Brutálisan jó szám a 11. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál első helyezettje, a kolumbiai The Gerlings csoport magasdrót mutatványa. Életenergiával, örömmel, kicsattanó jókedvvel telített, halált megvető attrakció. Arról regél, hogy úrrá lehetünk a szorongásainkon, a félelmeinken, leküzdhetjük a rettegésünket, temérdek munkával, a lélek és a test edzésével, sokra juthatunk. És nem elég, ha mi vagyunk ilyenek, másokban is annyira meg kell bíznunk, hogy akár a kezükbe tegyük az életünket.
Szakavatott, hiteles társakra kell lelnünk ahhoz, hogy jelentőset alkossunk, magányos farkasnak lenni ma már szinte lehetetlenül nehéz. De a kolumbiaiaknak sikerül, és ez számunkra is felemelő, sőt ösztönző lehet, hogy mi is próbáljuk összeszedni az energiáinkat, összpontosítani az akaratunkat, hogy a saját területünkön elérjünk valamit abból, amit szeretnénk. Persze nincs ez így kimondva, csak látunk egy hihetetlen produkciót, ami tényleg az emberi képességek határait feszegeti, tán csaknem a végsőkig. Heten alkotnak gúlát biztosítókötél használata nélkül, a magasdróton, fent, a kupolában, ég és föld között, tökéletesen egymásra utalva.
Rezzenésnyi tévedés, villanásnyi dekoncentráltság, a biztos halált jelentheti, akár a többiek számára is. Értelmetlen vakmerőség, ostoba kihívása a sorsnak? Így is fel lehet fogni. De a cirkusz mindig is játszott az életveszéllyel, miközben ezzel a halálfélelmet is segített legyőzni. Azt hirdette, és hirdeti, hogy jó néhány dolog lehetséges abból, amit lehetetlennek tartunk. És ehhez fontos a játékosság is. Az, hogy ne mereven izzadva gyötörjük magunkat, tudjunk lazák, fantáziadúsak, játékosan könnyedek lenni, akár nehéz helyzetben is.
Hát ezek a kolumbiai művészek tudnak! Bizonyos szituációkban rosszcsont kölyökként hancúroznak, ugrabugrálnak a magasban, teli pofával kinevetve a csúf világot, és élvezettel fityiszt mutatva a rettegett kaszásnak. Irigylésre méltó a magabiztosságuk, lefegyverző a humoruk. Miközben elmélyült tudóst is megszégyenítő a koncentrációjuk. Egyszerre könnyedek és fajsúlyosak. Humoros pillanatokat képesek vegyíteni lélegzetelállítóakkal. Hidegből melegbe rántanak minket, széles érzelmi skálát kell bejárnunk, hogy élvezhessük őket.
Nem igényeljük ezt mindenkitől. Isaac Aborah, zsonglőr Ghanaból, száma például olyan habkönnyű, mint színházban egy bohózat. Nem is fene nagy attrakció. De lenyűgözően sármos. Tíz színes lavórt pörget érdekes alakzatokban, szédületes sebességgel, és mámoros boldogsággal ez a remek ritmusérzékű fiatalember, akinek fülig ér a szája, hogy ezt csinálhatja, és a jó kedélyt kapásból átragasztja a publikumra is. Sebesen mozog keze, lába, tettre kész és vidám. A három magyar szám közül Biritz Ákosé viszont olyan, mintha az élet nagy kérdéseiről gondolkodna.
A kupolára felfüggesztett két hosszú gurtnin feltekeri magát a légbe, akár körbe repül a manézs fölött, mint a madár. Olykor viszont elmélázik, látszik az arcán az ábrándosság, vagy éppen a töprengés, sőt akár Rodin Gondolkodó című szobrára emlékeztető pózt is felvesz a levegőben végrehajtott tornamutatványok közepette. A hazai újcirkuszi társulatunkat, a Recirquelt erősítette, önállósította magát, szép szakmai jövő jósolható neki.
