A magyar film történetének nagy pillanata: Nemes Jeles László rendezése, a Saul fia nyerte el Beverly Hillsben magyar idő szerint hétfő hajnalban a 73. Golden Globe külföldi film kategóriájának díját. A rendező köszönő szavai után megrendítő mondattal zárta beszédét: „A holokauszt az évek során absztrakcióvá vált, számomra azonban inkább egy arc, egy emberi arc. Ne feledjük el ezt az arcot.” Fontos, húsba vágó mondat. Ez a pillanat a büszkeség pillanata lehetett itthon, a művészi teljesítmény, az emberi kiállás példás pillanata, emlékezetes jelenet.
Nemes Jeles László filmjével, a Saul fiával először nyert Golden Globe-ot magyar film. Örömünnep ez, igazi nagy ünnep. És nem csak azért, mert egy tehetséges fiatal magyar teljesítménye került a világ filmesei figyelmének középpontjába, hanem azért, mert nem szakmabeliek, nem kritikusok, hanem másként ítélő külföldi újságírók is megszavazták ennek a súlyos, mélységesen megrázó filmnek a díjat. És öröm, mert ezzel egy újabb lépéssel került közelebb a Saul fia az Oscar-díjhoz.
Minden okunk megvan, hogy örüljünk egy tehetséges filmes sikerének, és hogy örüljünk annak, hogy ez a siker magára a magyar filmre is jobban ráirányítja a figyelmet. Felnő egy új filmes nemzedék, amely reménykeltően hallatja a hangját, a Saul fia győzelme „értük is szól”.
Jó volt látni, hogy még Helen Mirren is, aki a díjátadón Nemes Jeles Lászlónak a legjobb külföldi film kategóriájában elnyert Arany Glóbuszt nyújtotta át, úgy örült, hogy az külön megható pillanata volt a gálának. Végre magyar film nyerte meg a díjat, amire még nem volt példa. Erre utalt Mirren is, aki Szabó István Az ajtó című filmjének főszereplőjeként került közvetlen kapcsolatba korábban a magyar filmmel, és mint a szavaiból és a gesztusaiból kiolvasható volt, drukkolt is a magyar jelöltnek.
Óriási teljesítmény, kiváltképpen első filmmel és ilyen sötét, súlyos témával, ilyen fantasztikus sikerszériát végigjárni, mint amit Nemes Jeles a Saul fiával végigjárt. A holokausztról úgy beszélt, ahogy eddig soha egyetlen film sem, és neki köszönhetően a néző aligha feledi azt az arcot. Ez következetes folytatása volt annak, amit a cannes-i Zsűri Nagydíja után számtalanszor kiemelt filmjével kapcsolatban: Auschwitzról nem lehet filmet csinálni, de egy emberről lehet.
Ő és a stábja, Röhrig Géza főszereplésével megcsinálta azt a filmet arról az egy emberről, akinek a filmbeli sorsa milliókét mondta el. És nem hagyta a világot közömbösen. Filmtörténetet írt a Saul fia valóban, de mindenek előtt azzal, ahogyan ez a film az Auschwitz iparszerű náci halálgyárába került embert megmutatta. Ausländer Saul az elpusztított milliókat nem hagyja felejteni. A Saul fia nem a halálról szól mégsem, hanem az emberi méltóságról.
Nemes Jeles László filmje az emberi méltóságot mutatta meg a reménytelen pokolban, ahol már minden elveszett. Szerintem ez a film ezért igazi bátorítás, máig, mindannyiunknak.
