Simicskó;honvédség;

MTI Fotó: Bruzák Noémi

- Simicskó továbbépítené a tartalékos rendszert

Több fontos honvédelmi kérdésben, például a különleges jogrendi szabályozás áttekintésében és az önkéntes tartalékos rendszer továbbépítéséről ötpárti egyeztetéseket tartana a jövőben a honvédelmi miniszter. Simicskó István véleménye szerint,:fejleszteni, erősíteni kell a Magyar Honvédséget, s meg kell becsülni a katonákat, akik a közelmúlt válsághelyzeteiben is bizonyították, tisztességgel helytállnak és szolgálják a hazát.

Felidézte: embert próbáló időben kapta Orbán Viktor miniszterelnöktől a felkérést, amelyet megtiszteltetésnek tart. Az elmúlt évben több mint egymillió menekült érkezett Európába és ebből 400 ezer Magyarországon keresztül vonult át - mondta Simicskó István, hozzátéve: ez Európa-szerte nehéz feladatot jelentett. Több országban, s még uniós szinten sem működött megfelelően a biztonsági rendszer, a magyar biztonsági szervek, a magyar katonák és rendőrök viszont helytálltak - közölte a miniszter, aki szerint a migrációs válsághelyzet tesztelte a magyar biztonsági rendszert, és az kiválóan működött.

Simicskó István szerint, a magyar katonák megfeszített munkán vannak túl. A legkritikusabb területeken kiépítették a fizikai határzárat, a katonai járőrtevékenységet a határokon és több város közterületein továbbra is fenntartják. Emellett felkészítő gyakorlatokat rendeltek el, továbbá komoly erőkkel vettek részt nemzetközi szintű NATO-hadgyakorlatokon, mindemellett csaknem ezer magyar katona van külszolgálaton különböző missziókban, Afganisztántól, Irakon és Cipruson át a Nyugat-Balkánig. Az elmúlt év a tömeges migrációból fakadó válsághelyzet, a párizsi terrortámadások nyomán biztonságpolitikai szempontból igen intenzívvé vált - tette hozzá a miniszter, de kiemelte: a magyar katonák 2015-ben is sikeresen helytálltak Magyarországon és külföldön egyaránt.

A honvédelmi miniszter azt mondta: számára most az a legfontosabb, hogy áttekintsék az eddigi teendőket, azt, hogyan végezték a munkájukat, vonják le a tanulságokat, és megnézzék, hogyan lehet tovább erősíteni az ország biztonságát. Ehhez szerinte a minisztériumi struktúrát is át kell tekinteni: azt, hogy jól működik-e, megfelelően szolgálta-e az ország biztonságát a minisztériumi apparátus. "Gyors döntésekre, gyors végrehajtásra van szükség" - szögezte le Simicskó István.
Emellett a tárcavezető szerint azt is át kell tekinteni, az alaptörvény különleges jogrendi része kellő mozgásteret és lehetőséget ad-e arra, hogy a biztonságot növelni tudják. Úgy véli, érdemes elgondolkodni azon, hogy terrorveszély elhárításában milyen jogszabályi keretek között segíthet a Magyar Honvédség. Milyen jogszabályi módosítások szükségesek, amelyek feljogosítják a katonákat a terrorhelyzet kezelésére békeidőszakban is. Ezekben a kérdésekben a jövőben Simicskó István egyeztetni kíván a parlamenti frakcióval rendelkező pártok szakpolitikusaival is.

Szintén ötpárti egyeztetéseket kezdeményezne a honvédelmi miniszter a tartalékos rendszer továbbépítéséről. Simicskó István szerint akkor lehet a honvédelem valóban nemzeti ügy, ha azt a társadalom valamennyi tagja magáénak érzi. Úgy véli, ehhez területvédelmi alapokon is újra kellene gondolni a rendszert: azt, hogyan lehetne például járási vagy megyei szinten összefogni a tartalékosokat. Ezzel együtt fontosnak tartja, hogy azokat a volt szerződéses katonákat, akik már néhány évet szolgáltak a honvédség kötelékében, rendelkeznek katonai ismeretekkel, legalább tartalékosként visszacsatolják a rendszerbe. Simicskó István elmondta továbbá: a "katonasuli program" szélesítését is tervezik a jövőben, hogy minél többen tanulhassák meg az iskolákban is a katonai alapismereteket. Ezzel együtt azt kiemelten fontosnak tartja, hogy megfelelő oktatók tanítsák a tárgyat. Akik a hazaszeretetre nevelnek, azok egy értékrendet, gondolkodásmódot adnak át a gyermekeknek - emelte ki, megjegyezve: nem militáns képzést szeretnének megvalósítani.

A Simicska Lajos tulajdonában álló Mahir Cityposter Kft. vasárnap visszahelyezte a főváros által lebontott hirdetőoszlopokat. Magyar György az Origónak azt mondta, több pert is indítanak a főváros ellen a szerintük jogtalan intézkedés miatt.