közalkalmazottak;bérek;késedelem;

- Megint késnek a közalkalmazotti bérek

December elején több százezer közalkalmazott, tanárok, ápolók, szociális munkások, rendőrök, tűzoltók és még sokan mások nem jött meg a fizetésüket, vagy a bérüknek és juttatásaiknak csak egy részét utalta ki nekik a munkahelyük.

A probléma hátterében mindenki a Magyar Államkincstár novemberben bevezetett új bérszámfejtő rendszerét, a KIRA-t sejtette, bár a MÁK állította, hogy ők minden intézménynek elküldték a pénzt, hogy aztán azok mit utaltak a dolgozóknak és mit nem, az már nem az ő bajuk. Végül ígérgetésekkel és hóközi fizetésekkel a legtöbb dolgozót kárpótolták, ha nem is teljesen, és a botrány elült. Most viszont úgy tűnik, hogy a rendszer még mindig nem tökéletes - írja az Index, amely úgy tudja, az országban több helyen sok olyan közalkalmazott van, aki 30-50, vagy akár 100 ezer forinttal kevesebb pénzt kapott, mint kellett volna. Az egyik vidéki közintézményből például azt jelezték, hogy 84 dolgozóból 6 nem kapta meg a teljes fizetését. A hat alkalmazott mindegyike volt táppénzen decemberben, vagy tartós betegség miatt járt volna neki valamilyen kedvezmény, de volt kismama is, aki nem kapta meg a járandóságát. Ezen a helyen a dolgozók a pénzük harmadát-ötödét kapták csak meg. A tűzoltóknál is azok a dolgozók nem kapták meg rendesen a bérüket, akik betegszabadságon voltak, az óraadó tanároknál pedig az utazási támogatások késtek pár embernél, a fizetés egy része mellett.

A MÁK-nál az informatikai átállást már majdnem egy éve tervezték, eredetileg 2015 januártól számolták volna ebben a rendszerben, hogy kinek mekkora fizetés jár, de csúsztak az informatikai beszerzések, ezzel csúszott a tesztelés és a bevezetés is. A tesztelés állítólag nem ment igazán fényesen, az új rendszernek nem elég nagy a rendszerkapacitása és különösen az eltérő munkarendben dolgozók pótlékait elég rosszul tudja kiszámolni. Az Index szerint eléggé valószínű, hogy a MÁK rendszere nincs rendben még mindig teljesen, és ez okozza a csúszásokat a fizetéseknél.

A Magyar Államkincstár haladéktalanul és egyesével kivizsgálja az állami szférában dolgozók esetleges, bérekkel kapcsolatos panaszait - mondta Dancsó József, az államkincstár elnöke szombaton az MTI-nek. Az elnök hangsúlyozta, csak azokkal a panaszokkal tudnak érdemben foglalkozni, amelyekről tudomásuk van. Az esetleges panaszokat az [email protected] e-mail címen lehet jelezni - tette hozzá. Dancsó közölte, hogy decemberben 99 ilyen esetről tudtak, januárban eddig 4 problémás kifizetésről szereztek tudomást. Az Államkincstár csaknem 900 ezer, az állami szférában dolgozó munkavállalónak végzi a bérszámfejtését már évek óta. Tavaly szeptember 1-jével egy új, az úgynevezett Központosított Illetményszámfejtési Rendszerre (KIRA) tértek át, amely novembertől országosan működik. Ennek lényege, hogy egyetlen rendszerben kezelik a bérszámfejtést, ami akár kétmilliárdos megtakarítást is eredményez a központi költségvetésnek, hiszen nem kell megelőlegezni a fizetéseket, hanem még adott hónapban megtörténhet a számfejtés, hasonlóan a piaci szférához. Dancsó szólt arról is, hogy az átállás során az egyik legnagyobb nehézséget egyfajta szokásjog okozta, amely szerint a munkavállalók adott hónap első vagy második napján megkapták az illetményüket, miközben a törvény azt írja elő, hogy ötödikéig, illetve tizedikéig kell megkapniuk a járandóságaikat.

Élénk vita bontakozott ki az év elején az új bérszámfejtési rendszer hibáiról a Népszava hasábjain is a Kincstár jelenlegi vezetői és a szervezetet korábban igazgató Katona Tamás között. A szocialisták pénzügyi szakértője szerint ugyanis az átállás óta „mintegy negyedmillió közalkalmazott kényszerű hitelezője az államnak”, a zavarok pedig a kormányzat irracionális központosító törekvéseire vezethetők vissza, amihez társult, hogy túl rövid tesztidőszak után álltak át az új rendszerre. A MÁK megjegyzésére, hogy a fizetéseket csak akkor tudja indítani az intézmény, ha van fedezet a számláján, az egykori pénzügyi államtitkár arra emlékeztetett, hogy ezért tartozik a KLIK hónapok óta mintegy ötvenezer szerződéses és óraadó tanárnak a fizetésével, a kórházak nagy többsége százezer orvosnak és szakdolgozónak a túlmunkáért járó díjazással.

Polgárőr kísérte ki a kirándulókat a veszélyessé vált területről a Normafa autóparkolójának közelében. A csúszásveszély és az ónos esőtől lehulló faágak miatt lezárták a balesetveszélyessé vált Normafát a parkoló és a körülötte vezető út kivételével.