Simicska Lajos;hirdetőoszlop;

FOTÓ: Molnár Ádám

- Simicska hirdetőoszlopai újra állnak?

A Simicska Lajos tulajdonában álló Mahir Cityposter Kft. vasárnap visszahelyezte a főváros által lebontott hirdetőoszlopokat. Magyar György az Origónak azt mondta, több pert is indítanak a főváros ellen a szerintük jogtalan intézkedés miatt.  

A Fővárosi Önkormányzat a rendőrség segítségét kéri 

A Fővárosi Önkormányzat a rendőrség segítségét kéri a Mahir hirdetőoszlopainak elbontásával kapcsolatban, mivel a cég akadályozza a bontási munkákat - mondta Kocsis Máté önkormányzati és rendészeti tanácsnok vasárnap.

Közölte, a Fővárosi Önkormányzat az októberi közgyűlésén szerződést bontott a Mahir Cityposter kft-vel, mivel a cég nem teljesítette maradéktalanul az abban foglaltakat. December 31-ig adtak határidőt arra, hogy a közterületi hirdetőoszlopokat elbontsák, de erre nem került sor, ezért a BKK Közút szombaton megkezdte a bontást, amelynek költségeit a Mahir-re fogja terhelni.

Hozzátette: az elbontás jogszerű, mert a Fővárosi Törvényszék elutasította a Mahir ideiglenes intézkedés iránti kérelmét, de a cég akadályozza az oszlopok bontását, ezért kérik a rendőrség segítségét a vonatkozó jogszabályok betartatásához. Az őrző-védő cég, amelyik ennek ellenére is akadályozza a munkálatokat, elveszítheti a tevékenységére vonatkozó engedélyét - jegyezte meg.

Kocsis Máté elmondta még, hogy új oszlopok felállítására a Mahir Cityposter Kft-nek semmilyen jogi alapja nincs, hiszen sem érvényes szerződéssel, sem közterület-használati engedéllyel nem rendelkezik.

Szombaton írtuk:

Simicska védeti a hirdetőoszlopokat

Dr. Magyar György, a Mahir Cityposzter Kft. jogi képviselője lapunknak elmondta, hogy a hirdetőoszlopok a cég tulajdonában vannak, tehát nem csupán a hirdetési felületek birtoklásáról van szó. Az oszlopokat őrzik, és meg fogják akadályozni azok lebontását. A főváros egyoldalúan bontotta fel a szerződést, amihez egyébként nem lett volna joga, a 25 évre szóló szerződés ugyanis erre nem ad lehetőséget. Álláspontjukról december 29-én levélben értesítették a fővárosi önkormányzatot és a bontást végrehajtó céget is.

A közgyűlés felmondó határozatát megtámadták, ezügyben január 11-én várható az első tárgyalás, addig tehát a főváros semmilyen lépést nem tehetett volna Magyar György szerint. Az ügyvéd megjegyezte, hogy ezeken az oszlopokon egyébként Ákos koncertjét is hirdették.

Az ügynek komoly anyagi következményei is lehetnek, hétfőn 600 millió forintos igényt jelentenek be a fővárosnak egy új perben, amelyben azt kérik, hogy a bíróság tiltsa el a károkozót a veszélyeztető magatartástól és adjon megfelelő biztosítékot a kárra. A céget megilleti a jogos önhatalom - mondta Magyar György.

A kft. tulajdonában vannak a régi hengerek, de az újak is az Andrássy úton; utóbbiak információink szerint műemlékvédelem alatt állnak. Úgy tudjuk, azokon a területeken bontják a hirdetőoszlopokat, ahol fideszes az önkormányzat.

FOTÓ: Molnár Ádám

FOTÓ: Molnár Ádám

 

Korábban írtuk:

A Fővárosi Közgyűlés szeptember 30-án döntött arról, hogy szerződést bontanak a több mint hétszáz budapesti hirdetőoszlopot üzemeltető Mahir Cityposter Kft.-vel. A szerződést október 31-ével mondták fel, egyben felszólították a céget, hogy a rendkívüli felmondást tartalmazó értesítésben megjelölt időponttól számított hatvan napon belül távolítsa el a szerződés keretében telepített hirdetőoszlopokat. Az egyoldalú szerződésbontást a kormányoldal azzal indokolta, hogy a megállapodás súlyosan aránytalanul határozza meg a főváros jogait és kötelezettségeit, ezért felmerül a jó erkölcsbe ütközés miatti semmisség. Pedig 2006-ban a Fidesz segédletével írták alá a szerződést 621 hagyományos hirdetőoszlop, valamint 140 "le- és elfedő rendszerű hirdetőoszlop" felállításáról, amelyet a cég 25 éven át üzemeltethet.

A megállapodásban a főváros vállalta, hogy az oszlopok 50 méteres körzetében nem engedélyez más számára reklámcélú tevékenységet, a Mahir pedig azt, hogy a nettó bevételének 15 százalékát, de legalább évi 45 millió forintot befizet az önkormányzatnak. A közgyűlés szeptemberben jött rá, hogy saját reklámoszlopokkal évente akár 73-125 millió forint közötti összegre is szert tehetett volna, a Mahir-Cityposter azonban nem sokkal fizetett többet a kötelezően előírt 45 milliónál. 2014-ben például 53 millió forintot utalt át, miközben az éves árbevétele meghaladta az 1,13 milliárdot.

Simicska cége nem törődött bele, hogy rácsapták az ajtót. Közölték, mivel mindig teljesítették szerződési kötelezettségeiket, nem tudják elfogadni a felmondást, ami szerintük "nyilvánvalóan jogszabályba ütközik, egyben bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját is felveti". Akkor bejelentették, a felmondás kézhezvételét követően haladéktalanul megteszik a szükséges jogi lépéseket.

Ida Alstad személyében norvég balátlövőt igazolt a Győri Audi ETO női kézilabdacsapata.