Örömteli, hogy a 17 országból érkezett 30 szám közé sikerült 3 jó magyart is beválogatni. A Trio Power Line 10 év világ körüli turné után lépett fel újra a Fővárosi Nagycirkuszban. Erőemelő szám, két végtelenül kidolgozott testű férfi, és egy nő emeli fel egymást a legkülönbözőbb alakzatokban, olykor szinte eggyé simul a testük, máskor eltávolodnak. Itt aztán tanulmányozható a női emancipáció, a hölgy is emel férfiakat, de ettől még megőrzi a vonzó nőiességét. A másik magyar mutatvány, a Silver Power hasonló, csak nem arany, hanem ezüst megvilágításban. Ez még fiatalabb attrakció, férj és feleség hiteles, érzéki szerelmi vallomása egymáshoz a manézsban.
Adódtak sajnos olyan produkciók, melyek tökéletesen semmitmondóan üresek voltak, akár kínosnak is nevezhetők egy rangos nemzetközi fesztiválon. Ilyen volt például a francia Eonys rúdszáma. Hajótöröttet akart játszani az árbocrúdon, de fikarcnyi félelem nem tükröződött az arcán. Inkább az izzadtságszag érződött, hogy valamit azért csak mutasson. Közben kecses is próbált lenni, de hát jelentősen túlsúlyos, így ez sem sikerült, arról aztán nem is beszélve, hogy hajótörés közben nem éppen ez a fő szempont. Így aztán a szám dramaturgiai szempontból is totálisan zűrzavaros.
Arról már az előző műsor kapcsán írtam, hogy Mr. Lorenz közel sem a legszerencsésebb bohóc választás. Bár most nem volt olyan szétfolyóan ritmustalan, mint amikor először láttam. A spanyol Totti Alexis lényegesen jobb bohóc nála. Megtestesíti a csetlő-botló, sok mindent eltoló, bénázó kisembert, akin mint egy abszurd darabban, bosszút állnak a tárgyak, bármihez is nyúl, alig sikerül rendeltetésszerűen használnia. Jól zenél, jól énekel, de persze eljátssza azt is, hogy ez se megy.
Amúgy pedig parádésan képes pillanatok alatt aktivizálni a közönséget, akár a széksorok mögött is éneklésre, táncolásra, vagy csak önfeledt ugrabugrálásra rábírnia bennünket. Felszabadító erejű, amit csinál. Ha nincsenek is olyan mélységei, mint amilyenek a mi világot járt zene bohócunknak, Eötvös Gábornak voltak, aki a totális elkeseredettségtől a kirobbanó örömig, széles érzelmi skálán tudott játszani a porondon.
Lehetetlenség mindenről beszámolni. Sokat fejlődött a már az előző két repertoár műsorban is itt lévő amerikai Flying Farfans légtornász száma, melynek különlegessége, hogy nem csak egy irányba, hanem egymást keresztezve átszelik a levegőt az artisták. Ugyanígy a Troupe Skokov lengőhinta száma is izmosodott, bár a talajra érkezések még mindig nem elég pontosak. A romániai X- Treme Brothers kézegyensúlyozói emberfeletti akarattal rendelkeznek. A portugáliai Dias Family úgynevezett ikária számában pedig az látszott, hogy három gyerek milyen gyönyörű átszellemültséggel képes együtt működni a porondon.
Az idősebb testvér háton fekve, a feltartott lábával egyensúlyozza, dobálja a másik kettőt, úgy, hogy ilyen helyzetből a 8 éves, a lehető legtermészetesebb módon, még hármas szaltót is ugrik. A különböző számokat az artistaképzősök által bemutatott revü jelenetek kötötték össze, melyek megelőlegezték a következő mutatvány hangulatát. Gyakran túl hosszúak, komolykodóak voltak, és a vérprofik között amatőröknek hatottak. Miközben az elgondolás nem rossz, de, ha tanulókkal történik a kivitelezés, inkább a diákos szertelenségre, játékos csintalanságra érdemes építeni. Lehetetlen mindenről beszámolni. A nemzetközi cirkuszfesztivál most is bizonyította, hogy ez a műfaj a legmagasabb szintű művészetre képes. De olykor-olykor sajnos azt szintén láthattuk, hogy a gagyinak is terepe lehet.