Borzalmas év van mögöttünk. Európa szörnyszülött nemzete lettünk 2015-ben. Olyan nemzet, amely már-már hullafoltosként csábít magához más hullarablónak készülő államokat. Olyan nemzet, amely csak gáncsolni tud embert és közösséget. Csak rombolni tud, nem építeni. Vicsorítani, nem mosolyogni. És ezen az sem segít, hogy a magyarok többsége saját állapotán tűnődve csendesen bólogat, de szégyenét és arcát virtuális burka mögé rejti. Lehettünk volna mások. Olyanok, akik nem a minap megszületett megváltóról zengett állami himnuszokon bódulnak, hanem Jézus mozdulatait lesik, felebaráti szeretettel kenyeret, fedelet adnak az otthonukból kiverteknek. Lehettünk volna mások.
Olyanok, mint voltunk egykor, akik nem tűrik maguk körül a hatalom szögesdrótját, szájukon a hatalom tenyerét, csuklójukon a hatalom kötelét, szemükön a hatalom kendőjét. Olyanok, akik már ezer év alatt megtanulták, hogy bár szabadnak lenni sokszor nehezebb, mint rabként élni, de kiegyenesedve járni, reggel tükörbe nézni alattvalóként nem lehet. Lehettünk volna olyanok, akik nem gyűlölik a másban önmagukat, nem látják másban saját dühödt, önmarcangoló tehetetlenségüket. Lehettünk volna mások? Nem, nem lehettünk volna. Addig nem lehetünk, amíg nem vagyunk önmagunk. Amíg a plakátok mögött nem látjuk a hatalom vigyorát. Borzalmas év van mögöttünk. Még szörnyűbb van-e előttünk? Megváltónk csak mi magunk lehetünk.
