Van, aki szerint 20 éve nem történik semmi a magyar egészségügyben, mások csak az ezredfordulótól mérik a lemaradást, a legmegengedőbbek pedig csak az utóbbi egy-két évre mennek vissza, de a végeredmény minden esetben ugyanaz: koncepció, pontos jövőkép nélkül nincs és nem is lesz érdemi változás. Ma már az is általános vélemény, hogy nincs tovább, az ágazatnak nincs újabb 2-3 éve, hogy kivárja, míg valamit kiagyalnak a döntéshozók és kisakkozzák, hogy azt miként lehet a legolcsóbban megúszni, hogyan lehet a lehető legtöbb terhet átpakolni a betegek és a szakterületen dolgozók vállára.
Ez volt az egészségügy ünnepi ajándéka a nagy állami karácsonyfa alá: az alakuló egység. Sokáig kellett várni, hogy az orvosok is meg merjenek szólalni, de elérkezett a pillanat. Az intézeteket és osztályokat vezető mogulok kivételével már nincsenek olyan orvosok a hazai ellátórendszerben, akik ne akarnának gyökeres változást, itt már régen nem csak béremelést, ennél sokkal többet követelnek a dolgozók.
Program kell, nem lehet megúszni. Meg kell mondani, milyen legyen az alapellátás, mert nem elég kijelenteni, hogy az apránként belepakolt milliárdok majd szép lassan visszacsábítják a falusi körzetekbe a háziorvosokat, mert nem fogják. Nem elég mintaprogramokat fizetni külföldi pénzeken és azt mondani, itt vannak a praxisközösségek, csoportpraxisok, milyen jól működnek még a legelmaradottabb vidékeken is, mert ha nem lesz pénz a gyógytornászra, dietetikusra, a helyi programokat szervező segítőkre, senki nem akar majd csatlakozni ezekhez a rendszerekhez – a kormány pedig nem elég elszánt, hogy erre rákényszerítse a háziorvosokat, hisz akkor a jogosítványok mellé pénzt is kellene adnia. Mire kiderülhetne, milyen eredményeket hoznak az alapellátás új formái, már rég akkora lyukak tátongnak a rendszerben, amelyeken át a mélybe zuhan a beteg. Még márciusban hozták nyilvánosságra a Szinapszis Kft. Betegbiztonság 2015 című felmérésének eredményeit. A kutatás akkor azt igazolta, hogy ha semmi nem változik, a háziorvosi korfa és a betöltetlen háziorvosi praxisok száma alapján 2025-re 4,5 millió embernek nem lesz alapellátása.
A remény vagy a reménytelenség folyosója? FOTÓ: Molnár Ádám
A népegészségügyi fókuszú ellátást mantrázva hivatalnokok gyártják a papíron jól mutató egészségterveket, de attól még magyarok állnak a rákhalálozás rémisztő dobogóin, az elmaradott térségekben nem tudnak kezelésre járni a betegek, gyerekeiknek nem tudják időben kiváltani a gyógyszereket, kórházakban osztályok zárnak be szakemberhiány miatt, a végletesen túlzsúfolt járóbeteg várótermekben sorra ájulnak el az idős betegek, mert egy szék sem jut nekik.
Átfogó változásokat, ezekhez részletesen kidolgozott koncepciót, hatástanulmányokkal és pontos számításokkal igazolt terveket vár mindenki, ehelyett vérlázítóan semmitmondó sikerpropagandát kapnak orvosok, ápolók és betegek. Az új államtitkártól 2 és fél hónap alatt annyi tellett, hogy elzavart egy csomó országos főembert az egészségbiztosító vezetőjétől az országos tisztifőorvosig, de nem tudni, a változásokat hogyan akarja elérni.
Karácsonykor közben tovább nőtt a paraszolvenciát elutasító és azonnali változásokat sürgető „1001 orvos hálapénz nélkül” Facebook-csoport létszáma. Tagjaik azt gondolják, nincs reális esély arra, „hogy az ágazat vezetése épkézláb javaslattal álljon elő. Vagy az ítélőképességüket vesztették el vagy a józan eszüket. Egyik sem jó hír!” – fogalmazta meg egyikük. Meg kellene cáfolni őket.
