Az álláskeresők fele (49,8 százaléka) semmilyen pénzbeli támogatást nem kap – olvasható a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) tegnap ismertetett legfrissebb nyilvántartásában. Érthető, hogy javulnak a magyar foglalkoztatási adatok, hiszen, aki úgysem kap semmilyen állami segítséget a megélhetéséhez, annak nem érdeke regisztrálni, mind többen maradnak ki a statisztikákból. Senki nem tudja megmondani, összesen hányan élhetnek most Magyarországon mindenféle segítség nélkül, de az biztos, hogy az NFSZ szerint több mint 98 ezren már több mint egy éve nem találnak semmilyen munkát. Egy részük jövőre biztosan feladja a hivatalos álláskeresést és végleg a teljesen szabályozatlan munka peremvidékére sodródik.
A nem formális, nem legális és nem alkalmazotti jogviszonyban megélhetést kereső százezrek kilátásairól a napokban a Munka Világa Műhely szervezett beszélgetést az ELTE Társadalomtudományi Karával együttműködve. Mielőtt bárki azt gondolja, egy szűk rétegről beszélünk, érdemes felidézni, hogy az Eurostat 2013-as adatai szerint egymillió ember él Magyarországon nagyon alacsony munkaintenzitású családban, ahol a bizonytalanság és a kiszolgáltatottság az úr, mert legalább egyiküknek nincs rendszeres munkajövedelme. Ők azok, akik napszámba járnak, gombát, bodzát gyűjtögetnek, böngésznek a betakarítás után a földeken, saját vesszőkosaraikat próbálják eladni, lomiznak, vasat gyűjtenek, végső elkeseredésükben pedig kéregetnek vagy guberálnak.
Az ő szegénységük csak messziről homogén – figyelmeztetett Váradi Mónika Mária szociológus. Az akadémiai kutató szerint a formális, bejelentett munka világától távol élők megélhetési stratégiái az adott térség, település lehetőségeitől és az ott uralkodó szokásoktól függnek elsősorban. Egy fejlett bortermelő vidéken még a munkából kiszorult emberek kilátásai is jobbak, mint elzárt, leszakadt térségekben élő társaiké, akiknek még a napszámért is egymást taposva kell küzdeni. A kutató tapasztalatai szerint ezeken a helyeken a munkalehetőségek híre informális úton terjed, továbbítása pedig attól függ, milyen az illető személyes viszonya a polgármesterrel vagy az egy-két környékbeli munkaadóval.
Még a jó kapcsolatokkal indulók lehetőségei is beszűkülnek azonban egy idő után – erre már Kotics József figyelmeztetett. A Miskolci Egyetem intézetigazgatója kiemelte, hogy a nyomorban bezárul a családok mozgástere, elmaradnak a barátok és ismerősök, az intézmények iránti bizalom pedig nullára zuhan. Ez a folyamat egy idő után megöli a cselekvést – utalt egy korábbi kutatás eredményeire a miskolci bölcsészkar docense. Az egyik interjúalany úgy fogalmazta meg a helyzetét: „a mai napnak való vagyok”. Ő és mások is arra figyelmeztettek, ezekben a családokban a lehetőségektől való távolodás öröklődik. A reményvesztettségre egy hétköznapi szülő-gyerek beszélgetést idéztek, ahol a „mi akarsz lenni kisfiam” kérdésre csak ennyi a válasz: „semmi”.
A társadalomnak ez a legalsó rétege reménytelen mélyszegénységben él, és a Munka Világa Műhely szociológus és közgazdász tagjai úgy látja, akkor is ide kell sorolni a hazai közmunkásokat, ha átmenetileg kicsivel kiszámíthatóbb is az életük, mint folyamatos létbizonytalanságban élő társaiké. A Munka törvénykönyvének előírásai ugyanis csak korlátozottan vonatkoznak rájuk, a közfoglalkoztatás ideje kiszámíthatatlan, a havi 51 850 forintos közmunkás bér pedig még nem teszi biztossá a megélhetésüket. Az, hogy a felnőttek a 10-12 éves gyerekeket már magukkal viszik gyűjtögetni, de akár napszámba is, nincs messze attól a napokban megjelent hírtől, hogy a szülők sorra veszik ki az iskolából a 16. életévüket betöltött fiatalokat és küldik őket közmunkára, mert szükség van a keresetükre.
Százezrek élik úgy az életüket, hogy nem ismerik a munkaszerződés, a szabadság, vagy a nyugdíjjogosultság fogalmát – foglalta össze a foglalkoztatási kérdésekkel foglalkozó szakértők véleményét Kulinyi Márton. A műhelyvezető úgy fogalmazott: a munka világának peremén találhatók munkajogi védelme hasonlatos a szakadt, szétfoszló átmeneti kabátéhoz. Az itt megélni kényszerülők a létbizonytalanság és kiszolgáltatottság rideg világában élik mindennapjaikat. Ennek a rétegnek a legismertebb angol kutatója úgy fogalmazta ezt meg: ők azok, akik már nem állampolgárok, csak lakosok, akik sajátos „belső kívülállók” a társadalom szövetében.
Ezeket az elemzéseket érdemes fejben tartani, amikor az Orbán-kormány foglalkoztatási sikereiről szóló híreket olvassuk, köztük a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat épp tegnap megjelent adatait, hogy az elmúlt egy évben 14 százalékkal csökkent az álláskeresők száma, új álláshelyek viszont leginkább megint csak a közfoglalkoztatásban jöttek létre.
