Velence;vízhiány;gondolák;

- Velence víz nélkül

Mostanában a velencei gondolások a vízhiány miatt leginkább csak a sárban énekelhetnek. Az észak-olasz város kisebb csatornáiban szüneteltetni kellett a közlekedést, az is előfordult, hogy a gondolák megfeneklettek.

Az elmaradó esők miatt jelentősen esett a nagy észak-olasz tavak vízszintje is, a környezetvédők már figyelmeztettek is, hogy ennek káros hatása lesz a tavak ökoszisztémájára. Olaszország leghosszabb folyója, a Pó is megsínylette a csapadékszegény időjárást: vízszintje jelenleg 3 méterrel a 2014 decemberi szint alatt van.

A hatóságok közlése szerint a vízállás apálykor időnként 55 centiméterrel a normális szint alá süllyed. Szakértők az előrejelzések alapján akár a 70 centis süllyedést is elképzelhetőnek tartják. A következő napok sem kecsegtetnek javulással: újévig nem várható csapadék. A nagyobb csatornák egyelőre használhatók, de Velence nyilvános közlekedési eszközeinek, így például a vízibuszoknak és vízitaxiknak olykor nagy kerülőket kell tenniük, hogy folytathassák útjukat. Főképp az utasok be- és kiszállása problematikus az alacsony vízállás miatt.