusuktól. Mindemellett - miközben Orbán Viktor nem is tudja leplezni rajongását Putyin iránt - Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt vezetője Oroszországban súlyos fenyegetést lát, és állandó NATO-támaszpontokat akar Lengyelországban Putyin revansizmusának elrettentetésére - áll a Financial Times cikkében.
A szerző megjegyzi: mindeközben Nyugaton már hallhatók olyan hangok, amelyek felvetik azt a kérdést, hogy jó ötlet volt-e az EU-bővítés.
