A hatvanas évek elején Aczél György - a kultúra akkori főkorifeusa - A nadrág végének megváltoztatására akarta késztetni a Vígszínházat. A szerző azonban megmakacsolta magát. Ő sem úszta meg a raportot. És bár nagy siker volt a vígjáték Feleki Kamill és Ruttkai Éva főszereplésével, Horvai István rendezésében, az 50-ik előadás előtt le kellett venni a repertoárról. Dunai következő darabját már nem engedték bemutatni, forgatókönyvéből nem készülhetett film. Megunva a packázást, a lehetetlenné tevést, a szerző disszidált.
Az ember azt gondolná, hogy egy úgynevezett szocialista vígjáték, ami az akkori rendszer visszásságait nevetteti ki, ma már tökéletesen idejétmúlt, hatástalan. Eléggé rémes, hogy nem így van. A basáskodó funkcionáriusról, a kiskirálykodó, vagy éppen nagykirálykodó senkikről szóló história igencsak aktuális ma is. Bizonyos dolgok archaikusan bájossá váltak, de a lényeg sajnos változatlan.
A műszaki rajzoló és az SZB-titkár (Dányi Krisztián, Martos Róbert)
Jókora vállalat házas igazgatójáról, bizonyos Radó elvtársról regél a történet, aki hetente a csinos beosztottjánál tölti az éjszakát. Ő viszont kevesli a törődést, az együttléteket. A forró éjszaka után reggel ezt szóvá is teszi, de csukott fülekre talál, és ezért bosszúból, kicsit froclizósan ingerkedve, kimossa a férfi nadrágját. Amit a főnök-szerető kétségbeesetten próbál a gáz fölött megszárítani, de véletlenül megégeti a becses ruhadarabot. És így nem tud elmenni fennkölten hazug ünnepi beszédet tartani, pedig nagyon várják, hogy ecsetelje a nem létező pozitívumokat. Már gyakorolta is ezt az álságos beszédet, még az ágyban is, az egész karrierje múlhat azon, ha nem jelenik meg a fontos alkalomkor. Na, ebből aztán lesz haddelhadd!
Rohangászás, félreértések kavalkádja, véletlenül kikotyogott dolgok garmadája, orbitális hazugságok lelepleződése. Az első részben azért elég sokáig úgy érzem, hogy ennek se füle se farka, ez egy sima hálószoba komédia, aminél bőven van jobb, mi a fenének kellett ezt a marhaságot elővenni?!
A közönség gyakran nevet, amikor én nem, pedig ez fordítva inkább elő szokott fordulni, de most szerintem egy ideig megfáradt poénok sorjáznak. Aztán viszont kezd összeállni a kép. Karinthy Márton mind ritkábban vesz elő valamit ok nélkül. Pontosan kitapasztalta a publikuma ízlését. Nem akar becsapni senkit. Nyújtja, amit elvárnak tőle. Régi könnyedségekbe belelát fontos dolgokat, mint például a Nyitott ablak, A bolond lány,vagy akár még a Klotild néni esetében is. Nem megy fájdalmasan mélyre, alapvetően szórakoztat, de nem üresen, nem ízléstelenül, eltalálja a darab stílusát, felfedezi aktualitásait, megfelelő színészeket talál a szerepekre.
Ez történt most is. Kerekes József olyan alkalmatlan frátert játszik, aki az adott körülmények között nagyon is alkalmas. Pont rá van szükség. Olyan fickóra, aki vakon dicsőíti a rendszert, és kapásból elfojt minden ellenállást, ezért cserébe jól él. Ahogyan gyakorolja a szeretőjénél frázisokkal teli, gusztustalanul vonalas beszédét, nyilvánvaló, hogy maga sem hisz belőle sokat, csak rutinosan szajkózza, amit elvárnak tőle. Hogy ez azért kínos, az meg sem fordul a fejében, hiszen evidensen így tesz valamennyi sorstársa, ahogy ez sok tekintetben ma sincs másként. Gubík Ági Bertaként pedig eljátszik egy olyan jó nőt, akinek valószínűleg esze ágában sem lenne ezzel a pasassal bármit is kezdeni, ha nem tartozna az elitbe. Ha nem remélne tőle előmenetelt, jó életet, ezért is perpatvarozik vele annyit ezen a bizonyos reggelen is. Akaratosan követeli a magáét.
Nem lenne bohózat a bohózat, ha nem lenne benne szekrénybe bújás, félreérthető, vagy nagyon is egyértelmű helyzetben fürdőszobába zárkózás, és nem jelenne meg a gyanakodó feleség, Balázs Andrea játssza kellőképpen magából kikelve, hatalmas perpatvart csinálva. Betoppan egy kis lelkes műszaki rajzoló is, Dányi Krisztián megszemélyesítésében, aki Bertáért rajong, de a nő rá sem hederít, viszont leütik, lehúzzák róla a nadrágot, ami azonban cudarul szűk és rövid. Szóval áll a bál. Végül betoppan még az SZB-titkár is, aki már a rendőrséggel keresteti az igazgató elvtársat. Amikor rájön a tényállásra, nagy, nyilvános leleplezéssel fenyegetőzik. Marton Róbert alakításában úgy érzi, hogy most igazán nyeregbe került, és kiüti a pozíciójából azt, aki a fejére nőtt. Radó azonban miután megretten, hamar leszereli.
Érezhetően szinte mindenki múltjából vannak bármikor előhúzható kompromittáló információi. Megzsarolja, és ez rögtön hat. A feleség pedig beállít egy nadrággal. A Vertig Tímea által alakított, leskelődő, besúgó típusú szomszédasszonyt is sikerül leszerelni. Lehet rohanni, hogy még megtartható legyen az ünnepi beszéd, hogy visszaállhasson a kissé megingott, amúgy tarthatatlan, de nagyon is tartósított, elviselhetetlen világrend, és újra magabiztosan áradhasson a hazugság. Aki fent van, az fent maradjon, aki lent, az lent. Ismét szinte rendíthetetlenül működjön az a rendszer, aminek már régen nem lenne szabad működnie.
Karinthy nem csinál harcias színházat. Leginkább telivéren szórakoztat. Ha valaki a leírtakba nem gondol bele, akkor csak önfeledten nevet. De a darab, és a rendező lehetőséget kínál arra, hogy belegondoljunk. Csak nem tukmálja a közlendőjét, nem dugja erőszakosan a néző orra alá. A maga csendesen diszkrét, könnyed módján, azért elmondja a világról a véleményét. És közben hathatósan rehabilitálja a többször betiltott, a premier alkalmából itthon járt, már 94 esztendős Dunai Ferencet.
