Magam is hivatkozom a Hippokratészi Esküre: „Az életmódra vonatkozó szabályokat a betegek hasznára kamatoztatom majd erőm és belátásom szerint, megóvva őket a bajtól és kártevéstől.” „Senkinek sem adok majd mérget, még ha kéri is; sőt még csak ilyen tanácsot sem adok neki.” Ezzel szemben mi a mai helyzet? Olyan világban élünk, ahol az akadémikus orvoslás gyógyszereinek mellékhatásai miatti halálozás igen előkelő helyet foglal el (3-4. hely - országa válogatja), és korunkban - erről már nap, mint nap olvashatunk, az antibiotikumok mértéktelen és meggondolatlan használata következtében egyre több az antibiotikumokra rezisztens baktériumtörzs.
És idézek a Semmelweis Egyetem Orvosi Esküjéből is: „Tudásomat és gyakorlati ismereteimet állandó képzéssel magas szinten tartom, de ismereteim és képességeim korlátait is tudomásul veszem.”
Tehát, miért kell elítélni és kuruzslónak nevezni azokat a kollégákat, akik a hat év egyetem, majd az 1-2 szakvizsgára készülés hosszú évei után is még veszik a fáradságot, hogy hiteles forrásokból merítve a komplementer gyógymódokkal is megismerkedjenek pácienseik érdekében? Tudatosan használom a komplementer medicina szót a kuruzslás kifejezés helyett. Jobb helyeken ugyanis például az akupunktúra és a homeopátia ebbe a tárgykörbe tartozik, és mind az orvosok, mind a páciensek körében egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Európai Uniós felmérések szerint ugyanis a tagállamok lakosságának legalább harmada használ például homeopátiás gyógyszereket, a francia és német háziorvosok 30–70 százaléka rendel betegeinek homeopátiás gyógyszert. A hazai helyzetet tekintve idéznék a GfK Hungária és a TÁRKI Egészséggazdasági Monitor által végzett – általam a Medicalonline-on 2011-ben olvasott – felmérés adataiból. „Minden második honfitársunk hisz a tudományos bizonyítékokon alapuló nyugati orvoslásban, ám ötből ketten – ha tehetik –, inkább természetes gyógymódokhoz folyamodnak. Saját bevallása szerint a lakosság egyharmada (31%) vett már igénybe különböző alternatív megoldásokat, melyek közül a homeopátia vezet (15%)”.
Az 1997-es Népjóléti Miniszteri Rendelet értelmében a Haskó doktor által említett két komplementer gyógymód gyakorlása hazánkban orvosi diplomához kötött, bár ön kizárná az akupunktúrával és homeopátiával is gyógyító kollégákat az Orvosi Kamarából. Nincs némi ellentmondás a két dolog között?
Visszatérve az Eskü szövegéhez: nagyon fontos a szakma adta lehetőségeket, de a korlátokat is ismerni. Ez vonatkozik az akadémikus és komplementer medicinára egyaránt. Meggyőződésem, hogy minden szakmának vannak hozzáértő és botcsinálta gyakorlói. Nincs ez másként az orvosokkal sem. Az, aki nem felel meg emberileg és szakmailag az orvoslás követelményeinek, annak nincs helye sem az akadémikus, sem a komplementer orvoslásban. Így, a ma már több európai országban is elfogadott úgynevezett integratív – tehát az akadémikus és komplementer gyógyítási módszereket ötvöző – medicinában sem fog tudni helyt állni. Vajon megfelel-e a „tudományos” orvoslás etikájának az, hogy képviselői helyenként manipulált adatokra, soha el nem végzett kísérletekre hivatkoznak.
Esetenként hiányos és nehezen ellenőrizhető kutatásokat tesznek közzé.
Alkalmanként kedvezőbbre „dizájnolják” a kutatási eredményeket, időnként bizonyos gyógyszerhatásokat eltitkolnak.
Érdemes elgondolkodni azon is, hogy míg a komplementer medicina tanai időt állóak, az akadémikus – tehát a tudományos bizonyítékokon alapuló - orvoslás tanai gyakran változnak, többnyire 5-10 évenként elavulnak.
Ami pedig a komplementer medicina világából a homeopátiát illeti (azért ezzel példálózom, mert ezt gyakorlom, erről vannak ismereteim, tapasztalataim) hivatkozom néhány adatra, amiről talán a kollégáknak nincs tudomása. Svájcban egy 2011-ben tartott népszavazás eredményeként a homeopátiát téríti a társadalombiztosítás. Az angol parlament, amikor a szkeptikusok felszólították, hogy intézkedjen a homeopátiás gyógymóddal kapcsolatos térítések visszavonásáról, azt válaszolta: nem vonják meg a támogatást. Bíznak abban, hogy orvosaik kellően képzettek ahhoz, hogy meg tudják ítélni, mikor, milyen gyógymódot alkalmazzanak pácienseik érdekét szolgálva. Bécs egyik jó nevű egyetemi klinikájának intenzív osztályán, nőgyógyászatán és onkológiai részlegén, a homeopátia kiegészítő gyógymódként való alkalmazása mindennapos. Sikereikről könyv jelent meg.
A Müncheni Gyermek Klinikán homeopátiás ambulancia működik, és ennek vezetője, valamint csapatuk két másik tagja egyben a fekvőbeteg osztályok homeopátiás konzultánsa is.
Ha pedig érdekelnék a legfrissebb homeopátiás kutatási eredmények, akkor itt tájékozódhat.
Befejezésül: sem a homeopátia, sem más komplementer gyógymód sehol és senki számára nem kötelező. Senki nem kényszeríti sem az orvosokat, sem a pácienseket ezek kipróbálására. Sőt, ha csalódnak, fel is hagyhatnak ezek alkalmazásával. Valamiért mégis egyre nő az ezeket kedvelők tábora.
Egy felelősen gondolkodó, jól képzett orvosnak, ráadásul szakorvosnak tényleg tudnia kell, hogy páciense számára mikor, melyik terápia a leghatékonyabb és egyben a legkíméletesebb, tehát a legkevesebb mellékhatással járó. Erről szól ugyanis a már említett integratív medicina.
Amerikában például a híres Mayo Klinika honlapján így írnak erről.
Javaslatom: próbáljunk együtt működni pácienseink érdekében! Azonos orvosi eskünk értelmében tehát használjuk mindig azt a gyógymódot, amelyik a legkevesebb mellékhatás árán a legtöbb eredményt hozhatja.