Oroszország;Putyin;szankció;károk;

- Putyin elismerte: károkat okoznak a szankciók

Vlagyimir Putyin elismerte, hogy gazdasági károkat jelentettek hazája számára a nemzetközi büntetőintézkedések. Az orosz elnök a Bild napilap hétfői számában megjelent interjújában "abszurd színháznak" nevezte a szankciókat. Hozzátette, hogy ezen intézkedéseknél is nagyobb kárt jelent az orosz gazdaság számára az alacsony olajár.

"Az olaj és gáz exportja során veszélyesen csökkent a bevételünk, amit csak részben sikerült pótolnunk" – fejtette ki Putyin. Az orosz elnök azonban ezekben a folyamatokban is talált valami pozitívat. "Ha továbbra is sok bevételünk lenne a nyersanyagokból, akkor külföldről mindent be tudnánk szerezni. Ez azonban visszavetné a hazai fejlődést" – vélekedett Putyin. Mint fogalmazott, jelenleg lépésről lépésre stabilizálják az orosz gazdaságot, „a külkereskedelmi mérleg azonban továbbra is pozitív” – tette hozzá. „Évek óta először exportálunk nagy értékű árucikkeket, s több mint 300 milliárd dolláros aranytartalékot halmoztunk fel” – magyarázta az orosz elnök.

Putyin megvédte a Krím annexióját. Szerinte a 2014 februári ukrajnai történések miatt a félszigeten két és félmillió oroszon lett úrrá a félelem. „Katonáink csak a szólásszabadságot védték meg az ukrán csapatokkal szembeni fellépésükkel” – fejtette ki az orosz elnök. Szerinte a Krím megszállása során Oroszország tiszteletben tartotta a nemzetközi jogot. Putyin annak a véleményének adott hangot, ha Moszkva a Szovjetunió szétesése után jobban megvédte volna nemzeti értékeit, akkor a világban ma is erőegyensúly lenne. A berlini fal leomlása után „láthatatlan falak jöttek létre Európa keleti részén” – fejtette ki Putyin, aki úgy vélte, hogy a NATO államainak le kellett volna mondaniuk az észak-atlanti szövetség keleti bővítéséről. Az orosz elnök oroszellenes propagandával vádolta a német médiát.

Több mint százötven ember lett rosszul hétvégén egy rejtélyes betegség következtében Halásztelken - számolt be az esetről a település polgármestere, Szentgyörgyi József hivatalos Facebook-oldalán.