Fidesz;EU;Gyurcsány;Kövér László;

A derűs Kövér László és a szintén jókedvű Lázár János az Országgyűlés plenáris ülésén 2015. december 15-én. MTI Fotó: Kovács Tam

- Kövér az unióról, Gyurcsányról és a baloldal halálos öleléséről

A Házelnöknek a minap forgott a gyomra, nem kapott levegőt, és fuldokolt szegény az európai politika ostobaságától, képviselőinek középszerűségétől és jellemtelenségétől - legalábbis ezekről a szenvedéseiről beszélt abban a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban, amit a Népszava is szemlézett. Most a Magyar Hírlapot tisztelte meg azzal, hogy megossza velük, illetve hát az olvasókkal a kövéri gondolatokat így az év végefelé közeledve. Ezúttal sem vennénk a lelkünkre, hogy ennek legalább lényegi mondanivalójáról - például a korrupt baloldal ölelésének drámai voltártól -  a mi olvasóink ne értesüljenek. 

Kormányról, Fideszről

Kövér szerint az ország jó néhány uniós tagországhoz képest is figyelemre méltó teljesítményt nyújtott az elmúlt öt évben. Értékelése szerint az adatok  azt mutatják, hogy relatív értelemben jól állunk. A  Fidesz népszerű, a gyengülés szele csak az internetadó elleni tüntetés miatt csapta meg, ám az pusztán az ellenzéknek és a mögöttük álló külső erőknek egy nem létező ügyből felépített hecckampánya volt. A fideszes politikus szerint egy ilyen helyzetben lehetett volna hibázni is. Ám ez nem történt meg, a bevándorlási válság nélkül is visszaszerezték volna a támogatóikat, igaz, nem olyan gyors ütemben, mint ahogy az bekövetkezett. Szerinte a határozott, kemény fellépés eredményezte, hogy az emberek azt tapasztalták, a kormányra a legkiélezettebb helyzetekben is lehet számítani, a kabinet biztonságot nyújtott számukra. 

Jövő generáció, biológia, Gyurcsány

A házelnök az interjúban a Fidesz-kongresszus, illetve a generációváltás kapcsán kifejtette: (ez utóbbi) a biológia törvényszerűségeinek következményeként elkerülhetetlen minden szervezet életében. Nem mindegy azonban, hogy egy párt képes ezt tudatosan és fokozatosan végrehajtani, vagy pedig puszta elszenvedője annak – mondjuk egy választási kudarc járulékos következményeként. Az MSZP e tekintetben is egyfajta állatorvosi lóként áll előttünk: a választók fiatalabb generációival már régóta kapcsolatát vesztett késő kádárista pártelit pánikrohamában a nyakába vette Gyurcsányt, aki – a maga zavaros személyiségével – tönkrezúzta a párt amúgy is omladozó önazonosságát. Elkerülendő ezt a helyzetet, a Fidesznek tudatosan és a helyi szervezetek szintjén is, folyamatosan törekednie kell a fiatalok bevonására, a tudás átadásra és a felelősség megosztására.  Ez a kormány tette eddig a legtöbbet a fiatalokért.

Kedvenc téma: (Gyurcsányon kívül) az unió

Kövér László az interjúban sokadszorra adta ugyanazt a diagnózist:  az unió gazdasági, katonai, politikai értelemben nem volt soha olyan gyenge, mint most. Nincsenek közös értékek, nincs önálló akarat és problémamegoldó képesség. Majd arra a kérdésre, hogy akkor mi értelme van az Európai Uniónak, azt felelte: Így önmagában semmi értelme nincs. Hozzátette azonban azt is, hogy ha  megszűnne a közösség, csak rosszabb helyzet alakulna ki a mostaninál. Szerinte Európa azóta van identitászavarban, amióta elfeledkezett arról, hogy nemzetállamok elsősorban gazdasági, majd erre épülő politikai együttműködéséből született. Az Európai Unió akkor került válságba, amikor az önmaga által létrehozott bürokrácia egyfajta gólemként önálló életre kelt, önálló akaratképző erő lett belőle, és a nemzetállamok feje fölé nőtt. 

A "háttérben funkciónáló "gólem" kapcsán az ikonikus fideszes politikus kifejtette: elgondolkodtató, hogy ha Jean-Claude Juncker  bizottsági elnök  – vagy valamelyik uniós biztos - megszólal, akkor valójában Angela Merkel, az Egyesült Államok gazdasági-politikai érdekcsoportjai, transznacionális, transzatlanti arctalan lobbicsoportok, vagy épp a Bilderberg-csoport hangját halljuk-e. 

A korrupt baloldal ölelése

Az unióban egyfajta nagykoalíció kormányoz, alig-alig különböznek egymástól a magukat még kereszténydemokratáknak és szociáldemokratáknak mondó politikai elitek - mondta Kövér az interjúban, szerinte ugyanis ez az improduktív érdekházasság határozza meg az európai politikát. Az Európai Parlamentben is ez történik, a két oldal leosztotta egymás között a posztokat. (...) Ha az európai jobbközép politika nem tud visszatérni a konzervatív gyökereihez, és a néhai francia külügyminiszter, Robert Schuman hitvallását – miszerint Európa keresztény lesz, vagy nem lesz – nem tudja újra magáévá tenni, ha nem tud kibújni a korrupt baloldal öleléséből, akkor a rendszeren kívüli bal- és jobboldali pártok törnek majd előre a választásokon.

(forrás: Magyar Hírlap) 

Elindult reggel Budapestről a második magyar rendőrkontingens Szlovéniába.  Az 52 magyar rendőr január 31-ig teljesít szolgálatot szlovén irányítás alatt. Esősorban a befogadóállomásokon teljesítenek szolgálatot, közreműködnek a zöldhatár őrizetében, az úgynevezett mélységi ellenőrzésben és a közrendvédelmi feladatok ellátásában.