Szeged;villamos;rendőrök;

- Rendőrökre támadt egy bliccelő nő

Rendőrökre támadt egy villamoson utazó nő Szegeden, miután ellenőrök kérték az egyenruhások segítségét - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.

Szenti Szabolcs közölte, az ellenőrök csütörtökön késő este hívták a rendőröket, mivel az egyik utas nem volt hajlandó jegyet vagy bérletet felmutatni. A járőrök felszólították a hangoskodó asszonyt, hogy igazolja magát, de a nő ekkor megpróbált távozni.

A rendőrök emiatt elő akarták állítani, erre az asszony agresszívvá vált, ezért a rendőrök megpróbálták megbilincselni. A nő ellenállt, rúgott és kapálódzott, majd az egyik rendőrt meg is harapta - tette hozzá az őrnagy. Az 54 éves asszonyt végül előállították. A történteket a Szegedi Rendőrkapitányság vizsgálja, és hivatalos személy elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt feljelentést tett a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészségen.

 A Balkánról kiindulva igázná le Európát az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet, legalább is ez derül ki abból a videóból, amelyet hivatalos videocsatornáján osztott meg a szervezet, és amelyet a Nezavisne Novine című boszniai újság internetes oldala is elemzett pénteken.