főváros;tárgyalás;Simicska;Mahir-ügy;

- Ma tárgyalják a Mahir-ügyet

Ma tárgyalja először a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma a Mahir Cityposter Kft. kontra főváros ügyet. "Több, mint négy évtizedes szakmai tapasztalatom alapján semmilyen eget rengető dolgot nem várunk a mai tárgyalástól" - vélekedett lapunknak Magyar György. 

Ugyanakkor a Mahir jogi képviselője szerint megnyugtatná a kedélyeket, ha a bíróság a mostani tárgyaláson, vagy pár napon belül eltiltaná az alperest a jogsértő magatartástól, azaz a Simicska Lajoshoz köthető vállalat hirdetőoszlopainak elbontásától. Ennek érdekében Magyar és munkatársai újabb bizonyítékokat fognak a bíróság asztalára tenni: "ezen dokumentumok birtokában arra számítunk, hogy a bíróság helyt ad az eltiltási kérelmünknek, megakadályozva a további jogsértéseket ameddig a fő kérdésben nincs döntés. A fő kérdés pedig az, hogy érvényes-e a Mahir 25 éves szerződésének felbontása" - vázolta a helyzetet a jogász.

Puskár Anett arról tájékoztatta lapunkat, hogy a hétvégén eredményesen védték meg az oszlopokat, húsznál is kevesebbet tudtak elbontani. A Mahir tanácsadója kifejtette, élvezik a civilek támogatását is, ugyanis a lakosok gyakorta értesítik a vállalatot, ha valahol oszlopbontókat látnak. A Budapest Közút munkatársai sokszor azzal sincsenek tisztában, hogy mely Mahir-oszlopot kell elvinniük. Tegnap például a IX. kerületi Haller utcából vittek el egy olyan oszlopot, amelyre nem a fővárosi, hanem a kerületi önkormányzattal kötött szerződést a Mahir - tehát érvényes szerződése volt. Simicska cége közölte, nem ez volt az első ilyen eset, így lopás miatt feljelentést tettek. A fővárosi cég munkatársai elismerték a hibájukat és azt ígérték, hétfőre visszaépítik a lebontott hirdetőoszlopot.

Kórházba került a vagyonőr
Az egyik garázdasággal meggyanúsított biztonsági őrnek kórházi ápolásra volt szüksége, miután szerdán egy benzinkúti szóváltást követően a helyszínről távozó oszlopbontó munkás autójával elsodorta - mondta lapunknak Böröczky Kornélia. A vagyonőrök ügyvédje arról tájékoztatott, hogy az illető fekvőgipszet kapott a térdére. Böröczky nem érti, hogy miért a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kiemelt Ügyek Főosztályán folyik az eljárás a két vagyonőr ellen, hiszen csak egy hangoskodásból eredő garázdaságról van szó - tettlegesség ugyanis nem történt -, ami "nem az évszázad bűnténye".

Vörös és csípős – ezt tartják róla párttársai. Abban hisz, hogy dolgozni kell, odamenni az emberekhez és meggyőzni őket a baloldal igazáról, nem pedig a túlélésre játszva baráti körökhöz dörgölődni. Komjáthi Imre éhségmeneteket szervezett, a Közmunkás Szakszervezet társelnöke, tagja az MSZP országos elnökségének és vezeti a párt edelényi szervezetét, a környéken mindenki tudja róla: több mint két évtizede dolgozik a BorsodChemnél és hat gyermeket nevel szociális munkás feleségével. A jelen nehézségeiről és a jövő esélyeiről beszélgettünk vele.